Formula E: Bird nyert a piros zászló mögött záruló rijádi versenyen

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2021.02.27. 19:04
null
Piros zászló mögött ért véget a verseny (Fotó: Twitter/MercedesEQFE)
Sam Bird aratott győzelmet a Formula E 2020–2021-es kiírásának második szaúd-arábiai versenyén Rijádban. A brit mögött Robin Frijns, illetve Jean-Éric Vergne szelte át a célvonalat a piros zászló mögött záródó futamon. A balesetbe belekeveredő Alex Lynnt kórházba kellett szállítani.

 

Robin Frijns pályafutása első pole pozícióját szerezte meg a szombati időmérőn, amelyen két csapat sem vehetett részt. Edoardo Mortara harmadik szabadedzés után történt balesete miatt ugyanis a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) nem engedélyezte a két Mercedes-erőforrást használó csapat, vagyis a Venturi és a Mercedes indulását egészen addig, amíg nem zárul le a bukás körülményeinek megvizsgálása, és a csapat nem tudja biztosítani, hogy nem konstrukciós problémáról van szó.

A vizsgálat lezárulta után a szövetség engedélyt adott a két alakulatnak, így négy versenyzője közül három a rajtrács végére sorakozhatott fel. A hiányzó Mortara volt, akit ugyan kiengedtek a kórházból, és zöld utat kapott, de a Venturi nem készült el a kocsijával.

Míg az első rijádi versenynapon egyeduralkodó és a sorozatban első győzelmét aratóNyck de Vries a huszadik helyre parkolhatta le Mercedesét, Frijns pályafutása során először várhatta az élről a piros lámpák kialvását. A holland mellől Sérgio Sette Camara rugaszkodhatott el, a második rajtsort Sam Bird és Oliver Turvey foglalta el.

Frijns jól kapta el a rajtot, sikerült megtartania a pozícióját, nem úgy, mint Camarának, aki egy pozíciót azonnal vesztett Bird ellen. A brit azonban nem elégedett meg ezzel, az első körökben többször is megmutatta magát a vezető hollandnak, és leggyorsabb kört is teljesített, előzni azonban nem tudott egészen a támadó üzemmód használatáig.

 

Frijns még az előtt vissza tudta előzni a britet, hogy ellenfele használta volna az üzemmódot, míg Bird Camarával szemben is helyet vesztett. Bár a brit sokáig nem maradt a brazil mögött, mire visszaszerezte a második pozíciót, Frijns csaknem 2 másodperces előnyt épített ki az élen.

Közben hátrébb Pascal Wehrlein és Alexander Simsösszeért egymással, aminek következében előbbi a falnak is nekiütközött. Az eset miatt egész pályás sárga zászló lépett érvénybe, és a sportfelügyelők is elkezdtek vizsgálódni, majd nem sokkal később jelentették, hogy a németet találták vétkesnek.

Az élen eközben pozíciócsere történt: Bird megelőzte Frijnst, aki, bár megpróbált visszatámadni, nem járt sikerrel. Bő tíz perccel a vége előtt Sébastien Buemi, Mitch Evans és Maximilian Günther balesetbe keveredett. Először teljes pályás sárga zászló, majd biztonsági autós szakasz lépett érvénybe, még mielőtt piros zászlóval megszakították, majd lefújták a versenyt. Mint később kiderült, Alex Lynn is részese volt az ütközésnek, a britet a bukást követően kórházba szállították, de a csapat közlése szerint a pilóta magánál van és beszél.

 

A második Frijns lett, majd következett Jean-Éric Vergne, António Félix da Costa és Nick Cassidy az első ötösben. A versenyt követően Vergne részesült 24 másodperces időbüntetésben, miután nem használta a második támadó üzemmódját. A francia a szankció eredményeként a 12. helyre esett vissza, míg a dobogó alsó fokát Da Costa örökölte meg.

 

A mezőny a tervek szerint legközelebb április 10-én csap össze Rómában.

FORMULA E
RIJÁD, MÁSODIK VERSENY

1. Sam Bird (brit, Jaguar)
2. Robin Frijns (holland, Virgin)
3. Jean-Éric Vergne (francia, DS Techeetah)
4. António Félix da Costa (portugál, DS Techeetah)
5. Nick Cassidy (új-zélandi, Virgin)
6. Sérgio Sette Camara (brazil, GEOX Dragon)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik