MotoGP: Marc Márquez meggyógyult, már az első teszten ott lehet

Vágólapra másolva!
2022.01.26. 12:30
null
Marc Márquez eddigi utolsó futamgyőzelmét ünnepli San Marinóban tavaly (Fotó: AFP)
Teljesen rendbe jött Marc Márquez látása, így a gyorsaságimotoros-világbajnokság MotoGP kategóriájának hatszoros győztese már a jövő héten, az első idei hivatalos teszten részt vehet – számolt be róla az MTI.

A 28 éves spanyol versenyző csapata szerdán jelentette be, hogy a legutóbbi, két nappal ezelőtt végzett vizsgálatok igazolták, hogy a konzervatív kezelések beváltották a hozzájuk fűzött reményeket, így a sportoló újra versenymotorra ülhet.

„Eldőlt, hogy a Repsol Honda motorosa megkezdheti az előszezont az idei év első hivatalos tesztjén, amire Sepangban kerül sor február 5-én és 6-án, majd az azt követőn is ott lesz, melyet Mandalikában, Indonéziában rendeznek” – áll a csapat közleményében.

A minden géposztályt figyelembe véve nyolcszoros vb-győztes Márquez szemproblémája november elejére nyúlik vissza, amikor egy szokásos terepedzésén bukott és enyhe agyrázkódást szenvedett, aztán kiderült, kettős látással (diplopia) bajlódik. A spanyol versenyző emiatt kihagyta az előző szezon utolsó két futamát. A motorost 2012-ben ugyanilyen problémával kellett műteni, a beavatkozás akkor sikeres volt.

Márquez nehéz éveken van túl, ugyanis a 2020-as idényt egy súlyos kézsérülés miatt gyakorlatilag teljes egészében kihagyta, a tavalyi vb-n pedig három futamon diadalmaskodott, az összetett pontversenyben viszont csak a 7. helyen végzett.

A gyorsaságimotoros-vb idei szezonja március 6-án kezdődik Katarban.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik