Ralikrossz Eb: Kárai a legjobb magyar RX1-ben

T. A.T. A.
Vágólapra másolva!
2022.05.22. 20:30
null
Kárai Tamás a középdöntőben a második helyen végzett a futamában (Fotó: SpeedLight Photo Agency/Murányi Gábor)
Az RX1-es kategóriában Kárai Tamás nyolcadik, az RX3 kategóriában Szíjj Zsolt hatodik helyen végzett a ralikrossz Európa-bajnokság nyirádi futamán.

 

Telt ház, négyezer néző előtt tartották meg a ralikrossz Európa-bajnokság idei nyitó viadalát a nyirádi „vörös katlanban”. Késhegyre menő, kiélezett küzdelmeket hozott a döntős nap, az RX1-es kategóriában Anton Marklund, az RX3-ban Kobe Pauwels szerezte meg a győzelmet, és ami még ennél is fontosabb a jövőre nézve: a mezőny minden tagja imádta a klasszikus, nyirádi versenypályát.

Ami a magyar versenyzőket illeti: Kárai Tamás a középdöntőben a második helyen végzett a futamában, miután külső pozícióból rajtolva egy kicsit beragadt, és meg is lökték, nem hagytak neki helyet. Összetettben így is az autókrosszban három Európa-bajnoki címig jutó pilótáé a legjobb magyar eredmény – a nyolcadik helyen végzett.

RX3-ban Szíjj Zsolt harmadikként végzett a középdöntős futamában, s ez akár döntős szereplést is érhetett volna, ám időeredménye rosszabb volt, mint a másik középdöntő harmadikjáé, így hatodikként végzett az összetettben.

RALIKROSSZ EB, 1. FORDULÓ, NYIRÁD

RX1: 1. Anton Marklund (svéd, Hyundai i20), 2. Ide (belga, Audi S1), 3. Linnemann (norvég, Ford Fiesta), ...8. Kárai Tamás (Audi S1), ...12. Mózer Márk (Peugeot 208), 13. Kiss László (Peugeot 208), ...16. Koncseg Zoltán (Audi A1), ...18. Mózer Attila (Ford Fiesta)
RX3:
1. Kobe Pauwels (belga, Audi A1), 2. Cerny (cseh, Škoda Citigo), 3. Ribeiro (portugál, Audi A1), ...6. Szíjj Zsolt (Audi A1), ...10. Répási Róbert (Skoda Fabia), 11. Ferjáncz András (Ford Fiesta)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik