Rali: Magyarország helyét be kell betonozni az Eb naptárában

Vágólapra másolva!
2021.09.15. 15:22
null
A Rally Hungary révén a magyar ralisport visszakerült a nemzetközi vérkeringésbe (Fotó: rallyhungary.com)
Elkezdődött a jegyértékesítés a magyar rali Európa-bajnoki futamra, az október végi Rally Hungary-re, amelynek promóteri feladatait az idéntől a HUMDA látja el.

 

Két évvel ezelőtt a Nyíregyháza környékén megtartott Rally Hungary révén a magyar ralisport is visszakerült a nemzetközi vérkeringésbe – Európa-bajnoki futamunk egyrészt lendületet adott a hazai versenyzőknek, másrészt a rangos nemzetközi mezőny újra kedvet csinált a szurkolóknak is a sportághoz. A fentiekben semmi változás nem várható, a futam időpontja (novemberről előrejött október 22-24-re), és a promótere azonban változik. Utóbbi feladatokat a Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség (HUMDA) veszi át – ezt jelentették be szerdán délután a cég székházában.

„A rali az autósport legnépszerűbb szakágaként kiemelten fontos számunkra, ennek is köszönhetően ettől az évtől a HUMDA látja el a rali Európa-bajnokság magyarországi fordulójának promóteri feladatait – nyilatkozta Weingartner Balázs, a HUMDA elnök-vezérigazgatója. – Magyarország helyét be kell betonozni az Európa-bajnoki sorozat versenynaptárában, ez nem csupán a sorozat élmezőnyéhez tartozó versenyzőink miatt fontos, hanem a rali nagyszámú hazai rajongótábora miatt is.”

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár hozzátette, sportdiplomáciai szempontból rendkívül fontos, hogy nagy nemzetközi versenyeket rendezzünk, ráadásként a Rally Hungary megrendezése turisztikai, idegenforgalmi és gazdasági szempontból is nagy jelentőséggel bír Nyíregyháza és a régió számára: „Nagyon fontos volt, hogy a járványügyi szabályok szigorú betartásával tavaly is meg tudtuk rendezni a versenyt, így nem szakadt meg a folytonosság. Bízunk benne, hogy még sokáig itt tudjuk tartani a mezőnyt.”

Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere szerint amikor 2019-ben tizenhat év után a rali Európa-bajnokság mezőnye újra hazánkba látogatott, a hazai és a nemzetközi promóter nem véletlenül választotta Nyíregyházát és környékét helyszínnek. Amellett, hogy a földrajzi adottságok tökéletes színteret biztosítanak egy aszfaltos ralifutamnak, az itteni emberek imádják az autósportot, különös tekintettel a ralira.

Noha ezúttal a Rally Hungary nem az utolsó, hanem az utolsó előtti futam a sorozatban, nagyon is elképzelhető, hogy nálunk dől el az Európa-bajnoki cím sorsa. Ezt már Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport-szövetség elnöke mondta, aki hozzátette, ez méginkább a versenyünkre irányítja a figyelmet.

„Itt minden párosnak a maximumot kell nyújtania, hiszen a magyar futam eredménye nagyban befolyásolja a sorozat végeredményét – mondta Oláh. – Vannak a sorozatnak állandó magyar résztvevői, így a Herczig Norbert, Ferencz Ramón kettős, amely az idén az élmezőny stabil tagja, illetve az ifj. Érdi Tibor, Csökő Zoltán kettős, amely az ERC2 kategóriában az Európa-bajnoki címvédésre hajt. A magyar bajnokság résztvevői már többször bizonyították tehetségüket, így elnökként számomra a legnagyobb öröm az lenne ha minél több magyar versenyzőt láthatnánk a vasárnapi céldobogón az Eb legjobbjai közt. Az ERC-futam mellett párhuzamosan zajlik a rali országos bajnokság évzáró futama is, amelyen szintén nagy csata várható az elsőségért.”

Noha a futamig még több mint egy hónap van hátra, a jegyértékesítés elkezdődött, egyébként éppen szerdán, a sajtótájékoztató napján, erről már Őry Tamás, a Truck Race Promotion Kft. ügyvezető igazgatója beszélt, aki azt is elmondta: „Az idén könnyebbség, hogy a Nemzetközi Automobil Szövetség S-függelékét az Európa-bajnokságon nem kell alkalmazni, és a kormányzat részéről sincs olyan korlátozó intézkedés, amely befolyásolná a verseny rendezését. Az olyan elzárt területekre, mint a Rabócsiring, a sportrendezvényekre vonatkozó szabályok értelmében azonban csak védettségi igazolvánnyal lehet belépni. Ezzel el is árultam, hogy a rabócsiringi szuperspeciál az idén sem maradhat ki a programból, mint ahogy megtartjuk az immár hagyományosnak számító nyíregyházi, városi szakaszt is vasárnap délelőtt. Mindenki kedvencévé vált az elmúlt években a mádi gyorsasági szakasz, amely a szombati programban szerepel, a szervizpark ezúttal is a nyíregyházi Piactéren kap helyet, míg a rajt és célceremóniának Nyíregyháza főtere biztosít gyönyörű és impozáns helyszínt.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik