MotoGP: tizenhat év után az első japán pole pozíció

KOVÁCS NIKOLETTKOVÁCS NIKOLETT
Vágólapra másolva!
2020.10.24. 16:34
null
Nakagami Takaaki először indulhat az élről MotoGP-futamon (Fotó: AFP)
Váratlan (?), de annál jobban megérdemelt rajtelsőséget szerzett Nakagami Takaaki a Teruel Nagydíjon, a japán pilóta szárnyal ezen a hétvégén, élvezi a motorozást, mint egy gyerek. Ezzel egyidőben nehéz mit mondani a vörösök szenvedésére az aragóniai pályán. A pénteki vészjósló jelek és sötét felhők szombatra sem vonultak el a fejük fölül.

 

Dráma, dráma, dráma!

Más szavakat nem lehet találni arra, amit a ducatisok ismét megéltek a Q1 során. Az első gyors körök után Jack Miller és Pol Espargaró voltak továbbjutó helyen, Andrea Dovizioso akkor még harmadik volt.

A második rohamra Dovizioso próbálta nem teljesen a véletlenre és saját magára bízni tempóját, így Miller mögé sorakozott fel, aminek az ausztrál láthatóan nem annyira örült. Miközben ők egymáson próbáltak segíteni – vagy nem –, addig Pol Espargaró tovább javította köridejét, és az élre állt.

A leintés pillanatában is záporoztak még a gyors körök. Először Aleix Espargaró ütötte ki Millert a Q2-ből, de másodpercekkel később már ő sem volt bent, mivel Johann Zarco elhozta a Q1 második helyét, így ő lett az egyedüli ducatis továbbjutó. Dovizioso a 17. helyről rajtolva elköszönhet bajnoki álmaitól.

Legutóbb 2004-ben volt ilyen

Az időmérő fő szakaszában rögtön az első rohamot Nakagami nyerte meg, Franco Morbidelli és Johann Zarco előtt. Joan Mir első gyors körét elvették pályaelhagyás miatt, de amúgy sem volt igazán versenyben.

A megszokott nagy tűzijáték elmaradt a végén, kevesen tudtak csak javítani. Az egyik ilyen versenyző épp Nakagami volt, végképp bebiztosítva karrierje első MotoGP-s rajtelsőségét, az első japánt Tamada Makoto 2004-es pole-ja óta Valenciában.

Szintén Tamada nevéhez fűződik a legutóbbi japán győzelem, amelyet hazai nagydíján szerzett ugyanabban az évben. Hogy Nakagaminak holnap sikerül-e ebben is a nyomdokaiba lépnie, azt még korai lenne megjósolni, de hagyjuk is, hogy egyelőre kiélvezze a mai napot.

„Amikor láttam a kijelzőn az 1:46-os időt, már örültem, de nem tudtam, hogy ez mire lesz elég, hiszen nincsenek kivetítők a pálya körül. Akkor realizáltam, amikor a csapatom az első helyen várt a parc fermében. Nagyon büszke vagyok” – mondta elsőre Nakagami.

Rajta kívül még Álex Rins és Maverick Vinales tudtak javítani, így feljöttek a harmadik és a negyedik helyre, leszorítva Zarcót az ötödikre, aki ráadásul a végén el is esett.

Morbidelli maradt a második.

„Köszönöm Fabiónak (Quartararo), hiszen az ő motorja mögött futottam meg a körömet” – mondta Rins kicsit visszavágva a franciának, aki a hétvégén többször is próbált információkat szerezni a Suzukik mögött motorozva.

Elvett és visszaadott köridők – fejetlenség a köbön

Zarco bukása másoknak is fejfájást okozott, hiszen sárga zászló miatt Álex Márquez, Cal Crutchlow és Miguel Oliveira utolsó körét is elvették.

Pár perccel később pedig vissza is kapták.

Álex Márquez szerint félreértés volt a versenyigazgatóság és a pályabírók között. Miután lejött a pályáról első dolga volt kideríteni, hogy miért vették el a körét, amit a fenti válasz után vissza is kapott. Csak egy újabb tipikus MotoGP-eset...

Iker Lecuona így első Q2-es szereplése után mégis a 11. helyről rajtolhat csak, míg Pol Espargaró a kilencedikről, pedig ő a fenti köridők elvétele után hetedik volt... Pol így is boldog lehet, hiszen puha hátsó gumi híján közepes keveréken tudott csak pályára lépni az időmérő második szakaszában, melynek legnagyobb vesztese Joan Mir, aki csak a 12. rajtkockát szerezte meg.

Ennyit érnek a büntetések. Semennyit

Raúl Fernández továbbra is megállíthatatlan szombaton. Zsinórban második, idei ötödik pole pozícióját szerezte meg a Moto3-asok között a karanténból visszatérő Tony Arbolino és Celestino Vietti előtt. A második sorba Gabriel Rodrigo, Albert Arenas és Szaszaki Ajumu állhat majd fel.

A mai nap ismét bebizonyította, hogy a versenyigazgatóságnak és a sportvezetőknek valami hatékonyabb büntetési rendszert kell kidolgozniuk, ha véget akarnak vetni az egymásra való várakozásnak és az ideális íven, vagy egyáltalán a pályán való lassú körözésnek.

Ma reggel öt versenyző a harmadik szabadedzés utolsó 25 percén nem vehetett részt büntetés miatt (Rodrigo, Masia, Pizzoli, Salac, Pawi), míg hatan az utolsó 15 perctől lettek eltiltva (Arenas, Garcia, Antonelli, Fernández, Alcoba, Szaszaki).

Ennek ellenére Masia, Arenas, Fernández, Alcoba és Szaszaki egyenesen bejutottak a Q2-be, míg Rodrigo a Q1-ből dolgozta be magát, és onnan a második sorba.

Arenas ráadásul a büntetés ellenére is megnyerte a szombat reggeli gyakorlást.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik