Formula–E: Vandoorne nyert Monacóban, és a vb-tabella élére állt

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2022.04.30. 16:09
null
Stoffel Vandoorne aratott győzelmet Monacóban (Fotó: DPPI)
Stoffel Vandoorne nyerte meg a Formula–E monacói futamát. A Mercedes belga versenyzője mögött a pole pozícióból induló Mitch Evans (Jaguar) látta meg a kockás zászlót, a harmadik helyen Jean-Éric Vergne (DS Techeetah) ért célba az idény hatodik futamán.

 

Azok után, hogy Mitch Evans mindkét futamot megnyerte a római versenyhétvégén, a Jaguar versenyzője a monacói időmérőn sem talált legyőzőre. Evans mellől Pascal Wehrlein, a második sorból Jean-Éric Vergne és Stoffel Vandoorne vághatott neki az idény hatodik futamának.

A rajtnál simán eljött a mezőny, s nem sok változás történt a sorrendet tekintve – Evans maradt az élen. Jake Dennisnek sikerült különösen jól a rajt, hiszen a 15. helyről rajtolva az első kanyarok után a tizedik pozícióban autózott. A versenyzők nem sok kockázatot vállaltak az első körökben, inkább a támadó módot kihasználva szerették volna előrébb verekedni magukat a mezőnyben a későbbiekben.


Elsőként a 18. helyen autózó Nick Cassidy élt a plusz energiával, alig néhány perccel később pedig Sam Bird számára ért véget a verseny technikai probléma miatt. A nyolcadik körben Wehrlein elkezdte támadni a továbbra is az élen autózó Evanst. Az élmezőnyből elsőként Vergne vette fel a támadó módot a tizedik körben, ami miatt átmenetileg veszített néhány pozíciót, ám hamar visszazárkózott.

Evans a 12. körben kapcsolt támadó módba, ami miatt visszacsúszott a harmadik pozícióba Wehrlein és Vergne mögé. A német pilóta is felvette a plusz energiát a következő körben, s bár Evans ekkor elment mellette, Wehrlein hamar maga mögé utasította a jaguáros ellenfelét. Az élen ekkor Vergne autózott, ám a támadó mód segítségével Wehrlein a francia versenyzőt is megelőzte, így átvette a vezetést.

Az élen azonban nem sok időt tölthetett, ugyanis utolérte a technika ördöge, az autója lelassult, s véget ért a futam számára. Wehrlein az alagút kijáratánál állt félre, ami miatt teljes pályás sárga zászlós korlátozás lépett érvénybe. Az élen ekkor Vandoorne autózott, aki maradt is az élen, amikor ismét szabad lett a versenyzés.


A korlátozás nélküli körözés azonban nem tartott sokáig, hiszen André Lottererrel csatázva Oliver Rowland a gumifalnak hajtott az ötös kanyarban, ami miatt a pályára kellett küldeni a biztonsági autót. Az újraindításkor Vandoorne megtartotta az első helyet, őt Evans és Vergne követte.

Az előbbi a 22. körben élt a második támadó módjával, s bár az átmenetileg elveszített két helyét hamar visszaszerezte, Vandoornét már nem tudta maga mögé utasítani. A belga versenyző győzelmére az utolsó körökben sem volt veszélyes senki, így Mercedes-győzelem született Monacóban.

Vandoorne mögött Evans és Vergne ért célba, pontot szerzett még Robin Frijns, António Félix da Costa, Lucas di Grassi, Nick Cassidy, Sébastien Buemi, Jake Dennis és Ncyk de Vries. A győzelmével Vandoorne az élre állt a világbajnoki tabellán – az előnye hat pont Vergne-nyel szemben.

Folytatás május 14–15-én Berlinben!

FORMULA–E
MONACO, VERSENY

1. Stoffel Vandoorne (belga, Mercedes)
2. Micth Evans (új-zélandi, Jaguar)
3. Jean-Éric Vergne (francia, DS Techeetah)
4. Robin Frijns (holland, Envision)
5. António Félix da Costa (portugál, DS Techeetah)

A világbajnokság élmezőnye 6 futam után: 1. Stoffel Vandoorne (belga, Mercedes) 81 pont, 2. Jean-Éric Vergne (francia, DS Techeetah) 75, 3. Mitch Evans (új-zélandi, Jaguar) 72, 4. Robin Frijns (holland, Envision Racing) 71, 5. Edoardo Mortara (svájci, Venturi) 49, 6. André Lotterer (német, Porsche) 43

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik