MotoGP: Márquez könnyek közt motorozott, Quartararo bukás után első

KOVÁCS NIKOLETTKOVÁCS NIKOLETT
Vágólapra másolva!
2021.08.28. 10:49
null
Fabio Quartararo (Fotó: motogp.com)
Két év után tért vissza a mezőny Silverstone-ba, tavaly a Covid-19 nem tette lehetővé, hogy megrendezzék a Brit Nagydíjat. Ennek megfelelően nemcsak az idei, de a tavalyi újoncoknak, sőt Joan Mirnek is új ez a pálya MotoGP-s motoron, a 22 királykategóriás indulóból 9-nek. A pénteki nap nagy bukásokat is tartogatott, a hűvös időjárás többeken kifogott.  

 

Silverstone az egyik legnehezebb pálya, ahol a mezőny megfordul. 5900 méterével a leghosszabb ring a naptárban, azon öt pálya egyike, amely hosszabb 5 km-nél. Tizennyolc nagyon különböző kanyar alkotja, van itt lassú kanyar, közepesen gyors, nagyon gyors, kemény féktávú – igazán színes a kép tehát, és ezt a versenyzők szeretik.

Annak ellenére, hogy a fentiek miatt mindenki szerint komoly kihívást jelent az aszfaltcsík, élvezetes itt motorozni, mert nagyon széles a pálya, és úgy érezhetik a motorokban rejlő lóerőt, ahogy kevés helyen.

Az egyedüli nehézséget a hűvös időjárás jelenti egyelőre. Nemhogy az újoncok, de még a vérprofik is bele tudnak esni abba a hibába, hogy nem figyelnek oda a gumik hőmérsékletére.

Jorge Martín és Marc Márquez pár másodperces különbséggel bukott emiatt az első szabadedzés végén, a lassú kivezető körüket követően.

„Tapasztalat híján vagyok még az ilyen esetekben – mondta Martín. – Elég, ha három-négy kanyarban lassítasz, utána nagyon óvatosnak kell lenni. Nem csak a bal oldalon, általában.”

Márquez alatt 274 km/óránál ment el a motor eleje, a nagy tempójú esés után vagy hétszer pördült meg a földön, miután arra nagyon figyelt, hogy a kezeit és lábait is összezárja a bukás során.

Úgy tűnt, teljesen megúszta a történteket, de később minden sajtószereplését lemondta, és csak egy rövid közleményt adott ki.

„A bukás során homok ment a szemembe, ami miatt végig sírtam (könnyezett – a szerk.) az FP2 alatt. Utána pedig még rosszabb lett a szemem. A látásom ugyan végig rendben volt, ám éreztem, hogy van benne valami, így bementünk a kórházba, ahol kitisztítottak mindent. Azt mondták, hogy holnapra rendbe kell jönnie, de ma délután pihennem kell és csukott szemmel lenni.”

A 93-as egyébként a leggyorsabb volt péntek reggel, délután pedig a szemproblémák ellenére is az ötödik helyen zárt. Fizikailag nagyon jól érzi magát, és a látottak alapján komolyan számolni kell majd vele a futamon is.

A régi Marc Márquez még továbbra sem tért vissza, de egyre inkább kezd magára találni, és talán a motor gyengeségeinek kezelésében is kezdik eltalálni a fonalat.

Az esés egyébként másokra nézve sem volt veszélytelen, hiszen Márquez motorja átszáguldott a füves bukótéren és a pálya közepére visszatérve állt meg. Szerencsére éppen nem volt előtte senki sem, viszont ha mindez a Red Bull Ringen történt volna, már mindenki ezen pörögne. Hogy most miért nem? Mert ezeket a hullámokat általában éppen a brit sajtó képviselői verik.

A délutáni edzésen a világbajnoki éllovas Fabio Quartararo hozta rá a szívbajt sokakra. Néhány pillanatig úgy tűnt, hogy a bal bokája komolyabban megsérülhetett, de később kiderült, hogy „csak” megcsavarodott a lassú tempójú, ám annál kellemetlenebb bukás során, ahol a saját motorja csavarta meg a lábát.



Az ok itt is a hűvös idővel függött össze, amit sikerült megspékelni egy rossz gumiválasztással. Fabio mindenképp ki akarta próbálni a kemény hátsót is, ami ilyen hőmérséklet mellett rossz döntés volt.

A franciát egyáltalán nem zökkentette ki a ritmusból és a magabiztosságból az esés. A pályára visszatérve azonnal elkezdte szórni a leggyorsabb köröket.

„A motoron nem érzek fájdalmat. Ez a legfontosabb. Minden pályára menetel előtt sok szerencsét fogok majd kívánni a lábamnak. De ez benne van a pakliban. Nem motoroztam a határon, egyszerűen hibáztunk a gumival. Rizikós volt feltenni, azonban meg akartam próbálni. A legjobbkor engedtem el a motort, mert ha átdob, akkor sokkal rosszabbul is járhattam volna. Szerencsések voltunk ma. Azonban mindenki láthatta, hogy nem volt bennem utána semmilyen kérdőjel. Az esés után a sportbírók mondták, hogy a pályakórházba kell mennem, mielőtt folytatom. De visszamentem a kamionhoz, átöltöztem, és mentem tovább. Olyan gyorsan történt minden, hogy fel se fogtam, hogy elestem. Küldetésen voltam és köröket akartam teljesíteni.”

Ha már gumik... Nyilván pazarlásról a MotoGP-n sem lehet szó – a Michelin anyagi keretei is végesek. Éppen ezért a nem használt gumikat a következő hétvégeken újra kiosztják. Azokat is, amiket előtte már kerékre szereltek, sőt akár többször fel is melegítettek.

Ezen fizikai behatásoktól változik a gumik viselkedése, hol jobban, hol kevésbé. Ráadásul arra sem figyelnek oda, hogy legalább ugyanaz a gumi ugyanahhoz a pilótához, de legalább csapathoz vagy márkához kerüljön vissza.

A Brit Nagydíj első edzésnapján ez megint többeknek okozott problémát, többek közt – és leginkább – Joan Mirnek.

A „rossz” első abroncstól teljesen elveszett a motoron, nem jött meg az a bizonyos érzés, ami a gyors tempóhoz kell, sőt annyira elvesztette az önbizalmát, hogy délután sem tudott igazán visszatalálni a helyes útra. Próbálja magát azzal biztatni, hogy még így is csak három tizeddel van csapattársa, Álex Rins mögött, aki a legutóbbi futamgyőztes is. Tegnap azonban csak a 9. helyen zárt.

Míg Mir a legrosszabb péntekek egyikét hagyta maga mögött, addig Brad Bindernek talán a legjobbat, nyolcadikként a legjobb KTM-esként zárt.

A pénteki eredményeket tehát ismét zárójelbe tehetjük a gumik miatt, és azért is, mert messze nem motorozott még határon a mezőny a már korábban említett bukások miatt sem.

Jack Miller második helye egyelőre kellemes meglepetés, de lehet, hogy nem is annyira meglepetés, mint inkább a motor fejlődésének eredménye.

„Nagyjából emlékszem, hogy milyen volt a motor 2019-ben, és érezni a különbséget, hogy mennyivel jobb most, főként az első szektorban”.

Az első szektor az, ahol több irányváltoztatás követi egymást, ezekben lett könnyebben kezelhető a Ducati, így kevesebb erőkifejtéssel tudják átrakni a motort egyik irányból a másikba. Ezzel pedig a gumikat is jobban tudják óvni.

Jorge Martína harmadik helyével ismét bizonyította tehetségét és gyorsaságát. A reggeli edzésen ugyan még jóval hátrébb volt, ám mint kiderült, ennek is megvan az oka. Új pályákon először visszatekerik a motor teljesítményét, hogy könnyebben megtanulhassa a pályát, az íveket, és megtalálják a beállításokat.

A pályán tapasztalt jó tapadás főként Valentino Rossinak és Pol Espargarónak segített sokat. Előbbi még épp befért a top10-be, míg Pol negyedikként a legjobb hondásként zárt.

Ennek ellenére valamiért mégsem tűnt boldognak, sőt még csak extrán elégedettnek sem.

„Igen, jó nap volt, de azt hiszem, Le Mans-ban egy kicsit jobb volt. Jobb formában voltam. A közepes gumiknak is hideg volt ma, és az esések láttán nem éreztem magam nagy biztonságban. De jelenleg nem panaszkodhatok. Amitől ma jobban teljesítettem, az egyértelműen a hűvösebb körülmények és a nagyobb tapadás. Semmilyen problémát nem oldottunk még meg. Az is lehet, hogy holnap valami más gonddal szembesülünk majd.”

Polnak az utolsó körön épp bátyját, Aleixet sikerült feltartania, aki heves gesztikulálással fejezte ki a véleményét, és a bocsánatkérés sem igazán hatotta meg.



Aleix egyébként továbbra is igen gyors az Aprilián, még a dobogós helyezést sem tartja kizártnak a hétvégén.

Csapattársa, Lorenzo Savadori bokatörése után kevesebb mint három héttel ismét motoron van, de rosszabb állapotban, mint amire számított.

Végül pedig mindenképp szánjunk pár sort Jake Dixonnak, aki amilyen csodás lehetőséget kapott, olyan nehezet is. Hiszen komoly mély víz éles versenyhelyzetben életedben először felülni egy MotoGP-s motorra, és a kamerák kereszttüzében átesni ezen a tűzkeresztségen. Dixon saját elmondása szerint gyorsan alkalmazkodik az új dolgokhoz, de csupán 3,2 mp-cel elmaradni az elsőtől egy ilyen hosszú pályán, ráadásul a mezőny legöregebb és leglassabb motorján, az igen impozáns bemutatkozás.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik