Rali ob: Östberg rátenne még egy lapáttal – győzni megy Boldogkőre

Vágólapra másolva!
2022.04.22. 16:44
null
A tavalyelőtti WRC2-világbajnok Mads Östberget (balra) nem zavarja, hogy az idén ellenkező irányból teljesítik a pályákat (Fotó: <a href="https://www.duen.hu/Dud%C3%A1s" target="_blank">duen.hu/</a>Dudás Endre)
A bajnoki címvédő Hadik András nem indul, a tavalyelőtti WRC2-világbajnok Mads Östberg viszont harcba száll a pontokért a hétvégi Boldogkő ralin, az országos bajnokság második viadalán.

 

A határokat feszegette Mads Östberg az idénynyitó Salgó ralin, amelyen számára ismeretlen pályákon aratott futamgyőzelmet. A norvég Citroën-pilótának szombaton annyival talán könnyebb dolga lesz, hogy a Boldogkő rali szakaszain tavaly már versenyzett, igaz, azokat most ellenkező irányból teljesíti a mezőny.

„Az eddigi tapasztalatok alapján a magyar bajnokság még a tavalyinál is erősebb, de a csapat célja egyértelmű – a győzelemmel lennék elégedett a hétvégi versenyen is. A szakaszokat a tavalyihoz képest az ellenkező irányból teljesítjük, így újra fel kell fedeznünk őket, de igazából ebben már van rutinunk, próbáljuk a lehető legjobb itinert elkészíteni” – nyilatkozta Östberg, aki csütörtökön tesztelt, a pénteket pedig a „kollégákhoz” hasonlóan a pályabejárással töltötte.

Egy nagy ellenfele biztosan hiányzik majd a mezőnyből: az utóbbi négy abszolút bajnoki címből hármat elhódító Hadik András sajnos nem lehet ott a verseny rajtjánál – az ok prózai: nincs autója.

Fotó: duen.hu/Dudás Endre
Fotó: duen.hu/Dudás Endre

„Az eredeti célunk az volt, hogy itthon versenyzünk, és harcba szállunk a bajnoki címünk megvédéséért, ezt azonban sajnos átírta az élet – mondta Hadik, aki az idénynyitó Salgó ralin hatalmasat esett. – Már a Salgó rali előtt is minden összeesküdött ellenünk, de akkor még szereztünk egy autót, csakhogy az összetört, ugyanakkor a világban zajlanak az események, és nemcsak utcai autót nem tudnak szállítani a gyárak, hanem versenyautót sem. Egy autója van a csapatnak, és az a döntés született, hogy azzal Bodolai Laci versenyez itthon, én pedig külföldön, mert nekem abban több a tapasztalatom. Azért abban nagyon bízom, hogy az utolsó egy-két futamon hazai közönség előtt is meg tudjuk magunkat mutatni.”

Az idénynyitón az egy év kihagyás után visszatérő Vincze Ferenc férkőzött a legközelebb Östberghez – Boldogkőváralja azonban ismeretlen terep lesz számára. „Ha versenyben akarok maradni a bajnoki címért, akkor most is a lehető legtöbb pontot kell megszereznem, vagyis az első háromban végezni” – mondta Vincze.

A Boldogkő ralin egy nap alatt kilenc gyorsasági szakaszt teljesít a mezőny, amelyek össztávja 122 kilométer.

AZ OB ÁLLÁSA
Abszolút sorrend:
1. Mads Östberg, Patrik Barth (norvég, svéd, Citroën C3 Rally2) 34 pont, 2. Vincze, Németh (Korda Racing, Skoda Fabia R5) 27, 3. Velenczei, Vánsza (Topp Cars, Skoda Fabia R5) 23

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik