Formula–E: Dennis nyerte az eseménydús idénynyitót Mexikóban

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2023.01.14. 22:10
null
Jake Dennis aratott győzelmet a 2023-as idény első futamán (Fotó: DPPI)
Jake Dennis nyerte meg a Formula–E 2023-as idényének első futamát Mexikóvárosban. A brit pilóta mögött Pascal Wehrlein, illetve a pole pozícióból rajtoló Lucas Di Grassi ért célba.

 

Lucas di Grassi szerezte meg a pole pozíciót a 2023-as idény első pole pozícióját a mexikóvárosi időmérőn. A brazil versenyző Jake Dennis, a második rajtsorból Jake Hughes és André Lotterer várhatta a piros lámpák kialvását az szezonnyitón.

Jól jött el az élmezőny a rajtnál – Di Grassi megőrizte az első helyet. Kicsit hátrébb Robin Frijns hajtott bele hátulról Norman Nato autójába, ami előbbi futamának a végét, illetve a biztonsági autó pályára küldését eredményezte. Négy körrel később folytatódhatott a verseny, Di Grassit azonban az újraindításnál sem sikerült letaszítani az élről.


Ráadásul alig egy körrel később ismét be kellett küldeni a safety cart, ezúttal Sam Bird meghibásodó, majd leálló Jaguarja miatt. A második újraindítást követően sem történt változás az élmezőnyben, ám néhány körrel később Dennis elkezdte támadni Di Grassit, akit hamar maga mögé tudott utasítani.

Azt követően, hogy az élre állt, Dennis támadó módba kapcsolt, így kicsit el tudott húzni az őt követőktől, ráadásul azután sem sikerült letaszítani őt az első helyről, hogy Di Grassi is megkapta a plusz energiát. Fél távnál tehát továbbra is Dennis vezette a versenyt, ám ekkor – már harmadik alkalommal a futamon – ismét érkezett a biztonsági autó.

Edoardo Mortara ugyanis túl későn fékezett az egyes kanyarba bemenet, s a kicsúszó autójával a gumifalat is eltalálta. Ezúttal négy kört töltött a safety car a pályán, mielőtt kiállt a mezőny elől – a hajrá elején nem sikerült Di Grassinak visszavenni a vezetést Dennistől.


Tíz körrel a verseny vége előtt azonban az ismét támadó módban érkező brazil megtámadta Dennist, ám az előzési kísérlete sikertelenül zárult. Sőt, később Di Grassinak már a védekezésre kellett figyelnie, majd hat körrel a leintés előtt veszített is egy pozíciót Pascal Wehrleinnal szemben.

A biztonsági autós fázisok miatt öt körrel megnövelték a versenytávot, ám ez sem segített a riválisoknak, hogy elkapják Dennist. A brit pilóta mögött azonban nagy csata alakult ki az utolsó körökben a további dobogós helyekért, végül Wehrlein ért célba másodikként, a harmadik helyen Di Grassit intette le a kockás zászló. Pontot szerzett rajtuk kívül Lotterer, Hughes, Buemi, Da Costa, Evans, Cassidy és Vandoorne.

Folytatás két hét múlva Szaúd-Arábiában!

FORMULA–E
MEXIKÓ, A VERSENY

1. Jake Dennis (brit, Andretti)
2. Pascal Wehrlein (német, Porsche)
3. Lucas di Grassi (brazil, Mahindra)
4. André Lotterer (német, Andretti)
5. Jake Hughes (brit, McLaren)

A világbajnokság élmezőnye: 1. Jake Dennis (brit, Andretti) 26 pont, 2. Pascal Wehrlein (német, Porsche) 18, 3. Lucas di Grassi (brazil, Mahindra) 18, 4. André Lotterer (német, Andretti) 12, 5. Jake Hughes (brit, McLaren) 10, 6. Sébastien Buemi (svájci, Envision) 8, 7. António Félix da Costa (portugál, Porsche) 6

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik