Kamion Eb: Kiss a 8. helyről indulva is nyerni tudott a Hungaroringen

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2022.06.12. 16:08
null
Rendkívül erős hétvégét teljesített Kiss Norbert a Hungaroringen (Fotó: Meder István)
A mezőny második feléből indulva aratott újabb győzelmet Kiss Norbert a kamion Európa-bajnokság (ETRC) magyarországi versenyhétvégéjének záró futamán. A második helyen Jochen Hahn ért célba, míg a harmadik pozícióban Adam Lacko zárt a Hungaroringen.

 

Kiss Norbert szinte tökéletesen állt a hungaroringi versenyhétvége záró futama előtt, hiszen mindkét időmérőt megnyerte, s mindkét pole pozícióját győzelemre váltotta. Egyedül a fordított rajtrácsos második versenyen érte utol a balszerencse, és a hétvége záró viadalát is a nyolcadik pozícióból kezdhette meg a magyar pilóta.

A negyedik futamonSteffi Halm indult az első helyről, ám a mezőny egyetlen női tagját már az első kör végén megelőzte a mögüle induló Téo Calvet. Kiss is jól helyezkedett a legelején, a második kör elején már a harmadik helyen autózott, és hamar elkezdte támadni az előtte haladó Jochen Hahnt.

Az első hármas már a verseny harmadánál elhúzott kissé az őket követőktől. A hetedik körben Kiss megtámadta Hahnt, kettejük csatája kanyarokon át tartott, de végül sikerült megelőzni a németet. Kiss szinte rögtön elkezdte támadni az élen autózó Calvet-t is, akinek problémája akadt a gépével az utolsó kanyarokban, így a magyar pilóta átvette a vezetést.

A hátralévő két körben Kiss kissé elhúzott a többiektől, s végül harmadik győzelmét aratta a hétvégén a Hungaroringen. A második helyen Hahn látta meg a kockás zászlót, harmadikként Adam Lacko ért célba. Kiss az újabb sikerével 18 pontosra növelte az előnyét a bajnoki tabella élén.

Folytatás július 2–3-án a Slovakia Ringen!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik