Indy 500: a vírushelyzet ellenére 175 ezer jegy elkelt már a versenyre

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.06.26. 12:37
null
A 2019-es győztes, Simon Pagenaud (Fotó: AFP)
A koronavírus-járvány ellenére csaknem 175 ezer jegy már elkelt a legendás indianapolisi 500 mérföldes autóverseny, az Indy 500 idei futamára, melyet a pandémia miatt május 24-ről augusztus 23-ra halasztottak.

A helyszín, az Indianapolis Motor Speedway (IMS) csütörtökön jelentette be, hogy becslésük szerint csaknem 175 ezer belépőnek van gazdája, ugyanakkor Alex Damron, az IMS vállalati kommunikációért felelős alelnöke jelezte: ezeknek a jegyeknek a jelentős részét a tavalyi versenyt követő hetekben vásárolták meg.

„Az elmúlt néhány hónapban, ahogy a koronavírus-járvány egyre súlyosabbá vált, nem reklámoztuk a jegyértékesítést” – jelentette ki Damron.

Az Indy 500-as a világ legnagyobb egynapos sporteseményei közé tartozik, általában 250-300 ezer nézővel a helyszínen. Ennek megfelelően egy átlagos évben a 175 ezer eladott belépő kevésnek számítana, azonban az Egyesült Államokban jelenleg is tomboló járvány közepette aggodalomra adhat okot, ha ennyien gyűlnek össze egy versenypályán.

Észak-Amerikában március közepén álltak le a sportesemények megrendezésével, és ha az IMS végül augusztusban beengedi a 175 ezer jegytulajdonost az indianapolisi létesítménybe, akkor az Indy 500-as lesz a legnépesebb sportesemény a leállás óta.

Szerdán több mint 36 ezer új koronavírussal fertőzöttet regisztráltak az Egyesült Államokban, ami nem sokkal marad el az eddigi napi csúcsot jelentő, április 24-i 36 426 esettől.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik