MotoGP: Vinalesé az egyetlen évközi teszt, de ez mire elég?

KOVÁCS NIKOLETTKOVÁCS NIKOLETT
Vágólapra másolva!
2020.09.15. 22:22
null
Maverick Vinales egy körön a hét végén és a teszten is gyors volt (Fotó: AFP)
Nem kaptak sok pihenőt a MotoGP-pilóták a vasárnapi San Marinó-i Nagydíj után, kedd reggel 9:30-kor már ismét pályára gördülhettek Misanóban. Nem mindenki élt a lehetőséggel, ki kényszerből, ki a csapat döntésének értelmében. Sok érdekességet láthattunk, sokat nem láttunk, de hogy mindez mire lesz elég versenykörülmények között, azt lehetetlen megmondani.

A vasárnapi futamgyőztes, Franco Morbidelli a hiányzók között volt, gyomorrontása miatt a pihenés mellett döntött a csapata.

Stefan Bradl egyszerűen szabadnapot kapott a Hondától, mondván, amúgy is tesztelt itt korábban és a múlt hétvégén is (érdekes hozzáállás a szárnyasok történetének leggyengébb szezonját elnézve…), az újonc Iker Lecuona esetében pedig még korainak ítélték meg, hogy új alkatrészeket teszteljen, így ő is pihenhetett.

Egy tesztnap esetén nem nagyon van értelme a leggyorsabb köridők elemzésének, hiszen mindenki más programon volt, nem tudni, hogy ki az, aki az egykörös tempóra koncentrált, ki a versenytempóra és ki az, aki az új alkatrészek kipróbálására, de a tényszerűség kedvéért említsük meg, hogy hárman futottak 1:31-es kört: Maverick Vinales, Nakagami Takaaki és Johann Zarco.

A napot legkorábban Francesco Bagnaia és Andrea Dovizioso zárta, egyikük sem gurult pályára délután.

Előbbi szeretné minél többet pihentetni a lábát, utóbbi pedig mindent kipróbált délelőtt, amit terveztek, és csak azért nem akart körözni, hogy gyűjtse a kilométereket. Dovizioso új alkatrészeket is kipróbált (nem árult el részleteket, mert a mérnökök nem akarták, de valami olyan elemről van szó, amit régóta kértek…), illetve a beállításokkal is sikerült előbbre lépniük, így bizakodva várja a hétvégi futamot.

Vinales a nap végén egy bukást is begyűjtött a hideg gumi miatt a 6-os kanyarban kivezető körén, de ez nem zavarta meg a spanyolt, hiszen rögtön utána futotta meg leggyorsabb körét, viszont egyelőre nem úgy tűnik, hogy a vasárnapi problémáit meg tudták volna kedden oldani.

Nakagami szintén esett, az 1-es kanyarban épp akkor dobta el a vasat, amikor végre először lehetősége volt kipróbálni a 2020-as motort, Bradl egyik motorját. Az esés oka egy rosszul elkapott hupli volt, és bár nem sikerült a tervezett körszámot megtennie, pozitívan nyilatkozott a számára új Hondáról.

Napi menü

Ahogy a cikk elején is említettük, az idény során már nem lesz lehetőségük az állandó pilótáknak tesztelni, így kedden jócskán „megszórták őket” tesztelendő alkatrészekkel.

A teljesség igénye nélkül, nézzük, hogy kik, miről gyűjtöttek információkat, legalábbis, ami a látható dolgokat illeti.

A Yamahások új vázat, újabb lengőkar-variációt és kipufogót próbáltak. A Suzukisok szintén új (még mindig alumínium) lengőkarral próbálkoztak.

A Yamaha új kipufogója (Fotó: motogp.com)
A Yamaha új kipufogója (Fotó: motogp.com)

Álex Márquez Hondáján újabb aerodinamikai elemek és kipufogó tűnt fel.

A Ducatisok (kivéve Doviziosót) új vázelemekkel próbálkoztak, ahogy a KTM-esek is és az Aprilia is. Utóbbiaknál pedig egy újabb holeshot device is feltűnt, de a menet közben is használható „magasságállítóra” még továbbra is várniuk kell.

Nagyon nem akartam visszavenni a bőrruhát

A leintés utánra némi vicces jelenetet is tartogatott nekünk Fabio Quartararo és csapata, egyszer csak három Fabio küzdött azért, hogy a rajtgyakorlásra még elvihesse a motort.

 

 

„Negyven perccel a vége előtt végeztem, és húsz perccel később már nagyon nem akartam visszavenni a bőrruhát. Mondtam Tomnak (Fabio segítője – a szerk.), hogy menjen inkább ő. Aztán Wilco (Zeelenberg, csapatfőnök) is becsatlakozott, felvette a sisakom, a ruhám, és elsőként ő ment be a bokszba. Aztán Tom és végül én. Vicces volt, de nyilván, ha rossz napot zártunk volna, akkor nem csináljuk” – mesélte később a francia, aki szintén kipróbálta az új alkatrészeket, többek között a kipufogót is, amiről ennyit mondott csupán: „hosszabb és hangosabb volt, de kigyorsításon és végsebességen sem nyertünk vele, szóval visszatértünk az eredetihez.”

A kipufogó és Fabio mentése is látható az alábbi videón.

 


 

„Nincs harag, továbbra is barátok vagyunk Valéval”

A vasárnapi futam leintése után érdekes jelenetnek lehettünk tanúi, amikor úgy tűnt, Valentino Rossi nem akarja fogadni egyik tanítványa, Francesco Bagnaia gratulációját, és az örömében sem akar osztozni.

 

 

Kollégánk rákérdezett az esetre Bagnaiánál.

„A videón nem látszik, de nem voltunk olyan közel egymáshoz. Ha megöleltük volna egymást, akkor talán leestünk volna a motorról. És úgy tűnt, mintha Valentino kiabált volna velem, de valójában csak annyi történt, hogy kérdeztem tőle, hogy hányadik lett, mert biztos voltam benne, hogy harmadikként zárt, ami egy őrületes ünneplés lett volna. De mutatta, hogy nem, negyedik lett. De még mindig barátok vagyunk” – zárta nevetve a választ.

Marc Márquez is edzésbe állt

Igaz még nem a versenypályán, de hat héttel második műtétjét követően a nyolcszoros világbajnok, kedden megkezdte a fizikai felkészülést a visszatérésre egy laza futással.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik