Portimaóban idén is lesz futam (Fotó: KTM/Polarity Photo)

A koronavírus-világjárvány továbbra sem enged a szorításból, sőt, számos országban rosszabb a helyzet és szigorúbb beutazási korlátozások vannak érvényben, mint tíz hónappal ezelőtt a pandémia kirobbanásakor.

A Dorna vezetői is másképp állnak már a helyzethez, mint tavaly márciusban, amikor a katari MotoGP-szezonnyitó törlése ellenére még hittek abban, hogy megtudják majd rendezni a teljes szezont.

Idén a cél egyértelmű: így vagy úgy, de legyen meg a 20 futam, ne hármas etapokban rendezzék meg a versenyeket és a lehető legkevesebb duplázás legyen ugyanazon a helyszínen. Ezért jelöltek ki tartalékpályákat az előzetesen kiadott naptárban.

Duplázás már biztosan lesz, hiszen az Argentin Nagydíj helyét Katar vette át, tehát a március 28-ai szezonnyitót követően még egy hetet marad Losailban a mezőny.

Mivel nem hozták előbbre az első futam időpontját, így jelen állás szerint az F1-es Bahreini Nagydíjjal egyidőben indul a 2021-es évad.

Az Amerika Nagydíj helyét annak eredeti időpontjában, tehát április 18-án Portimao vette át, ahol a 2020-as szezon véget ért novemberben.

Minden további időpont és helyszín a Covid 19-járványtól és a helyi kormányok és hatóságok éppen aktuális szabályozásától függ továbbra is, ahogy az is, hogy mehetnek-e nézők az egyes futamokra.

Ausztráliában például az év végéig meghosszabbították a beutazási korlátozásokat, így minden valószínűség szerint a Phillip Island-i futamot idén sem tudják megrendezni.

Ami biztos, hogy maximum 20 futamból áll majd a szezon. Hogy hány helyszínen, az a jövő zenéje.

A tartalékpályák közül már csak az indonéziai Mandalika pályát találjuk a naptárban, az orosz Igora Drive Circuit eltűnt a felsorolásból, de a naptárba sem került be a Cseh Nagydíj helyére.

Utóbbi törlésének nincs köze a pandémiához, a cseh szervezők léptek vissza még decemberben, de most került csak ki hivatalosan a menetrendből.

A MOTOGP 2021-ES MENETRENDJE
március 28.: Katari GP*, Losail International Circuit
április 4.: Dohai GP*, Losail International Circuit
április 18.: Portugál GP, Algarve International Circuit
május 2.: Spanyol GP, Circuito de Jerez
május 16.: Francia GP, Le Mans
május 30.: Olasz GP, Autodromo del Mugello
június 6.: Katalán GP, Barcelona - Catalunya
június 20.: Német GP, Sachsenring
június 27.: Holland GP, TT Circuit Assen
július 11.: Finn GP, KymiRing**
augusztus 15.: Osztrák GP, Red Bull Ring-Spielberg
augusztus 29.: Brit GP, Silverstone Circuit
szeptember 12.: Aragóniai GP, MotorLand Aragón
szeptember 19.: San Marino e della Riviera di Rimini, Misano World Circuit Marco Simoncelli
október 3.: Japán GP, Twin Ring Motegi
október 10.: Thaiföldi GP, Chang International Circuit
október 24.: Ausztrál GP,Phillip Island
október 31.: Malajziai GP, Sepang International Circuit
november 14.: Valenciai GP, Comunitat Valenciana-Ricardo Tormo

Tartalék helyszín: Indonézia, Mandalika International Street Circuit**

*éjszakai futam, **a pálya még homologizáció előtt áll