Rali Eb: rekord mennyiségű nevezés érkezett a nyíregyházi hétvégére

MTI/K. B.MTI/K. B.
Vágólapra másolva!
2021.10.11. 16:48
null
Hadik András és Kertész Krisztián is nevezett az Eb-re (Fotó: Észak-Magyarország/Kozma István)
Rekordot jelentő, több mint 120 páros adta le a nevezését a rali Európa-bajnokság (ERC) jövő hétvégén sorra kerülő magyarországi fordulójára és a Mercarius országos bajnokság idei utolsó futamára, amelyet Nyíregyházán és környékén bonyolítanak le – írja az MTI.

 

Amint azt Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke az MTI-nek hétfőn elmondta, az ERC mezőnyébe a külföldi duókon kívül számos magyar kettős is nevezett, így többek között az idény során egyébként is csak az Eb-sorozatban szereplő Herczig Norbert, Ferencz Ramón páros, valamint a magyar bajnoki címvédő Hadik András, Kertész Krisztián, a 2019-ben győztes Turán Frigyes, Bagaméri László, illetve az ob-n abszolútban jelenleg második Csomós Miklós, Nagy Attila páros is.

Ami az ERC-ben induló külföldi sztárokat illeti, ott lesz Nyíregyházán többek között a világbajnokság WRC2-es kategóriájában éllovas Andreas Mikkelsen, Elliott Edmondson norvég, brit duó, a magyar bajnokság összetett pontversenyében most harmadik, a vb WRC2-es kategóriájában címvédő Mads Östberg, Torstein Eriksen norvég kettős, valamint az orosz Nyikolaj Grjazin, Konsztantyin Alekszandrov páros.

„Az elmúlt évekhez hasonlóan kétségkívül a hazai ralisport ünnepe lehet ez a nyíregyházi hétvége, és ezt nem csak azért mondom, mert világbajnoki és Európa-bajnoki menők állnak rajthoz” – nyilatkozta Oláh Gyárfás, hangsúlyozva: 2016-ban még csak merész álomnak tűnt, hogy hosszú szünet után Magyarország újra rali Eb-futamot rendezhessen, mert ehhez a sportágat is Európa-bajnoksághoz méltó szintre kellett emelni itthon.

„Ebből a munkából mindenki kivette a részét, a versenyzők és a csapatok pedig az utóbbi években kifejezetten izgalmas, az utolsó pillanatokig tartó nagy küzdelmet hozó, erős mezőnyt felvonultató országos bajnokságban vettek részt” – tette hozzá az MNASZ elnöke kiemelve, hogy a tavalyi esztendőben a koronavírus-járvány ellenére is sikerült teljes értékű hazai bajnokságot rendezni.

„Ne felejtsük el, hogy miközben Eb-futam lesz Nyíregyházán, ugyanezen a hétvégén dől el a magyar bajnoki cím sorsa, amiért még három páros van versenyben. Nagy öröm és büszkeség, hogy a világbajnoki élmenő Östbergéket rendszeresen meg tudják szorongatni és nagy csatára kényszerítik a magyarok, akik közül Hadikék és Csomósék Östbergékkel együtt még harcban vannak az abszolút bajnoki címért” – jelentette ki Oláh Gyárfás, és jelezte, az ob mezőnyéből 16 páros nevezett az ERC-be is, azaz az ő eredményüket a magyar bajnoki mellett az Eb-futamon is értékelik.

A harmadik Rally Hungary Európa-bajnoki verseny jövő pénteken kezdődik a máriapócsi Rabócsiringen sorra kerülő prológgal, amelyre a nézők csak védettségi igazolvány birtokában léphetnek be. Az elmúlt két évben is látványos, közönségszórakoztató, villanyfényes első szakasz után a futam szombaton hat gyorsasági szakasszal, köztük a mádi borvidéket is érintő száguldással folytatódik. Vasárnap hét gyorsasági szakaszt bonyolítanak le, 11 óra után a mezőny Nyíregyháza belvárosában, az 5.78 kilométeres pályán méri össze tudását, mely az elmúlt években nagy létszámban vonzotta a közönséget. Az így 14 gyorsaságiból összeálló verseny teljes távja 182.01 kilométer, a céldobogót a nyíregyházi Kossuth téren állítják fel, ahol az ünnepélyes eredményhirdetést is rendezik vasárnap este.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik