Indy 500: Szato Takuma nyerte a nagy balesetekkel tarkított versenyt

Vágólapra másolva!
2020.08.23. 23:55
null
Formációban értek célba: a győztes Szato (30), a második Dixon (9) és a harmadik Rahal (15) (Fotó: Getty Images)
Idén 104. alkalommal rendezték meg a világ egyik legismertebb autóversenyét, az indianapolisi Indy 500-at, amely számos baleset mellett nagy izgalmakat is hozott, de Spencer Pigot autótörése miatt végül sárga zászló hatálya alatt fejeződött be, és a korábban az F1-ben is dobogóig jutó japán Szato Takuma pedig már a második diadalát ünnepelhette a legendás viadalon.

Ragyogó időben kezdődött a 104. Indy 500, ám nem tartott sokáig az első zöld zászlós időszak. A negyedik körben James Davison jobb elsője fékprobléma miatt menet közben kigyulladt, s gépével nem is ért vissza a bokszba, így jöhetett az első biztonsági autós fázis. A 24. körben következett az újabb sárga: a korábbi F1-es pilóta, Marcus Ericsson csapta a falnak a kocsiját, s most már azok is kiálltak kereket cserélni és tankolni, akik esetleg az első safety car-fázis alatt ezt nem tették meg.

A kétszeres Formula–1-es világbajnok Fernando Alonso a 26. helyről rajtolva szép lassan lépkedett előre, az ötvenedik körben a 20. helyen haladt. Miután az újabb sárga zászló nem akart érkezni, a versenyzők a 60. kör környékén ismét elkezdtek kerékcserékre kijönni, s ez összekuszálta a sorokat. Az újonc Rinus VeeKay addig az élmezőnyben haladva remek versenyt teljesített, ám ezt a kiállását csúnyán elrontotta: nekicsúszott az egyik szerelőjének – akinek az ijedtségen kívül nem lett baja –, majd a szervizelés után lefulladt, így körhátrányba kerülve tért csak vissza.

Eközben az élen magabiztosan haladt a második helyről startoló Scott Dixon, a bokszlátogatások végeztével már 7 másodperc volt az előnye. A 82. körre ez tíz másodperc fölé duzzadt, amikor egy újabb újonc, Dalton Kellett rontott, s a falba tette a gépét – újabb sárga, s újabb kerékcserék következtek. Ez különösen a 19. helyen éppen lekörözésre váró Fernando Alonsónak jött jól, hiszen így neki még éppen eltűnt a hátránya – az Indycar szabályai szerint a lekörözött versenyzők sárga zászló alatt nem vehetik vissza a körüket.

A 92. kör végén aztán kiállt a biztonsági autó, de gyakorlatilag csak végighajtott a bokszutcán, s jöhetett vissza máris, mivel a négyes kanyarból kifordulva Connor Daly négykerekűjének hátulja megúszott, s a bokszutca bejáratánál megforgott, majd a balra lévő falnak ütközött. A mögötte nem sokkal érkező Oliver Askew viszont már csupán a füstöt látta, valamint hogy előtte a pályán lassítanak, s nincs menekülési útvonala, csak balra a falba. Két lehetősége volt: vagy telibe találja Daly gépét, vagy a sajátját kormányozza a bal oldali falba. Az újonc az utóbbi mellett döntött, s ugyan maga szállt ki a hatalmas becsapódás után az autójából, az egészségügyi személyzet azonnal kezelésbe vette a láthatóan kissé megroggyant Askew-t. Utóbb kiderült, bevágta a térdét, komolyabb baja nem esett.


A safety car távozása után aztán az addigi legmozgalmasabb periódus jött, legalábbis az élen. Alex Rossi és az addig vezető Dixon szinte körönként előzgették egymást az első helyen. A 122. körig tartott az újabb zöld zászlós időszak, ekkor egy újabb újonc, a spanyol Álex Palou radírozta le az autója jobb oldalát az egyes kanyarban. Újabb bokszkiállásokat szemlélhettünk, melyek során Fernando Alonso járgánya csak nagy nehezen indult újra, s egy kör hátránnyal tért vissza.

Alex Rossi szabálytalanul ment vissza a pályára, ezért megbüntették, a biztonsági autó mögött köröző mezőny végére zavarták, így az újraindítás után Dixon hamar ismét nagy előnyt épített magának. A 145. körben aztán jött az újabb sárga zászló, mégpedig Alex Rossi miatt, aki Ericssonhoz és Palouhoz hasonlóan legyalulta autója jobb oldalát – a kettes kanyar kijáratánál.

Harminc körrel a vége előtt, amikor már Szato Takuma állt az élen, a zöld során letudta az utolsó kerékcserét a mezőny, s Dixon egy kör erejéig visszaelőzte a japánt – miközben az élen az eggyel kevesebbszer szervizelő Zach Veach és Max Chilton jó tíz másodperccel voltak Szatóék előtt. Végül 15 körrel a leintés előtt Chiltonék is letudták az utolsó bokszlátogatást, így Szato állt az élre, nyakában Dixonnal és Graham Rahallal.

Öt körrel a vége előtt aztán Spencer Pigot rendkívül ijesztő balesetet szenvedett: a célegyenesre fordulva elvesztette autója hátulját, majd a külső falról a pálya közepe felé sodródott, s végül nagy sebességgel a bokszutca falának kezdeténél lévő gumifalba vágódott, s pattant vissza a jobb oldali falhoz. Pigot eszméletlénél volt, lábra is állt, de hordágyon hagyta el a pályát.

 


 

Miután a versenyigazgatók nem dobták be a piros zászlót, ez azt jelentette, hogy a mezőny sárga zászló hatálya alatt futotta le a hátralévő köröket, vagyis Szato Takuma 2017 után pályafutása során másodszor nyerte meg a legendás viadalt, ezúttal Scott Dixon és Graham Rahal előtt. Fernando Alonso a 21. helyen ért célba.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik