Rali: Herczig és Érdi kaotikus, de eredményes futamon van túl

T. A.T. A.
Vágólapra másolva!
2020.10.04. 20:39
null
A Herczig Norbert, Ferencz Ramón kettős ötödik helyen ért célba (Fotók: fiaerc.com)
Melós verseny volt, tele váratlan kihívásokkal. A két magyar induló, az ötödikként végző Herczig Norbert és az ERC2-ben nyerő ifj. Érdi Tibor azonban elégedett lehet.

 

A vége betyárosra sikerült: ömlött az eső, mintha nem volna jobb dolga, csúszkáltak az autók, és persze a párosokban ott motoszkált az érzés, hogy ha eddig nem „dobták el” a kocsit, akkor most már nem kellene. Persze, azért így is közel kerültek a szalagkorlátok, az árkok fölött „lógott” az autók hátulja, hiszen ez rali, itt lassan menni talán nem is lehet. Meg hát nem is akar senki.

A négyszeres abszolút magyar bajnok Herczig Norbert, Ferencz Ramón kettős a legutóbbi nullázás után mindenképp célba akart érni, és sikerült is: az Európa-bajnoki értékelés ötödik helyén.

„Melós, kissé kaotikus verseny volt, csak vasárnap minimum tízszer cseréltünk abroncsot a gyorsasági szakaszok között, mert folyamatosan változott az időjárás – mondta Herczig. – Rengeteget tanultunk ezekről a körülményekről, ami hasznos lehet a novemberi magyar futamon. Az ERC-értékelésben ötödikek lettünk, ez eggyel lehetett volna jobb, ha nem hibázok a gumiválasztással az utolsó körben, de hibáztam. Ezt leszámítva nagyon örülünk, hiszen ez a verseny is megmutatta, hogy versenyképesek vagyunk. Az autó karcmentes: azt leszámítva, hogy szombaton megütöttünk egy betontuskót, vasárnap meg néhányszor megúszott az autó a vízen, nem volt kalandunk – utóbbi pedig szinte üzemszerű az esőben, mint ahogy az is, hogy egyszer-kétszer közelebb van a szalagkorlát, mint ahogy az megnyugtató lett volna.”

Ifjabb Érdi Tibor győzelmet ünnepelhetett
Ifjabb Érdi Tibor győzelmet ünnepelhetett

Ifjabb Érdi Tibornak ezúttal Csökő Zoltán diktálta az itinert (legutóbb 11 éve versenyeztek együtt), az eredmény azonban ugyanaz, mint legutóbb: győzelem az ERC2-es kategóriában. Ezért jöttek, meg is szerezték – igaz, nem adták könnyen.

„Amennyire zökkenőmentes volt minden vasárnap délutánig, annyira izgalmasan alakult az utolsó kör, mert hatalmas felhőszakadás zúdult a pályára, s erre nem voltunk felkészülve – mondta ifj. Érdi. – Csökő Zoli végig nagyon nyugodt volt, a szokásos profizmusával kezelte a helyzetet, s ez rám is jó hatással volt, mint ahogy az is magabiztosságot adott, hogy az autónk tökéletesen működött. Jobb versenyt nem is kívánhattunk volna: szinte az összes gyorsaságit megnyerve rajt-cél győzelmet arattunk a kategóriában, ez nagyon jó előjel a magyar Európa-bajnoki futam előtt. Boldogok és büszkék vagyunk!”

RALLY FAFE MONTELONGO, AZ EB 3. FUTAMA
Abszolút végeredmény:
1. Alekszej Lukjanjuk, Dmitrij Jeremejev (orosz, Citroën C3 R5) 1:45:52.5, 2. Ares, Vázquez (spanyol, Hyundai i20 R5) 4.7 másodperc hátrány, 3. Munster, Louka (luxemburgi, belga, Hyundai i20 R5) 1:06.1 perc h., ...5. Herczig Norbert, Ferencz Ramón (Mol Racing Team, Volkswagen Polo R5) 1:53.4 p h., ...17. ifj. Érdi Tibor, Csökő Zoltán (Érdi Rallye Team, Mitsubishi Lancer EvoX) 12:07.1 p h.

 

A fenti eredményeknek köszönhetően Herczigék 19 értékes ponttal gazdagodtak, míg az ERC2 kategóriában a legutóbbi futamon is győzedelmeskedő Érdiék holtversenyben az olasz Zelindo Melegarival az összetett pontverseny élére álltak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik