Kamion Eb: Kiss dobogós az eső miatt újraindított Eb-futamon

Vágólapra másolva!
2020.08.30. 18:45
null
Kiss Norbert harmadik lett a harmadik mosti futamon
A heves esőzés átrendezte a programot a mosti Európa-bajnoki hétvégén, ahol Kiss Norbert a dobogó harmadik fokára állhatott az egyetlen megtartott futamon.

A kétszeres Európa-bajnok Kiss Norbert meggyőző teljesítményt nyújtott a kontinensbajnoki sorozat csehországi nyitó viadalán: az összes edzésen a leggyorsabb volt, és három futamból kétszer felállhatott a dobogóra.

S hogy miért rendeztek csupán három versenyt a négy helyett?

Mert a harmadik futam rajtja után nem sokkal leszakadt az ég Mostban, de annyira, hogy állt a víz az aszfaltcsíkon, folyamatosan voltak a kicsúszások, ezért a versenyigazgató úgy döntött: félbeszakítják a versenyt. Sokáig nem lehetett tudni, egyáltalán újra elrajtolhat-e a mezőny, végül azonban az a döntés született, hogy a negyedik versenyt törlik, de a harmadikat befejezik.

Kiss Norbert az újraindított futamon is jól kapta el a rajtot, és az élre állt, már-már úgy tűnt, semmi sem akadályozhatja meg abban, hogy a szombati első futam után a vasárnapit is megnyerje, amikor két körrel a leintés előtt lassulni kezdett a kamionja.

Eleinte nem lehetett tudni, mekkora a baj, a pálya széléről csak az látszott, hogy Sascha Lenz és a helyiek kedvence, Adam Lacko is megelőzi a magyart. Az élen haladó hármasfogat azonban szerencsére addigra már akkora előnyt gyűjtött, hogy Kiss a törött féktárcsája ellenére (mert utóbb kiderült, hogy ez volt a baj) meg tudta tartani a dobogós helyet.

„A szárazon megtartott időmérő edzésen megszereztük az első helyet, a futamra azonban leesett az eső, és miután többen is kimentünk a fűre, piros zászlóval leintették a versenyt – mondta Kiss Norbert. – Kénytelen voltam egyetérteni a döntéssel, mert a pályán állt a víz, és mivel nálunk nincs esőgumi, ami pedig van az inkább száraz körülményekre való, veszélyes volt így menni. Egy-másfél órát vártunk, hogy a víz lefolyjon a pályáról, és a második rajtom is jól sikerült. Már csak három vagy négy kör volt hátra, amikor a bal első fék irányából kattogást hallottam, és akkor már éreztem is, hogy baj lesz. Kicsit lassítottam, de nem bírta ki így sem, úgyhogy teljesen elment a fékhatás. Ezt úgy kell elképzelni, hogy amikor ráléptem a fékre, hiába tartottam egyenesen a kormányt, az autó kanyarodott jobbra – a féktáv pedig háromszorosára nőtt. Amikor legutóbb ilyesmi történt Smolenskben, 2013-ban, ripityára törtem az autót, így szinte csoda, hogy most nem végeztem a gumifalban, sőt, sikerült megtartani legalább a harmadik helyet. Ennek nagyon nagy jelentősége van, hiszen már az első hétvégén egyértelművé vált, hogy esélyesek vagyunk a bajnoki címre, úgyhogy nagyon kellettek ezek a pontok, hogy lőtávolon belül maradjunk, hiszen jönnek azok a helyszínek – például a Hungaroring –, amelyek nekünk jobban fekszenek. Összességében nagyon boldogok vagyunk, hogy a Révész Truck Racing Teammel már rögtön az első versenyen ilyen jól tudtunk szerepelni, nagyon hálás vagyok az új csapatom minden tagjának a támogatásért.”

Maszkos pezsgőzés Csehországban
Maszkos pezsgőzés Csehországban

Kiss az összetettben négypontos hátránnyal a második helyen áll Sascha Lenz mögött, azt azonban már most leszögezhetjük: új csapatával, a Révész Truck Racing Teammel remek versenygépet építettek, s talán nem túlzás kijelenteni, hogy ezzel a háttérrel a magyar pilóta már az első évben harcban lehet az újabb, a harmadik Európa-bajnoki címért.

GYORSASÁGI KAMION EB, 1. FORDULÓ, MOST
3. verseny

1. Sascha Lenz (német, MAN) 25:40.510
2. Adam Lacko (cseh, Freightliner) 2.604 másodperc hátrány
3. Kiss Norbert (magyar, Révész TRT, MAN) 7.523 mp h.
Az Eb állása:
1. Lenz 41 pont, 2. Kiss 37, 3. Lacko 35

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik