IndyCar: másfél hónappal később kezdődik az új idény

Vágólapra másolva!
2021.01.07. 15:43
null
St. Petersburgben csak április végén versenyezhet a mezőny (Fotó: Getty Images)
A floridai Covid–19-esetek megemelkedett száma miatt az IndyCar sorozat szervezői úgy döntöttek, későbbre halasztják az eredetileg március 7-i idénynyitó St. Petersurg-i futamot és csak április 25-én rendezik azt meg, ami azt jelenti, hogy az évad április 11-én a Grand Prix of Alabama versenyével kezdődik a Barber Motorsport Parkban.
EKÖZBEN AZ F1-BEN
A Formula–1 vezetősége eközben még nem jelezte, hogy elmaradna az idényt nyitó Ausztrál Nagydíj. Ugyanakkor sajtóinformációk szerint alaposan átalakulhat az idei naptár. Bővebben itt.

A versenysorozat szervezői korábban is módosítottak már a naptáron, akkor is hasonló okokból, mint most, ugyanis abban bíznak, hogy a későbbi időpontban már enyhébbek lesznek a világjárvány miatti korlátozások.

December közepén arról született döntés, hogy az IndyCar-sorozat Monacójának tekintett Long Beach-i viadalt április közepéről szeptember végére helyezik, így ez lesz az idény utolsó viadala.

A 17 futamosra tervezett idei IndyCar-versenynaptárban egyébként három oválpálya található, a klasszikus Indy500-as verseny a hagyományoknak megfelelően május utolsó hétvégéjén lesz.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik