Gokart: Schumacher esetével védte az őrjöngő versenyzőt az ügyvédje

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2021.03.23. 15:29
null
Könnyen lehet, hogy a sportszerűtlen tettei miatt Luca Corberi sosem versenyezhet többé (Fotó: FIA)
Egy életre eltiltihatják a versenyzéstől Luca Corberit, aki azzal vált ismertté, hogy egy futamon megdobta az egyik ellenfelét a gokartja egyik alkatrészével a kiesését követően. Az ügyvédje a nemrégiben tartott bírósági tárgyaláson azonban Michael Schumacher 1998-as tettére hivatkozva próbálta megvédeni az olasz versenyzőt.

 

Tavaly októberben járta be az internetet a videó a 23 éves gokartversenyzőről, Luca Corberiről, ahogyan a világbajnokság záró futamán a kiesését követően több, sportszerűtlen tettel veszélyeztette az ellenfeleit. Az egész azzal indult, hogy a verseny kilencedik körében összeütközött Paolo Ippolitóval, ami után nem tudta folytatni a viadalt.

Ezt követően Corberi a pálya szélén várt arra, hogy a riválisa elhajtson előtte, majd amikor ez megtörtént, megpróbálta hozzávágni a gokartja egyik alkatrészét. A leintést követően aztán felkereste Ippolitót, amiből tömegverekedés alakult ki.

Az eset természetesen nagy port kapart az autósport világában, a Nemzetközi Automobil-szövetségnél (FIA) vizsgálatot indítottak az ügyben, ugyanis a legszigorúbb büntetést, vagyis a versenyzéstől örökre szóló eltiltást szerették volna Corberi ellen. Bírósági meghallgatásra a napokban került sor, és bár az olasz versenyző már korábban jelezte, hogy nem szándékozik többé versenyezni, az ügyvédje próbálta tisztára mosni a védence nevét.

A Motor Sport számolt be arról, hogy felelevenítette az 1998-as Belga Nagydíjon történteket, amikor Michael Schumacher a bokszutcába visszatérve, az igencsak sérült autójából kiszállva azonnal a McLaren bokszához sietett, és kishíján tömegverekedés kerekedett az agresszív megnyilvánulásából a kiesését okozó David Coulthard ellen.

Az FIA szerint a büntetés súlyosságát leginkább az befolyásolja, hogy Corberi előre megfontolt szándékból követte el a sportszerűtlen tetteit – gyakorlatilag a paddockban ülve várt, hogy Ippolito visszatérjen, és ismét megtámadhassa –, míg Schumacher hirtelen felindulásból cselekedett.

A bíróság egyelőre nem hozott ítéletet az ügyben, arra valószínűleg a következő hetekben kerül sor.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik