Kamion: Európa minden versenypályáján gyorsak voltunk – Kiss Norbert

TÓTH ANITATÓTH ANITA
Vágólapra másolva!
2021.10.18. 09:13
null
Kiss Norbert immár háromszoros Európa-bajnok (Fotó: Meder István)
Összehangolt csapatmunka eredménye a harmadik Európa-bajnoki cím, és most már azt is tudjuk, ha Kiss Norbert elhatározza, hogy futamgyőzelemmel búcsúzik az idénytől, akkor az úgy is lesz.

 

– Túl vannak már az ünneplésen?
– Nem, az még előttünk áll, mert szombat este azért volt egy kis dolgunk: az első napunk ugyanis nem volt a legfényesebb, muszáj volt folytatnunk a munkát – válaszolta Kiss Norbert, aki Misanóban a szombati első futamon biztossá tette harmadik Európa-bajnoki címét.

– Nem volt fényes? Megnyerték a címet!
– Persze, ennek nagyon örülünk, és a nagy pontelőnyben őszintén szólva benne is volt, hogy így vagy úgy meglesz az Európa-bajnoki cím, csak nem vagyok tökéletesen elégedett, mert nyerni akartam egy futamot már szombaton.

– Vallja be őszintén: egytől tízes skálán mennyire izgult szombat reggel?
– Nem jobban, mint máskor. Szerencsére voltunk már ilyen helyzetben, hogy esélyünk volt a címre, és negyvenhat pont előny birtokában az ember azért annyira nem izgul, még akkor sem, ha tudja, nem lesz könnyű dolga.

– És nem volt? Az időmérős győzelem megnyugtatta a szurkolóit.
– Talán egy kicsit engem is, ennek ellenére a futam nem sikerült jól: elrontottam a rajtot, elrontottam az első kanyarkombinációt, nem volt tapadásom, így Sascha (Lenz) megelőzött. Most már sejtem, melyik döntésem volt rossz a beállításokkal kapcsolatban, de akkor ez nem vigasztalt. Mentem mögötte, hibázgatott, aztán amikor nagyobbat hibázott, megelőztem, de éppen sárga zászlós jelzésnél, amit nem vettem észre, úgyhogy hiába nyertük meg a pályán a futamot, büntetést kaptam, így második lettem. Pipa voltam, ez nyilván az én maximalizmusom, de nem tehetek róla.

– Örüljön már egy kicsit! Van rá oka, hiszen vasárnap a győzelem is meglett.
– Igen, és ennek tényleg nagyon örülök. A szezonnal egyébként összességében nagyon elégedett vagyok, a Révész Racing remek munkát végzett, nélküle nem sikerülhetett volna.

A FUTAMGYŐZELEM IS KIPIPÁLVA

Kiss Norbert immár háromszoros Európa-bajnokként várta a vasárnapi versenynapot, amelyen igazából nem is lett volna muszáj odaállnia a rajthoz, ám aki egy kicsit is ismeri a maximalizmusát, az tudja, ha a Révész Racing versenyzője valamit a fejébe vesz, nem nyugszik addig, amíg meg nem valósítja. Így volt ez Misanóban is, ahol annak rendje és módja szerint megnyerte a vasárnapi időmérő edzést is, majd a pole-ból indulva sima rajt-cél győzelmet aratott az első futamon. A második versenyt piros zászlóval félbeszakították egy hatalmas baleset miatt, amely Aliyyah Koloccal történt (kigyulladt a kamionja) – Kiss végül a hatodik helyen ért célba.

– Mi volt a titkuk?
– Nehéz egyetlen dolgot kiemelni, mert tényleg az elejétől kezdve olajozottan működtünk együtt. Ahogy megépítettük a kamiont, ahogy teszteltük a Ringen, ahogy levontuk a megfelelő tanulságokat, ahogy próbáltunk egyre jobbá válni. Olyan csomagot raktunk össze, amely Európa minden versenypályáján az egyik leggyorsabb volt. És ez kizárólag csapatmunkával érhető el, hiszen a korábbi évek megmutatták, hiába vagyok gyors, ha nincs meg a megfelelő háttér.

– Ön is változott az elmúlt években?
– Nem hiszem. Épp a napokban gondolkodtam azon, hogy ez a kamion Európa-bajnokság tényleg olyan egy kicsit, mint a Formula–1, hiába vagy te George Russell, ha egy Williamsben ülsz, nem tudsz bajnoki címet szerezni. Mert hatalmas szerepe van a technikának, a csapatnak. Az idén meg tavaly is éppen ugyanazt csináltam, amit előtte négy évig, csak hát... Nem volt adva a háttér.

– Előfordult, hogy elbizonytalanodott?
– Nem, mert én pontosan tudtam, miből kell főzni, és azt is, hogy ez maximum a harmadik helyre elegendő. Ezért is örülök sokszorosan a mostani helyzetnek.

– Kiss Norbert háromszoros Európa-bajnok – ízlelgeti már a titulusát?
– Nehéz elhinni, hogy itt tartunk, főleg azért, mert pillanatok alatt elrepült az év. A Hungaroring után jött egy hatalmas szünet, aztán szeptemberben és októberben pillanatok alatt elrendeztük, amit el kellett rendezni. Ez hatalmas terhet rótt a csapatokra, hiszen feszített volt a tempó, és folyamatosan készen kellett állni.

– Mi volt a szezon csúcspontja?
– Nehéz egyvalamit kiemelni, de a Hungaroringet mindenképp megemlíteném, mert ott megjártuk a mennyet és a poklot is. Nyertünk is, volt technikai hibánk is, úgyhogy nagyon kellett igyekezni, hogy ledolgozzuk a hátrányt. De ha belegondolok, minden győzelem különleges volt a maga nemében.

– Az Európa-bajnoki cím megvan egyéniben és csapatban is. Hogyan tovább?
– Az autóban nagyon nagy előrelépési lehetőségek rejlenek, úgyhogy a tél jó lesz arra, hogy amit tudunk, azt kijavítsuk, amennyit tudunk, annyit gyorsuljunk. Aztán meglátjuk, mit hoz a jövő – a csapat hosszú távra tervez, bízom benne, hogy hasonló lendülettel folytatjuk jövőre, mint ahogy most abbahagytuk...

GYORSASÁGI KAMION EB, 6. FORDULÓ, MISANO
3. verseny:
1. Kiss Norbert (magyar, Révész Racing, MAN) 24:38.021, 2. Hahn (német, Iveco) 4.260 másodperc hátrány, 3. Albacete (spanyol, MAN) 5.274 mp h. 4. verseny: 1. Sascha Lenz (német, MAN) 20:36.018, 2. Reinert (német, Iveco) 11.734, 3. Halm (német, Iveco) 13.250 mp h., ...6. Kiss Norbert 14.484 mp h.
A végeredmény. Európa-bajnok: Kiss Norbert (Magyarország, MAN) 276 pont, 2. Sascha Lenz (Németország, MAN) 227, 3. Adam Lacko (Csehország, Freightliner) 203

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik