MotoGP: félrement fejlesztés a Hondánál, növekvő feszültség a Ducatinál

Vágólapra másolva!
2020.07.18. 14:25
null
Marc Márquez elmondta, a Hondának sok technikai gondja van (Fotó: AFP)
Az idei év egyik nagy talánya, hogy a Honda rossz irányba ment fejlesztése mekkora hatással lesz a teljesítményükre, megszakad-e emiatt az évek óta tartó győzelmi sorozatuk, vagy Marc Márquez tudása és a korábbi technikai előny (ha volt olyan...) elég lesz 2020-ban is az egyre erősödő ellenfelekkel szemben.

„Azzal a motorral kezdtünk, amelyről Katarban leszálltam” – mondta Marc Márquez még a szerdai tesztnapot követően.

„Télen sok technikai gondunk volt. A katari tesz utolsó órája volt az, amikor elkezdtük egy kicsit jobban érteni, hogy mi történik. Az aerodinamikai elemeket cseréltük le, mert az újnak ugyan volt pozitív oldala, de inkább sok negatív, így most a 2019-es csomagot használjuk, egy kicsi fejlesztéssel.”

„Még mindig vannak gondjaink, amelyek inkább a súlyelosztásból vagy lehet, hogy a blokkból jönnek, ezt még nem tudjuk. Nem teljesen ugyanaz a váz, nem teljesen ugyanaz a lengőkar, hanem minden egy továbbfejlesztett verzió. Ezeken amúgy is sokat kell majd dolgozunk, hiszen a blokk jövőre is ugyanez lesz”
– tette hozzá a nyolcszoros világbajnok.

Márkatársa, Cal Crutchlow már szerdán tesztelt valami újat – valószínűleg a vázat –, de nem tetszett neki, így a pénteki hivatalos edzésnapon már visszatért ő is a tavalyi verzióhoz.

Márquez elmondta, hogy az elektronika terén is vannak új dolgok, amiket ki kell majd próbálniuk, ahogy sok más alkatrész is sorakozik a helyszínen.

Pénteken szinte minden kimenetnél más beállítást és más kombinációt használt a spanyol, azaz folyamatos az adatgyűjtés. Ebből a szempontból előnyt jelenthet majd számukra, hogy jövő héten ugyanezen a pályán folytatódik a világbajnokság, hiszen folyamatosan össze tudják majd hasonlítani az információkat.

Márquez egyébként épp az új vázat próbálta tegnap, amikor a kettes kanyarban elment a motor eleje, ami bár tipikus hondás jelenség, mégis furcsa esésként élte meg a spanyol.

Crutchlow szintén majdnem elesett ugyanott tegnap délután, de végül sikerült motoron maradnia.

„Nem sokon múlott, hogy én legyek a harmadik a sorban (Álex Márquez is bukott tegnap, csak a 8-as kanyarban – a szerk.), de míg Marc ilyenkor továbbra is döntve tartja a motort és próbálja megmenteni, addig én inkább beleállítok, hogy ne essek el, és ez sikerült is.”

A harmadik szabadedzésen mindkét hondásnak sikerült gyorsulnia, így a Q2-ben várják a folytatást.

A ma reggeli edzés további eredményeit és a Dovizioso-Ducati feszültség legfrissebb részleteit az alábbi videóban foglaltuk össze.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik