Formula E: Puebla, Monaco, New York – teljessé vált az idei versenynaptár

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2021.04.22. 16:08
A Formula E a Nemzetközi Automobil-szövetséggel (FIA) karöltve kihirdette a teljes 2020–2021-es versenynaptárt. A mezőny új helyszínre is ellátogathat Mexikóban, miután az Autódromo Hermanos Rodríguez továbbra is átmeneti kórházként üzemel a koronavírus-járvány miatt.

A Formula E mezőnye négy versenyen már túl van, de egészen mostanáig nem volt teljes a 2020–2021-es versenynaptár, amit többször is módosítani kellett a továbbra is tomboló koronavírus-járvány nyomán. A most hétvégi valenciai dupla előtt viszont megtörtént a bejelentés, és kiderült, hogy a csapatok Spanyolország után az eredeti terveknek megfelelően Monaco felé veszik az irányt, amit követően az újonnan bemutatkozó Pueblában rendeznek két versenyt. Monaco felé veszik az irányt, amit követően az újonnan bemutatkozó Pueblában rendeznek két versenyt.

Az új mexikói versenyhelyszínre azért volt szükség, mert az eddig már öt Formula E futamnak otthont adó Autódromo Hermanos Rodríguez továbbra is átmeneti kórházként üzemel a koronavírus-járvány miatt.

A június 19-i, valamint 20-ai verseny után az ugyancsak duplázó New York, illetve London következik, míg a rekordhosszú, 15 futamból álló kiírást Berlin zárja le augusztus 15-én.

Az eredetileg meghirdetett versenynaptárban még szereplő Marokkó, valamint Chile a járványhelyzet miatt nem tudta vállalni a futamrendezést, ez a két helyszín a következő kiírásban tér vissza.

A FORMULA E 2021-ES SZEZONJÁNAK VERSENYEI, GYŐZTESEI

A világbajnokság élmezőnye 4 futam után: 1. Sam Bird (brit, Jaguar) 43 pont, 2. Mitch Evans (új-zélandi, Jaguar) 39, 3. Robin Frijns (holland, Virgin) 34, 4. Stoffel Vandoorne (belga, Mercedes) 33, 5. Nyck de Vries (holland, Mercedes) 32, 6. Pascal Wehrlein (német, Porsche) 32

Pole Győzelem
február 26–27. Rijád, Szaúd-Arábia

De Vries
De Vries
Frijns Bird
április 10–11. Róma, Olaszország

Vandoorne
Vergne
CassidyVandoorne
április 24–25. Valencia, Spanyolország
május 8. Monte-Carlo, Monaco
június 19–20. Puebla, Mexikó
július 10–11. New York, Egyesült Államok
július 24–25.London, Egyesült Királyság
augusztus 14–15.
Berlin, Németország
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik