MotoGP: újabb Ducati-szombat, Bagnaia és Miller bukás után az első sorban

KOVÁCS NIKOLETTKOVÁCS NIKOLETT
Vágólapra másolva!
2021.11.13. 18:45
null
Senki sem mondhatja, hogy Miller és Bagnaia nem adtak bele ma is mindent (Fotó: Kovács Nikolett)
Idén nem volt olyan MotoGP-futam, amelyen legalább egy Ducatit ne láthattunk volna az első sorban. Tizenegyedik pole pozíciójukat Jorge Martín szerezte ma meg. Hét alkalommal végeztek 1-2-ben az időmérőn, és összesen 30 első soros rajthelyet hoztak el idén a megszerezhető 54-ből. A szombati nap bajnokai tehát a bolognaiak lettek 2021-ben.

Hihetetlen számok ezek, persze volt miből garázdálkodniuk a vörösöknek, hiszen négy pilótájuk versenyzett idén a legújabb Desmosedicivel, teljes gyári támogatással.

Ezzel szemben a Yamahánál (ől a maradék hétből hat pole-t húztak be) a szezon második felében már csak Fabio Quartararóra számíthattak.

A Valenciai Nagydíj kvalifikációja igen izgalmasra sikerült. Az első gyors körök után Jack Miller és Jorge Martín ezreddel azonos idővel álltak. Ha később már nem javított volna senki, akkor Milleré lett volna a pole, mert neki volt a második legjobb ideje.

De persze javítottak.

Kicsit több mint egy perccel a leintés előtt Pecco Bagnaia vette át a vezetést, és talán még tovább is tudta volna faragni az idejét, ha nem csúszott volna el a 2-es kanyarban (igen, már megint ott).

Az utolsó másodpercekben csapattársa, Miller is elcsúszott a 11-es fordulóban, pedig két piros szektorral kezdte a kört, de harmadik helye így sem került már veszélybe.

Jött viszont Jorge Martín, aki 64 ezred másodperccel megelőzte Bagnaiát, és megszerezte idei negyedik rajtelsőségét.

A második sorba Joan Mir, Johann Zarco és Álex Rins kvalifikált, ami a Suzukiktól újabb kellemes szombati meglepetés.

A harmadik sorban jön a legjobb KTM-es (Brad Binder), a legjobb yamahás (Quartararo), valamint a legjobb hondás (Nakagami Takaaki).

Valentino Rossi egyenes ágon került be a Q2-be Pecco Bagnaia segítségével (mögötte futva), és az időmérőn is hasonló volt a terv, de Rossi rögtön az egyes kanyarban hibázott, és leszakadt pártfogoltja mögül. Utolsó futamát a 10-ik helyről kezdheti majd meg ami idei negyedik legjobb rajthelye.

A teljes eredméyt ide kattintva találja meg!

A nap nagy drámáját Pol Espargaró FP3-on elszenvedett bukása adta a 13-as kanyarban. A hatalmas high side bukás után a spanyol hondást a valenciai kórházba szállították további kivizsgálásra, főként a jobb oldalát ért erőbehatás miatt, bordatörés és csuklósérülés gyanújával. Délután három után nem sokkal Pol már ismét a depóban volt, és orvosi vizsgálatra jelentkezett a sorozat orvosigazgatójánál, Dr. Ángel Charténél.

Pol Espargaró sérülés nélkül úszta meg a bukást, de kérdéses a holnapi indulása (Fotó: Kovács Nikolett)
Pol Espargaró sérülés nélkül úszta meg a bukást, de kérdéses a holnapi indulása (Fotó: Kovács Nikolett)

Láthatóan erős fájdalmai vannak, a lódózisú és erős fájdalomcsillapító mellett, de mivel nem tört el semmije, és belső sérülése sincs, eltökélt szándéka holnap versenyezni.

Érdekes lesz látni, hogy az orvosok zöld utat adnak-e neki, persze először várjuk meg, hogy hogyan ébred reggel.

A jövő heti jerezi teszt sem olyan egyértelmű, az NSO értesülései szerint ugyanis Polnak jelezték az orvosok, hogy a jövő héten még nagyobb fájdalmai lehetnek, a mellkas-, bordazúzódás már csak ilyen.

A Moto2-eseknél nagy meglepetésre Simone Corsi volt a leggyorsabb szombaton, így kilenc év után először csatlakozhatott az időmérő napot záró sajtótájékoztatóhoz, és vehette át a jutalom karórát.

Úgy látszik, az MV Agustának fekszik a valenciai pálya, tavaly Stefano Manzi szerezte meg a pole-t nekik a Valenciai Nagydíjon.

A bajnoki esélyesek közül Raúl Fernandez zárt jobb napot, aki sokáig vezette is a kvalifikációt, de nem sokkal a leintés előtt bukott, így az ötödik helyig csúszott vissza.

Remy Gardner viszont épp a végén tudott javítani, sokáig a 12. helyen állt, aztán nyolcadikként zárt.

Fernandeznek győznie kell holnap, ha bajnok akar lenni, és ehhez Gardnernek is gyengén kell teljesítenie, 13-ikként vagy hátrébb.

A teljes eredményt ide kattintva találja meg!

Pedro Acosta utolsó Moto3-as hétvégéjén legnagyobb célját már teljesítette, nem hagyja el pole pozíció nélkül a kategóriát. A második helyen egy nagyon csalódott Szuzuki Tacuki zárt, aki valamiért már a csuklóján érezte a pole-ért járó karórát. Az első sort Izan Guevara zárja.

Jorge Martín negyedik pole-ja újonc évében (Fotó: Kovács Nikolett)
Jorge Martín negyedik pole-ja újonc évében (Fotó: Kovács Nikolett)

A teljes eredményt ide kattintva találja meg!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik