Motorsport: Kovács Bálinték teljesítették a Le Mans-i 24 órást

Vágólapra másolva!
2021.06.14. 17:18
null
Kovács Bálint (Fotó: H-Moto Team)
Kovács Bálint, a H-Moto Team gyorsasági motorosa teljesítette a hétvégén rendezett La Mans-i 24 órás világbajnoki futamot.

 

A H-Moto Team hétfői beszámolója szerint a 19 éves magyar pilóta – aki az egész mezőny legfiatalabb tagja volt – a Wojcik Racing Team versenyzőjeként szerepelt élete első 24 órás versenyén. Egyik csapattársa, Sylvian Barrier már az első körben balesetet szenvedett, ezért Kovács a lengyel Artur Wielebskivel teljesítette a távot úgy, hogy az ellenfeleknél hárman válthatták egymást. Párosuk összetettben a 29., míg kategóriájukban, az EWC-ben a pontszerző tizedik helyen zárt.

Kovács összesen 500 percet töltött a pályán, ezalatt 1400 kilométert tett meg, ami 11 felmenetelből 335 teljesített körnek felel meg. A legjobb körideje 1:39.099 perc volt, ami az egész mezőnyt tekintve a tizedik legjobb idő.

A Wojcik Racing Team csapatfőnöke kijelentette: Kovács Bálint ott lesz a szeptemberi 24 órás vb-futamon, Bol d'Or-ban.

„Sylvian sérülését követően hirtelen az sem volt biztos, hogy folytatni tudjuk, ám végül sikerült befejeznünk a versenyt, ami önmagában hatalmas eredmény. Nagyon profi stáb dolgozott mögöttünk és értünk, akik nemcsak technikailag biztosítottak számunkra mindent, hanem a lelket is tartották bennünk akkor, amikor úgy tűnt, elfogyott az erőnk” – nyilatkozta Kovács.

Hozzátette, éjszaka volt egy olyan időszak, amikor azon tanakodott a csapatvezetés, hogy feladják a versenyt, ám végül úgy döntöttek, hogy tartanak egy háromórás pihenőt, mert ha teljesítik a viadal 75 százalékát, akkor értékelhető a teljesítményük.

Kovács Bálint idén a Spanyol Superbike bajnokságban versenyez, ahol két versenyhétvégét követően összetettben az első helyen áll az Open 1000-es kategóriában.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik