Gyorsasági autó: négy autó és neves versenyzők – ez a Zengő Motorsport terve

T. A.T. A.
Vágólapra másolva!
2021.01.21. 10:34
null
Zengő Zoltán csapatába jó néhány nagy versenyző vágyik (Fotó: fiawtcr.com)
A Zengő Motorsport négy autóval és neves versenyzőkkel tervezi a szezont, ami nem meglepő, ha tudjuk, hogy a csapatfőnök, Zengő Zoltán sohasem félt nagyot álmodni.

 

– Csapatfőnökből néhány napra újra autóversenyző lett, élvezi, hogy immár hagyományosan a dubai huszonnégy óráson kezdte a szezont. Milyen volt?
– Sorozatban harmadszor kezdjük Dubaiban a szezont, ráadásul ugyanazzal a csapattal: Kismarty-Lechner Gáborral, Horváth Tomival, Tóth Csabival és Gál Szabolccsal. Két évvel ezelőtt hat órával a vége előtt felrobbant a motorunk pirkadatkor, a tavalyit elmosta az eső – térdig állt a pályán a víz, motorcsónakozni lehetett volna a boxutcában –, most azonban végre célba értünk.

– Voltak különleges szabályok?
Négy helyett csak két szerelő jöhetett velünk, folyamatosan maszkot kellett hordanunk, a boxban egyáltalán nem lehetett étkezni, és a boxutca falához is tilos volt kimenni. Korlátozták tehát az emberek mozgását, ami csökkentette az élvezeti értéket, de maga a verseny jól sikerült, úgyhogy a terveinknek megfelelően itt maradtunk az abu-dzabi hatórásra is, amit ezen a hétvégén tartanak meg

– Mennyire viselte meg az autót a huszonnégy órás erőltetett menet?
– Egyetlen biztosítéktábla-gondunk volt, meg három kisebb baleset. Az egyiknél két Porsche közrefogta az autónkat, úgyhogy a jobb és a bal első kereket is megütötték – a huszonegyedik órában így féltengelyt cseréltünk, de a lényeg, hogy be tudtunk érni a célba, mert ez volt a fő cél.

– És mi a célja csapatfőnökként, a túraautó-világkupában? Ez mindennél jobban érdekli a szurkolókat a tavalyi remek szereplésük után.
– Nagyot álmodtunk, és ha az álmok megvalósulnak, biztosan tátva marad a szája mindenkinek. Ennél többet most nem árulhatok el…

– A célokról sem?
– Harcba akarunk szállni az egyéni és a csapatvilágbajnoki címért is.

– Húha! Hány autóval? Milyen pilótákkal?
– Négy autóval. Ám ami a versenyzőket illeti, egyelőre folynak a tárgyalások, úgyhogy kérnék még egy kis türelmet, de ígérem, nem okozunk csalódást. Nemcsak rajtunk múlik a felállás, attól is függ, hogy a Cupra mit szeretne, mert bár tavaly egy forintot sem kaptunk a gyártól, úgy tűnik, az idén ez másként lesz. Tavaly bizonyítottuk, hogy a Zengő-csapatra akár gyári szinten is számíthat a Cupra, amelynek vezetői annak rendje és módja szerint le is ültek velem tárgyalni. Amikor elmondtam, hogy mit szeretnék, csak néztek tágra nyílt szemekkel, azután azt mondták: próbáljuk meg. Én is javasoltam két versenyzőt, ők is egyet, aztán meglátjuk, merre megyünk tovább…

– Árulja el, az elmúlt szezon felülmúlta a várakozásait?
– Aki ismer, tudja, hogy a vert helyzetekből tudom a lehető legtöbbet kihozni, most sem volt másként. Nem is tizenkilencre, hanem húszra húztam lapot, és bejött. A tavalyi teljesítményünket látva nagyon sok versenyző keresett meg minket, hogy szeretne a Zengő-alakulat színeiben száguldani. Egyrészt nyilván látják, hogy van az autóban és a csapatban potenciál, másrészt fontos, hogy tényleg ott áll mögöttünk a Cupra.

– A magyar tehetségkutatás is folytatódik?
– Bízom benne, hogy igen. Boldizs Bence teljesítményére és fejlődésére nagyon büszke vagyok, nyilván dolgozunk rajta, hogy Bence beférjen a csapatba. Már csak azért is, mert évek óta küldetésemnek érzem a magyar tehetségek támogatását.

– A tavalyi autókkal indulnak?
– Nem. Bár nem futottak túl sok kilométert, és nagyobb bajuk sincs, szeretnénk őket eladni, hogy vadonatúj Cuprákkal állhassunk oda a rajthoz. Nyilván sok mindennek kell összeállnia, úgyhogy ha bárkinek tetszenek a nagyratörő terveink, a kapunk nyitva áll az új támogatók előtt. (Mosolyog.)

– Mennyi a bizonytalanság ebben szezonban?
– Van némi bizonytalanság, ugyanúgy, ahogyan minden más sportágban. De azok után, hogy tavaly végigizgultam a szezont májustól szeptemberig, majd jóformán két hónap alatt teljesítettünk hat versenyhétvégét, én már nem ijedek meg semmitől, csak menjünk már! És lehetőleg szeretett közönségünk előtt, mert a szurkolók is ki vannak éhezve, hogy velünk találkozzanak, és mi is a legjobban előttük szeretünk versenyezni. Főleg itthon, ahol a leghangosabbak és a legtöbben vannak – lehet eső, lehet szél. Úgyhogy ha lehet egy kívánságom, azt kívánom, hogy a Hungaroringen nézők előtt mutathassa meg a csapatom, hogy mit tud!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik