Rali: Ifj. Érdi vezet az ERC2-ben – a skalpjára vadásznak

TÓTH ANITATÓTH ANITA
Vágólapra másolva!
2020.11.05. 09:51
null
Ifj. Érdi Tibor harmadik győzelmére hajt, amelyhez ezúttal is pluszmotivációt adhat a magyar közönség (Fotó: fiaerc.com)
Ifjabb Érdi Tibor kétszeres Európa-bajnok az ERC2-es kategóriában, s jó úton halad a harmadik címe felé. A magyar Mitsubishi-pilóta nyerni akar a hétvégi Rally Hungaryn, és egyáltalán nem zavarja, hogy a riválisok is.

– Hogy sikerült a hivatalos teszt?
– Sokan gondolták úgy, hogy részt vesznek rajta, úgyhogy nem tudtunk annyit menni, amennyit szerettünk volna, de már most érzem, hogy sokkal jobban sikerült beállítani az autót, mint legutóbb a portugál viadalra – mondta ifj. Érdi Tibor, aki Zelindo Melegarival holtversenyben vezet az ERC2 kategória összetett pontversenyében. –Visszatértünk a régi, jól bevált beállításhoz, ami működött már például a Barum ralin, ahol nagyon hasonlóak a körülmények, mint itt. Mentünk világosban és sötétben is, egyelőre minden rendben: felkészülten várjuk a rajtot, és jól érzem magam az autóban, ami szerintem a legfontosabb.

– A hírek szerint a tavalyi pokoli eső után az idén szárazon versenyeznek majd. Örül neki?
Egy kicsit igen. A teszten mentünk száraz és sáros részeken is, szóval az autót mindkét körülményben kipróbáltuk, és azt mondom, a nézők miatt nem lenne nagy baj, ha lennének nedves, sáros részek, hogy legyen show, de ahol gyorsan kell menni, ott nem baj, ha száraz.

– Izgatott a hangja…
– Csökő Zolival mind a ketten nagyon várjuk már a rajtot, szinte be voltunk sózva, hogy mikor jöhetünk már Nyíregyházára. Sőt, már a kanári-szigeteki versenyre is készen állunk, hiszen öt napunk lesz átépíteni az autót, aztán már indulni is kell.

– Ne szaladjunk ennyire előre! Ezek szerint a Portugáliára beugró Csökő Zoltánnal folytatja a sorozatot?
– Igen. Tizenegy év után pontosan tizenöt perc kellett, hogy újra egymásra hangolódjunk. Zoli rutinjának nagyon sok hasznát veszem, nagyon szeretek vele menni, ezért úgy döntöttünk, hogy együtt fejezzük be a szezont.

– Az idén visszatért az ERC2 kategóriába, a tavalyi topkategóriás szereplés után. Mi volt a döntése hátterében?
– Ha hiszi, ha nem, éppen egyéves az ok. Tavaly Nyíregyházán úgy összetörtem az autót, hogy nem érte meg felújítani, de volt rajta biztosítás, és úgy gondoltuk, a Skodától rendelünk egy ugyanolyat, mint a régi, és folytatjuk a tanulást. De akkor már gyártották a Fabia újabb verzióját, és addig halogatták a mi autónk összerakását, hogy sose történt meg. Mivel márciusban kezdődött volna a szezon, januárban elegünk lett abból, hogy szórakoznak velünk.

– A régi Mitsubishi meg ott állt a garázsban. Ennyire egyszerű volna?
– Azért ennyire nem, mert bár annak idején tökéletes állapotban tettük el, azért az nem úgy van egy versenyautó esetében, hogy kitolod a garázsból és már mész is vele. Szóval kitoltuk, elkezdtük felújítani és készen is lettünk a szezonkezdetre, csak a szezon nem kezdődött el...

– Hogy viselték?
– Nehezen, de nyilván nem volt választásunk, vártunk – egészen augusztusig.

– Nagyon úgy tűnik, hogy megérte várni. Számított rá, hogy így lesz?
– Egy kicsit azért igen. Egyedül abban nem voltam biztos, hogy az olasz versenyen tudok-e bármit is kezdeni a háromszáz lóerős, ezeregyszáz kilós RGT-autókkal aszfalton, ezért úgy döntöttünk, Rómában nem állunk rajthoz. Így utólag talán mégis elmehettünk volna, de a lényeg, a többi versenyre úgy mentem el, hogy szeretném megnyerni őket.

– Kétszeres Európa-bajnokként ezt is várják öntől.
– Tettünk azért, hogy így legyen – mosolyog. – Egyáltalán nem izgulok amiatt, hogy mindenki minket tart esélyesnek, és minket akar legyőzni – próbálják csak meg!

– Miként alakult az eddigi két Eb-futamuk?
– Mind a kettő nehéz volt a maga nemében. Elsősorban amiatt, hogy miközben a korábbi két bajnoki címnél kis túlzással azt sem tudtuk, hogy „van motor az autóban”, most mindkét futamon gondunk volt vele. Végig vigyázni kellett, hogy kibírja, a tanulság pedig, hogy egy rossz autót sokkal nehezebb célba juttatni, mint egy jóval lassan menni… A negyedik motor kerül a Lancerbe a harmadik versenyünkön, már akkor is tudom, hogy minek hol a helye a motorcserénél, ha becsukom a szemem.

Ifj. Érdi Tibor nem bánja, hogy száraz időt jósolnak (Fotó: fiaerc.com)
Ifj. Érdi Tibor nem bánja, hogy száraz időt jósolnak (Fotó: fiaerc.com)

– Segít, hogy saját maga készíti fel az autóját? Érzékenyebb emiatt a Mitsubishi rezdüléseire?
Igen, biztos segít, hogy mindig tudom, mi miért történik – a Skodával sajnos nem sikerült eddig eljutni. A Mitsubishit én szerelem, beszélek a lelkével, simogatom, becézgetem, mindent megígérek, hogy célba vigyen.

– Ha elviszi a célig, a többit már ön elintézi, nem igaz? Mire számít a Rally Hungaryn?
– Az a fontos, hogy legyen meg a harmadik győzelem. És ehhez plusz motivációt ad a magyar közönség. Tavaly is nagyon jólesett, hogy jöttek, kérdezgettek, biztattak. Ezért ha a verseny vége felé biztos előnnyel vezetünk, gondoskodom majd arról is, hogy a nézők jól szórakozzanak. Előbb azonban egérutat kell nyernünk, amiben sokat segít majd, hogy már versenyeztünk ezeken a pályákon. A Rally Hungary ugyanis a maga stílusváltásaival az egyik legnehezebb, ha nem a legnehezebb a sorozatban.

AZ ÁLLÁS
ERC2 kategória:
1. ifj. Érdi Tibor, Csökő Zoltán (magyar, Mitsubishi Lancer EvoX) és Zelindo Melegari, Corrado Bonato (olasz, Alpine A110 RGT) 80-80 pont, 3. Feovanov, Kokins (lett, Mitsubishi Lancer EvoX) 75

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik