Peterhansel alighanem búcsút inthet az újabb Dakar-győzelemnek

TÓTH ANITATÓTH ANITA
Vágólapra másolva!
2011.01.09. 21:01
null
Peterhanselt nem fogadta a kegyeibe eddig a szerencse a 2011-es Dakaron (Fotó: Reuters)
A Dakar-rali szünnapja utáni gyors, technikás szakaszon Nasszer al-Attijah és Francisco López-Contardo diadalmaskodott, ami kiélezett csatát ígér a hátralévő napokra. Az összetettben az autósoknál továbbra is Carlos Sainz, a motorosoknál Marc Coma vezet. Érdekesség, hogy a kamionosoknál már második szakaszgyőzelmét aratta Ales Loprais, aki így meglepetésre az összetettben is megelőzte a címvédő Vlagyimir Csagint.

De menjünk sorjában!

A verseny előtt azt mondta, ha nem nyer, teljesen mindegy, hogy második lesz, harmadik, vagy nyolcadik. Stéphane Peterhansel győzni ment a Dakar-ralira, ám egyre inkább úgy tűnik, nem sikerül valóra váltania az álmát, s tovább kell várnia tizedik Dakar-győzelmére.  A szünnap utáni, rövidített szakaszon ugyanis ismét majd' nyolc percet „spájzolt" – ehhez kellett, hogy olykor 20 km/órás sebességgel vánszorgott a Volkswagenek porában, s hogy ismét nem kerülte el a defekt. Olyan, mintha valaki a rajt előtt defektekkel átkozta volna meg.

Az ászok al-Attijah kezében vannak (Fotó: Reuters)
Az ászok al-Attijah kezében vannak (Fotó: Reuters)

„Egyszerűen nem találom a megfelelő tempót, amivel még át lehet hajtani a puha homokon, az úgynevezett fesh-feshen, de még nem kapok defektet az alatta lévő éles köveken. Az én hibám, talán túl gyorsan megyek. Az egyetlen dolog, amit akartunk, az a végső győzelem, s az sajnos elúszni látszik..." – mondta önkritikusan Peterhansel, akinek a hátránya már több mint 21 perc...

Ami a Volkswagen-belháborút illeti, abban egyelőre a Dakar-címvédő Carlos Sainz áll jobban, igaz, csapattársa, Nasszer al-Attijah is nagyon belelendült, s megnyerte a vasárnapi szakaszt is, úgyhogy már kevesebb, mint másfél perc a hátránya.

„Nehéz nap volt, mert bár hamar utolértük Carlost, lehetetlen volt előzni a por miatt. Nem kockáztattunk, mentünk mögötte, és végül megnyertük a szakaszt. Mostantól azonban támadnunk kell és nem szabad defektet kapni" – foglalta össze a taktikát al-Attijah.

Az idei Dakar legbénább kiesése eddig Guerlain Chicherit nevéhez fűződik. A rendkívül szimpatikus, de olykor nagyon forrófejű francia Minijét a szünnapon atomjaira szedték, majd újjáépítették, ő pedig kért egy 25 kilométeres extra tesztet. Na azt nem kellett volna. Ugyanis Chicherit visszafelé jövet (a teszten állítólag minden rendben volt) „megcsípett egy útpadkát" és triplaszaltó lett a vége. Nem dicsérték meg érte. Főleg, hogy a Mini annyira összetört, hogy már nem tudták volna rendbehozni reggelre, így az új autó nem ér célba bemutatkozó versenyén.

De vissza a vasárnapi történésekhez.

A motorosoknál a hazai Francisco López-Contardo megszerezte első szakaszgyőzelmét, de nem is ennek örült igazán, hanem annak, hogy ez volt a verseny eddigi legrövidebb szakasza, ugyanis a végére rakoncátlankodni kezdett a motorja, ha hosszabb a nap, aligha bírta volna végig „szusszal". Az összetettben továbbra is Marc Coma vezet, de napról napra egyre közelebb lopakodik hozzá a címvédő Cyril Despres, aki tízperces büntetését igyekszik folyamatosan ledolgozni. Jól halad, ha így folytatja, az utolsó napok még izgalmasan alakulhatnak.

„A szünnap embernek és gépnek egyaránt jót tett. A vasárnapi nap pedig életem legjobb motokrosszos szakasza volt, köszönet érte. Csodás élmény volt rajta motorozni" mondta Despres.

A kamionosoknál Ales Loprais folytatja nagy menetelését a Tatrával, olyannyira, hogy ha eddig nem is ijedtek meg tőle a kamazosok, most már figyelniük kell rá, hiszen lassan veszélyezteti a pozícióikat. Vlagyimir Csaginét máris, hiszen a címvédő elé már befurakodott az összetettben.

32. DAKAR-RALI

Arica–Antofagasta, (szelektív szakasz: 272 km). Autósok: 1. Nasszer al-Attijah, Timo Gottschalk (katari, német, Volkswagen Race Touareg) 2.40:57, 2. Sainz, Cruz (spanyol, Volkswagen Race Touareg) 1:20 p h., 3. de Villiers, von Zitzewitz (dél-afrikai, német, Vokswagen Race Touareg) 2:56 p h.

Motorosok: 1.  Francisco López-Contardo (chilei, Aprilia) 3:29:45, 2. Despres (francia, KTM) 2:21 p h., 3. Coma (spanyol, KTM) 3:45 p h.

Kamionosok: 1. Ales Loprais, Milan Holan, Josef Kalina (cseh, Tatra) 2:23:43, 2. Kabirov, Beljajev, Mokejev (orosz, Kamaz) 5:03 p h., 3. Csagin, Szavosztyin, Sajszultanov (orosz, Kamaz) 14:05 p h.

Az összetettben. Autósok: 1. Carlos Sainz, Lucas Cruz 23:21:58, 2. al-Attijah, Gottschalk 1:22 p h., 3. Peterhansel, Cottret (francia, BMW X3) 21:11 p h. Motorosok: 1. Marc Coma 26:13:50, 2. Despres 7:24 p h., 3. López-Contardo 18:27 p h. Kamionosok: 1. Firdausz Kabirov, Ajdar Beljajev, Andrej Mokejev 26:12:26, 2. Loprais, Holna, Kalina 16:22 p h., 3. Csagin, Szavosztyin, Sajszultanov 28:22 p h.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik