MotoGP: őrületes pályacsúcs és végsebességrekord Katarban – videó

Vágólapra másolva!
2021.03.27. 20:41
null
Pecco Bagnaia indulhat az élről Katarban (Fotó: motogp.com)
Pecco Bagnaia megjósolta, és egyedüliként meg is futotta a MotoGP történetének leggyorsabb körét Losailban, ami a mai naptól 1:52-vel kezdődik. Kérdés, hogy mennyi időt él majd meg ez a csúcs, hiszen jövő héten is itt feszülnek majd egymásnak a világ leggyorsabb motorosai. És van itt még egy adat: 362.4 km/óra, de erről egy kicsit később.

 

Ha Bagnaiának ilyen jóstehetsége van, akkor megmondhatná a nyerő lottószámokat is, de persze szó sincs hazardírozásról, az olasz pontosan tudta, hogy mit csinál. Nemcsak ma a gyors körén, már tegnap is érezte, hogy ez a köridő benne van. Arra valószínűleg azonban ő sem számított, hogy közel három tizedet ver az egész mezőnyre, és senki sem tud majd ennek az időnek a közelébe férkőzni.

A Q1-ből Joan Mir és az utolsó pillanatban Taka Nakagami jutott tovább 5 ezreddel, kiütve Enea Bastianinit, aki újoncként így is minden elvárást felülmúlt.

De vissza a Q2-höz. Bagnaia első gyors köre egyből pályacsúcs volt a főnök mögött szélárnyékot fogva. Utána csapattársa, Jack Miller, majd Fabio Quartararo is megjavította. Így zártuk az első rohamot.

Majd jöttek a friss gumik és az utolsó próbálkozások. Bagnaia 1:52:772-es köre, mögötte Valentino Rossival, aki visszakapta a kölcsönt, és mentoráltja mögött élete leggyorsabb körét futotta meg Katarban, amivel akkor a harmadik helyen volt. De nem sokáig örülhettek az első soros indulásnak, hiszen Maverick Vinales az utolsó pillanatban megelőzte.

Rossi azonban így is a parc fermében ünnepelhetett a legjobb független csapat versenyzőjeként, ami elég furcsa látvány, de mindenképp megérdemelt. A második helyről Fabio Quartararo rajtolhat majd.

Franco Morbidellitől többet várhattunk egy hetedik helynél, ahogy Joan Mir sem tudta letagadni, hogy mennyire csalódott, amikor a kamera ráfordult, csak nagyon nehezen tudott magára erőltetni egy mosolyt.

A legjobb hondásként Nakagami zárt, míg az első 12-ben egyetlen KTM-es sem fért be.

A teljes eredménylista itt tekinthető meg!

MOTO2: ESÉLYESHEZ MÉLTÓAN

Ha nincs Sam Lowes kézsérülése tavaly évvégén Valenciában, sőt, ha nem kell kihagynia vállsérülés miatt a szezonnyitót, akkor nagy eséllyel, most regnáló világbajnokként szólnánk róla a Moto2-es beszámolókban.

Visszafele azonban nincs értelme tekinteni, annál inkább előre. Lowes a teszten is a leggyorsabb volt, bár saját bevallása szerint esze ágában nem volt ismét megszerezni a „teszt világbajnoka” címet, mert eddig az sosem hozott szerencsét.

A hétvége során eddig is folyamatosan a leggyorsabbak között volt, az időmérőn pedig senki sem tudta megközelíteni, így övé lett a szezon első pole pozíciója.

A második helyezett Raúl Fernández csodálatosan kezdte meg Moto2-es karrierjét. Sokan mondták tavaly a bejelentés után, hogy korai volt őt felhozni a Moto3-ból, de Aki Ajo ritkán szokott tehetségek kifigyelésében tévedni.

A harmadik rajtkockát Bo Bendsneyder foglalja majd el, aki az 1996-os Holland GP óta az első holland, aki az első sorba kvalifikált a középső géposztályban.

Remy Gardnernek nem volt sok szerencséje az időmérőn, második helyet érő körét elvették pályaelhagyás miatt, utolsó körét pedig sárga zászló miatt nem tudta befejezni.

A Moto2-esek mezőnyét rendesen megtépázta a mai nap.

Reggel a belga Barry Baltus esett hatalmasat, el is törte két helyen a jobb csuklóját. A Q1-en Simone Corsi járt hasonlóan, neki a bal csuklója tört el.

Nem sokkal később Marcos Ramirezt dobta le magáról a motorja a 14-es kanyarban, őt felkartörés, egész pontosan a felkar fejének törése miatt nyilvánították versenyzésre alkalmatlannak.

A teljes eredménylista itt tekinthető meg!

MOTO3: ELŐKVALIFIKÁCIÓBÓL A POLE-BA

Nem először látunk olyat, hogy egy versenyző a Q1-et is megjárja, mielőtt rajtelsőséget szerezne, de azért valljuk be, ez mégsem a legtipikusabb forgatókönyv. Arra viszont talán még nem volt példa, hogy az első két rajtkockát megszerző pilóta is az előkvalifikációból jutott be.

A csapatot és motort váltó Darryn Binder „kimaxolta” a mai edzésnapot. Már a Q1-ben megfutotta a hétvége addigi leggyorsabb körét, majd később kétszer is körrekordot repesztett.

A Q1-nél maradva annak legnagyobb vesztese Suzuki Tatsuki volt, aki mért kör nélkül zárt, miután pályaelhagyás miatt törölték a körét, majd későn ment ki újra a pályára ahhoz, hogy még egy mért ideje lehessen, így a legutolsó rajtkockából várhatja a futamot.

A késői kimenetet mások is eljátszották később. A Q2-ben így maradt mért kör nélkül Romano Fenati, de többek között Gabriel Rodrigót is korán érte a kockás zászló, aminek első lengetésekor még a harmadik helyen állt, de sokan jöttek még utána, így a hetedik helyig csúszott vissza.

Binder közben úgy futott pályacsúcsot, hogy közben kétszer is előznie kellett, ami időveszteség.

A 16 éves újonc (tavalyi Moto3-as junior világbajnok) Izan Guevara egy másodpercre pole-ban volt a végén, de aztán ismét jött Binder és visszavette az elsőséget, így 100. nagydíját elsőként kezdheti majd meg.

Hogy kerek legyen a történet, ezt a körét sem úszta meg közelharc nélkül, nem mással küzdött meg, mint Jaume Masiával. Az esetet később a felügyelők vizsgálták, de cikkünk zárásakor nem érkezett hír büntetésről.

Binder csapattársa, John McPhee nagyon mentett a végén, két másodperccel a leintés előtt még éppen elkezdhetett egy utolsó kört, ami az első sorba repítette őt.

Az újonc Guevara, az újonnan bemutatkozó GASGAS márkát is a legjobbak közé emelte ma.

A teljes eredménylista itt tekinthető meg!

KÖZELEBB A NÉGYSZÁZ KILOMÉTER PER ÓRÁHOZ

Johann Zarco a téli tesztek során először a losaili pályán mért végsebességrekordjánál száguldott gyorsabban, majd az utolsó előtti napon 357.6 km/órát mértek neki, ami a valaha mért leggyorsabb sebesség volt egy MotoGP-s motoron. De egyik sem számított hivatalos rekordnak, hiszen azt csak versenyhétvégén jegyeznek.

Pénteken először Jorge Martin döntött helyi csúcsot 354.0 km/órával, amit később Zarco is beállított.

A francia ma ennél is tovább ment, a negyedik szabadedzésen 362.4 km/órával haladt át a mérési ponton. Igaz, hogy szélárnyékban, igaz, hogy utána nem tudott visszalassítani az egyenes végén, és átszáguldott a kavicságyon is, de mostantól ez a hivatalos végsebességrekord.

Nemcsak Katarban, hanem a MotoGP történetében is.

embed_kod=
|
nso_uj_cikk_embed
nso_uj_cikk_embed
mceBlockPasteEnd

 

Andrea Dovizioso 356.7 km/órás rekordját adta át a múltnak, ezt Mugellóban futotta az olasz az 2019-es hétvége harmadik szabadedzésén.

Az első tízben továbbra is csak Ducatik találhatóak, és ez az első olyan csúcs a jelenlegi top10-es listán, amit nem a toszkán pályán jegyeznek.

A korábbi tizedik a listán, ami most kiszorult, 354.7 km/óra volt szintén az Olasz Nagydíjról, annak is a 2018-as első szabadedzéséről, Michele Pirro révén.

Az új rekord egyfelől lenyűgöző, ugyanakkor elgondolkoztató is, ha nem egyenesen ijesztő. Most már egyértelműen közelebb vagyunk a 400 km/órához, amit reméljük, hogy sosem érnek el a MotoGP-ben, de a technikai fejlődés és a gyorsulás egyelőre nem látszik megállíthatónak.

És láttunk már ebből adódó problémákat, gondoljunk csak a tavalyi hatalmas balesetre Ausztriában, vagy arra, amikor Michele Pirro fék nélkül maradt a mugellói célegyenes végén.

A nagy tempó miatt egyre több pálya válik kritikussá, amihez, ha hozzáadjuk, hogy milyen kiszámíthatatlan helyzeteket tud okozni a szélárnyék, akkor még több kérdőjellel találjunk szemben magunkat. Utóbbira ma is láthattunk példát, amikor Zarco a célegyenesben megelőzte Rossit, aki ezután nem tudta bevenni az egyes kanyart a francia mögé kerülve.

GYORSASÁGIMOTOROS-VB, KATARI NAGYDÍJ
IDŐMÉRŐ EDZÉS
MOTOGP

1. Francesco Bagnaia (olasz, Ducati) 1:52.772
2. Fabio Quartararo (francia, Yamaha) +0.266
3. Maverick Vinales (spanyol, Yamaha) +0.316
MOTO2
1. Sam Lowes (brit, Kalex) 1:58.726
2. Raúl Fernández (spanyol, Kalex) +0.140
3. Bo Bendsneyder (holland, Kalex) +0.233
MOTO3
1. Darryn Binder (dél-afrikai, Honda) 2:04.075
2. Izan Guevara (spanyol, Gas Gas) +0.203
3. John McPhee (brit, Honda) +0.283

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik