MotoGP: Quartararo fontos pole-t szerzett, Mir a mezőny második felében

KOVÁCS NIKOLETTKOVÁCS NIKOLETT
Vágólapra másolva!
2020.10.10. 16:57
null
Fabio Quartararo volt a leggyorsabb a királykategória időmérő edzésén, a Francia Nagydíjon (Fotó: AFP)
Hogy a hazai pálya adta extra motiváció, vagy csak a jókor időzített kockáztatás eredménye, azt nem tudni (gyanítjuk, hogy az utóbbi), mindenesetre Fabio Quartararo megnyerte a Francia Nagydíj időmérőjét, miközben egyik legnagyobb ellenfele a bajnokságban eddigi legrosszabb szombati eredményét könyvelhette el.

 

22 perces késéssel kezdődött el a MotoGP időmérője, mivel a negyedik szabadedzés féltávja után nem sokkal Miguel Oliveira KTM-je elfüstölt a 7-es kanyarban. Bár a portugál nagyon gyorsan reagált, és szinte azonnal elhagyta a pályát, úgy száz méter hosszan mégis összeolajozta a pályát, amin Jack Miller majdnem el is esett.

Card

Az újraindítás után négy perccel ismét Oliveirát mutatta a kamera, aki bukott az 5-ös kanyarban jól megdolgoztatva szerelőit, hogy elkészüljenek a motorral a Q2-re.

Card

A Q1-re igen komoly mezőny gyűlt össze, ahonnan végül Danilo Petrucci és Pecco Bagnaia jutott tovább kiszorítva többek között Nakagami Takaakit, Joan Mirt, Álex Rins-et és Brad Bindert is.

Mir idén először nem jutott be a Q2-be, ami ennél rosszabbkor nem is történhetett volna, hiszen Quartararo, aki nyolcpontos előnnyel vezeti a bajnokságot jelenleg Mir előtt, megnyerte a mai időmérőt.

A kvalifikáció második szakasza igazi tűzijátékot hozott a végén, Jack Miller utolsó gyors körével átvette a vezetést, de Quartararónak végül sikerült ennél is jobbat futnia.

A harmadik helyet Danilo Petrucci foglalhatja majd el, aki legutóbb tavaly Mugellóban rajtolhatott az első sorból. Akkor azt a futamot megnyerte, holnap azért nagyon nehéz dolga lesz még így is.

Valószínűleg senki sem számított arra, hogy két Ducati is az első sorba kvalifikál, Quartararónak – aki legutóbb az Andalúziai Nagydíjon szerzett rajtelsőséget – pedig mindennél fontosabb lesz maga mögött tartani a vörösöket a rajt után.

A második sorból Cal Crutchlow, Maverick Vinales és Andrea Dovizioso rajtol majd.

MOTOGP
FRANCIA NAGYDÍJ, IDŐMÉRŐ EDZÉS – ÉLCSOPORT

1. Fabio Quartararo (francia, Yamaha), 1:31.315
2. Jack Miller (ausztrál, Ducati), 1:31.537
3. Danilo Petrucci (olasz, Ducati), 1:31.674

A Moto3-asok kvalifikációja igen mozgalmasan alakult. Le Mans-ban egyelőre nem a pályaelhagyások, hanem a sárga zászlók hatálya alatt futott gyors szektoridők törlése okoz sok-sok elvett kört. Négy perccel a kicsik Q2 edzésének vége előtt csak hét pilótának volt mért köre, mert nyolc versenyző körét is elvették, amiért sárga zászló hatálya alatt futották meg a leggyorsabb körüket. Mindezt egyetlen esés, Toba Kaitóé idézte elő.

A pole-t Jaume Masia szerezte meg új pályacsúccsal, mellőle Albert Arenas és John McPhee rajtolhat majd. Az összetettet jelenleg vezető Ogura Ai bukott három perccel a leintés előtt, és mivel korábban az ő idejét is törölték, így mért kör nélkül zárta az időmérő második szakaszát, ezért a 17. rajthelyről várja a futamot. Ogurának két héttel ezelőtt Barcelonában nem sikerült nagy felzárkózást bemutatnia a 24. helyről, kérdés, hogy ezen a pályán mire lesz képes két sorral előrébbről.

MOTO 3
FRANCIA NAGYDÍJ, IDŐMÉRŐ EDZÉS – ÉLCSOPORT

1. Jaume Masia (spanyol, Honda), 1:44.399
2. Albert Arenas (spanyol, KTM), 1:41.419
3. John McPhee (brit, Honda), 1:41.846

A Moto2-ben három különböző földrész képviselője indulhat a vasárnapi versenyen az első három helyről. A szombati időmérőn az amerikai Joe Roberts volt a leggyorsabb, megelőzve a 2., illetve 3. helyen végzett brit Sam Lowes-t és az ausztrál Remy Gardnert.

MOTO 2
FRANCIA NAGYDÍJ, IDŐMÉRŐ EDZÉS – ÉLCSOPORT
1. Joe Roberts (amerikai, Kalex), 1:36.256
2. Sam Lowes (brit, Kalex), 1:36.343
3. Remy Gardner (ausztrál, Kalex), 1:36.449

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik