Salakmotor: kontinentális salakcsata Nagyhalászban

BOROS NORBERTBOROS NORBERT
Vágólapra másolva!
2022.05.19. 13:32
Újra hazánkra figyel Európa salakmotoros társadalma: szombaton 15.15-től Nagyhalászban rendezik az egyéni Európa-bajnokság (SEC) utolsó selejtező állomását. A rétközi városban óriási a tét, 16 ország 16 vaspapucsosa küzd a továbbjutást érő első öt hely valamelyikéért.

Csere a hajrában

A startlista hemzseg a klasszisoktól, így előre borítékolható, hogy óriási küzdelem lesz az élmezőnybe jutásért. A mezőnyből kiemelkedik a brit Chris Harris, aki korábban Grand Prix-nagydíjat is nyert, de a lengyelek kiválósága, Dominik Kubera szintén állt már SGP-s dobogón: tavaly Lublinban előbb a második, majd másnap a harmadik helyet szerezte meg a világ legjobb salakszórói között. Szintén GP-s dobogós volt a csehek reprezentánsa, Vacláv Milík, aki ráadásul Nagyhalászban is felállhatott az emelvényre egy SEC Challenge-en. Az elmúlt idény állandó GP-s résztvevője volt a svéd Oliver Berntzon és az olasz-argentin Nicolas Covatti szabadkártyásként szintén belekóstolhatott a legjobbak csatározásába. Nem szabad elfelejtkeznünk a franciák páros Európa-bajnokáról, Davis Bellegóról, aki úgyszintén esélyesként áll starthoz Nagyhalászban.

És még meglepetésre kész, „fekete lovak” ugyanúgy vannak a mezőnyben, így többek között a lett Jevgenijs Kostigovs, az ukrán Marko Levishyn, a német Valentin Grobauer és a dán Patrick Hansen is okozhat kellemetlen pillanatokat a favoritoknak. Csütörtökön érkezett a hír a nemzetközi szövetség (FIM Europe) főhadiszállásáról, hogy a hollandok hosszúpályás világbajnoka, Romano Hummel nem tud részt venni a nagyhalászi derbin. Az illetékesek döntése értelmében a holland motorost Matias Nielsen, a korosztályos dán válogatott tagja váltja. A 24 esztendős salakszóró a dán junior válogatott tagjaként világ- és Európa-bajnoki ezüstérmet szerzett.

Fazekas a legjobbak ellen

Természetesen lesz magyar résztvevője is a SEC-kvalifikációnak, nevezetesen Fazekas Dennis, aki szeretne kellemes meglepetést okozni a viadalon. „Bizakodásra ad okot, hogy hazai pályán indulhatok, egy olyan oválon, amit nálam jobban senki sem ismer. A nagy kérdés csupán annyi, hogy mennyit ér ez a pályatapasztalat ebben a nagyon erős mezőnyben. Minden riválisomat tisztelem, de azt vallom, nem szabad megijedni senkitől. Bízom abban, hogy minden ideális lesz a számomra, és akkor megcélozhatom a továbbjutást érő ötödik helyet” – nyilatkozta a Nagyhalász Speedway Ring 21 esztendős magyar bajnok salakszórója.

A hazai pálya előnye az övé
A hazai pálya előnye az övé


A viadalt szervező halászi egyesület első embere, Albók József is bizakodó.

„Komoly a mezőny, éppen ezért nagyon izgalmas viadalt várok. Számtalan favorit van, úgy érzem, a brit Chris Harris, a cseh Vacláv Milík, a svéd Oliver Berntzon, az olasz Nicolas Covatti és a lengyel Dominik Kubera mindenképpen pályázhat a továbbjutásra. A versenyzőnk, Fazekas Dennis számára minden támogatást megadunk, napjaink legelismertebb tunerjeitől származó technikát és a legjobb szerelő személyzetet biztosítjuk a számára. A pályaismeret mindenképpen Dennis mellett szól, s tudom, hogy nem egy ijedős fajta, így az ellenfelektől sem tart, kellően magabiztos. Még csak huszonegy esztendős, az ellenfelei rutinos, magasabban jegyzett versenyzők, éppen ezért már azzal is elégedett leszek, ha kiadja magából a maximumot, s ezzel pontokat szerez” – fogalmazott a Nagyhalász Speedway Ring tulajdonosa.

A szombaton 15.15-től kezdődő verseny előtt délelőtt 10 órától hivatalos edzést tartanak a halászi oválpályán.

ÍGÉRET

Idén is rangos versenyeket rendeznek Nagyhalászban a salakmotor szerelmeseinek legnagyobb örömére, Európa- és világbajnoki selejtezőnek is otthont ad a helyi Speedway Ring.

A nagy álmunk az, hogy világversenyt hozzunk Nagyhalászba – nyilatkozta Albók József, miután megteremtette a Szabolcs megyei kisvárosban, Nagyhalászban a salakmotor szerelmeseinek legújabb gyöngyszemét, a már az országhatárainkon kívül is elismert rétközi ovált.

A csodálatos helyszínen lévő pálya és a helyi salakmotoros klub tulajdonosa a maga elé kitűzött nagy célt elérte, hiszen U21-es Európa-bajnokságnak már házigazdája lehetett a horgásztavak melletti stadion, ahol nagy sikerű nemzetközi versenyeket, felnőtt Eb- és világbajnoki selejtezőket is lebonyolítottak.

S most a sportág legrangosabb versenyének egy újabb kvalifikációját rendezheti meg a nagyhalászi pálya, előtte májusban pedig felnőtt egyéni Eb-selejtezős futamnak ad helyet.

„Amikor átadtuk a pályát, azt mondtam, hogy a lehető legrangosabb versenyeket akarom idehozni a megyébe. Tartottam a szavam. Szeretem a kihívásokat, ezért rendezzük ezeket a rangos megméretéseket. Nincs bennem egy cseppnyi izgalom sem a szombati viadal miatt, bízom az embereimben és a pályában, eddig is mindig jól vizsgáztunk a szurkolók és a nemzetközi illetékesek előtt – mondta Albók József, a halászi pálya tulajdonosa. – Aki kilátogat a szombati viadalra, biztosan nem fog csalódni most sem. A startlista önmagáért beszél!”

A nem szakavatott füleknek furcsa ezt hallani, de sok múlik egy salakmotorpálya tervezésén (erről a Formula–1 rajongói is tudnának mesélni), és a halászi pálya gyors, úgy lett kialakítva, hogy könnyű legyen előzni – ezért is tódulnak ezrével a versenyekre a nézők.

„Többen már jártak nálunk, de ez igazából nem jelent garanciát a sikerre, ugyanis az ausztrál Rohan Tungate úgy nyerte meg a Grand Prix-kvalifikációt, hogy előtte vélhetően azt sem tudta, hol van Nagyhalász” – fogalmazott a pályatulajdonos, aki Fazekas Dennis, a halászi csapat legjobbjának esélyeit is taglalta.

„Tudom, Dennis álma, hogy továbbjutást jelentő helyen végezzen, de ez nem elvárás a részemről. Ha pontokat szerez a szombati Eb-selejtezőn, akkor elégedett leszek vele!”

A Grand Prix nem más kávéház, hanem egy másik bolygó számomra, óriási megtiszteltetés volt részt venni a GP nyitófordulóján – mondta a versenyről Fazekas Dennis.– Nagyon jólesett, hogy mindenki közvetlen volt velem, lepacsiztak, váltottak velem pár szót azok a versenyzők, akiket idáig csak a televízión keresztül csodáltam. Amikor pedig kiderült, hogy indulhatok egy futamon, óriási öröm öntött el. Elhatároztam, hogy amit tudok, megteszek Maciej Janowski, Anders Thomsen és Nick Skorja ellen. Tudtam, hogy nem igazán lehet esélyem a riválisok ellen, ezért az volt a célom, hogy a szlovén sráctól ne nagyon maradjak le. Úgy érzem, teljesítettem az elvárásomat, és nagyon élveztem a nagy kört. Most bizakodásra ad okot, hogy hazai környezetben, az egyik kedvenc pályámon versenyezhetek, amelyen nálam többet senki sem motorozott; minden egyes négyzetméterét nagyon jól ismerem az oválnak. Tudom, hol lehet előzni, melyik részen gyűjthető tempó egy-egy támadáshoz. Ahogy megláttam a riválisokat, kihullott a szemöldököm... De nem szabad tőlük megijedni! Szerencsére van példa előttem a közelmúltból: ha a lengyel Pawel Miesiaccal fel tudtam venni a versenyt, akkor Chris Harrisékkel is sikerülhet. Megcélzom a továbbjutást érő ötödik helyet, aztán meglátjuk, mi sül ki belőle.”

A STARTLISTA

1. Jakub Valkovic (szlovák)
2. Patrick Hansen (dán)
3. Fazekas Dennis (magyar)
4. Marko Levisin (ukrán)
5. Oliver Berntzon (svéd)
6. Dominik Kubera (lengyel)
7. Jevgenijs Kostigovs (lett)
8. Matic Ivacic (szlovén)
9. David Bellego (francia)
10. Valentin Grobauer (német)
11. Lasse Fredriksen (norvég)
12. Vacláv Milík (cseh)
13. Andrei Popa (román)
14. Chris Harris (angol)
15. Nicolas Covatti (olasz)
16. Matias Nielsen (dán)
17. Bárány Márk (magyar)
18. Füzesi Richárd (magyar)

B. J.


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik