Rali: Herczigék a rajtra várnak a pokoli portugál vb-futamon

T. A.T. A.
Vágólapra másolva!
2021.05.20. 17:00
null
Herczig Norbert tesztelés közben (Fotó: srth.hu)
Magyar indulóval rajtol a világbajnokság negyedik futama, a Portugál rali: Herczig Norbert „bemelegítésnek” (mondjuk, annak durva lesz...) szánja a versenyt az Európa-bajnokságra.

 

A világbajnokság egyik legnehezebb futamát tartják meg a hét végén Portugáliában, ahol a hétszeres világbajnok Sébastien Ogier hatodik győzelmére hajt – ez rekord lenne a verseny történetében (Markku Alen neve mögött öt portuál siker áll). És van valami sorsszerűség is abban, hogy az utolsó teljes vb-szezonját futó francia itt aratta pályafutása első vb-sikerét is 11 évvel ezelőtt. (Azóta ahhoz az elsőhöz azóta hozzátett még ötvenet...)

A Toyota színeiben induló Ogier eredendően tavaly akart búcsúzni a világbajnokságtól, ám végül szerencsére úgy döntött, marad, egyrészt mert nagyon jól egymásra találtak a Toyotával, másrészt pedig nem akarta, hogy kurta-furcsa, járványsújtotta évben fejeződjön be a pályafutása. Ennek megfelelően három verseny után nyolc ponttal vezet a világbajnokság összetett pontversenyében thierry Neuville előtt.

A magyar szurkolók számára azonban talán még ennél is érdekesebb, hogy a Herczig Norbert, Ferencz Ramón kettős ezen a versenyen „melegít be” az Európa-bajnoki szezonra. A négyszeres abszolút bajnoknak és navigátorának is ez az első vb-futama, és ha már indulnak, rögtön az egyik legnehezebbet választották.

„Ennyire hasznos kilométereket, mint amilyenek ezek lesznek, talán még sohasem tettünk meg pályafutásunk során – nyilatkozta a második tesztje után Herczig, aki az RC2-es kategóriában egy R5-ös Skoda Fabiával. – Hosszú verseny lesz a portugál, amely során rengeteg tapasztalatot tudunk gyűjteni az Európa-bajnokságra, amely két murvás futammal kezdődik. Már a pályabejárás sem volt egyszerű, reggel hattól este nyolcig úton voltunk, bízom benne, hogy az itteni tapasztalatokból egész évben profitálunk majd.”

A Portugál rali csütörtökön a hivatalos teszttel és a késő esti ünnepélyes rajtceremóniával kezdődött, pénteken pedig már élesben zajlik a küzdelem: nyolc gyorsasági szakaszt teljesít a mezőny, majd szombaton és vasárnap további tizenkettőt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik