DTM: bokszutcai káosz és Wittmann-győzelem a második versenyen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.03. 15:12
null
Marco Wittmann nyert a Hungaroringen (Fotó: Dömötör Csaba)
Hármas BMW-győzelem született a német túraautó-bajnokság (DTM) magyarországi versenyhétvégéjének vasárnapi versenyén. A hétvégén gyengélkedő BMW-től Marco Wittmann látta meg először a kockás zászlót, a második Timo Glock lett, míg a harmadik helyen Philipp Eng ért célba. Ami viszont emlékezetesebb marad a piros zászlóval még félbe is szakított futamról, az Lucas Auerék balesete a bokszutcában – összesen három személy sérült meg.

A szombati versenyen elért második helye után egy pole pozícióval folytatta a Mercedes szárnyalását Lucas Auer. Az osztrák pilótának jól sikerült a rajtja, és meg tudta tartani az első helyet. Az 1. körben mindössze Timo Glock került bajba – a BMW-s megpördült és visszaesett az utolsó helyre. Mint kiderült, Nico Müller lökte meg kicsit hátulról, ezért veszítette el Glock az uralmat az autója felett.

A 4. körben megérkezett az eső, a pálya bizonyos pontjain szinte egyik pillanatról a másikra szakadt le az ég. Néhányan máris behajtottak a bokszba esőgumikért, ám mindez előtt Pascal Wehrlein átvette a vezetést az élen álló Auertől, aki néhány körrel később maga is bement a bokszba lecserélni a slick abroncsait.

Ekkor azonban nem mindennapi dolog történt a bokszutcában. Auer ugyanis nem tudott megállni a kerékcserére kijelölt helyen, és nemcsak a garázsa falának hajtott, de néhány sportbírót is elütött. A mercedeses vissza tudott térni a pályára, ám egy körrel később csapattársa, Edoardo Mortara ugyanúgy a garázsfalnak hajtott a bokszutcában. Az olasz szerencsére csak a berendezés egy részét találta el is csúnyán. Bruno Spengler a BMW garázsánál szenvedett Aueréhez hasonló balesetet.

A mentő azonnal a bokszutcába hajtott, hogy ellássa, illetve elvigye a sérülteket. Először a biztonsági autót akarták a pályára küldeni a nagy káoszban, de végül inkább piros zászlóval félbeszakították a versenyt.

A futam közel fél óráig állt. Az újraindításra Wehrlein jól reagált, de később a mögötte érkező Dani Juncadellának sikerült megelőznie márkatársát, és átvette a vezetést. Az élen állók azonban még nem teljesítették a kötelező kerékcseréjüket, és miután ezt megtették, furcsa állás alakult ki az élen, ami később a végeredmény is lett. Hármas BMW-győzelem született ugyanis, pedig a három gyártó közel egyértelműen a BMW szerepelt a leggyengébben a hétvégén. Marco Wittmann szerezte meg a győzelmet, mögötte Timo Glock és az újonc Philipp Eng ért célba.

Második helyével Glock visszavette a vezetést a bajnoki összetettben. Három versenyhétvége után 90 ponttal áll az élen, előnye 11 egység a második Gary Paffett előtt. A harmadik helyen Paul di Resta áll 67 ponttal.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik