Elismerés: Michelisz Norbert lett az Év magyar autóversenyzője

Vágólapra másolva!
2017.12.10. 13:17
A túraautó-világbajnokság (WTCC) idei második helyezettje, Michelisz Norbert lett az Év magyar autóversenyzője az Autósport és Formula Magazin által összeállított rangsor alapján.

A 33 éves pilóta a Top 50 magyar autóversenyző elnevezésű, szombat esti budapesti gálán vehette volna át a díjat, de mivel éppen a nemzetközi szövetség (FIA) díjkiosztó gáláján tartózkodott, helyette versenymérnöke, Bári Gergő vette át az elismerést.a nemzetközi szövetség (FIA) díjkiosztó gáláján tartózkodott, helyette versenymérnöke, Bári Gergő vette át az elismerést.

A gála díszvendége a korábbi Formula–1-es pilóta, a 201 GP-n indult francia Jean Alesi volt, akinek fia, a GP3-ban versenyző Giuliano Alesi az Év nemzetközi tehetsége díjat kapta meg a szervezőktől.

A budapesti Boscolo Hotelben megtartott eseményen mutatták be az Autósport és Formula Magazin gondozásában megjelent Autósport Évkönyv 2017, illetve a Száguldás és Cirkusz 2017–2018 című köteteket. Előbbi a nemzetközi és a hazai sorozatok idei történéseit foglalja össze, míg utóbbi csak a Formula–1 2017-es idényéről szól.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik