Dakar-rali: nincs változás az élen, Sebestyénék feladták

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2015.01.15. 20:03
null
Sebestyénéknek véget ért a verseny
Az autósoknál továbbra is a katari Nasszer al-Attijah, míg a motorosoknál a spanyol Marc Coma áll az élen összetettben a Dél-Amerikában zajló Dakar-rali 11. szakasza után.

A négykerekűeknél a 2011-es győztes újabb, immár idei ötödik szakaszsikerével tovább növelte amúgy is tetemes, majd' félórás előnyét, míg a kétkerekűeknél a szintén spanyol Joan Barreda Bort csütörtökön újabb szakaszgyőzelemmel gazdagodott, más kérdés, hogy ez aligha vigasztalja, hiszen sokáig vezetett a versenyben, aztán egy technikai hiba miatt visszaesett. Ezek után állt az élre a négyszeres Dakar-győztes Marc Coma, aki több mint öt perccel vezet, igaz a KTM-je erőforrása erősen gyengélkedik az utóbbi napokban.

A Sandlander Team közleménye szerint a Sebestyén Sándor, Bognár József, Dambinbaljir Jargalsaikh hármas kénytelen volt feladni a küzdelmet, mivel vélhetően benzinnel szennyezett gázolaj került az autójába. A Toyota már a szerdai szakasz elején leállt. Később sikerült beindítani, így a trió folytatta útját a tábor felé alig 40-50 kilométer/órás átlagsebességgel, de idővel feladták a versenyt.

„A kocsi motorját a nem megfelelő minőségű üzemanyag tönkretette, és mivel a Dakaron szinte mindent lehet cserélni, csak blokkot nem, így a magyar-mongol egység nem folytathatja a versenyt" – olvasható a csapat közleményében.

„Ez katasztrófa! – így jellemezte a történteket a Sandlander Team pilótája, akit hajnalban vontattak be a saltai célba. – Rossz minőségű üzemanyag kerülhetett az autóba, csak ezt tudom elképzelni, mert egyébként eddig minden normálisan működött. A motorunk egyik pillanatról a másikra leállt és nem akart újra indulni. Néhány órával később végül mégis folytathattuk, de a szennyezett gázolaj miatti befecskendezési probléma eredményeként a motor felrobbant. A V8-as blokk oldalán öklömnyi lyuk tátong, elfolyt az összes motorolaj, így fel kellett adnunk a Dakart. Pedig, végre elértünk Argentínának ezen részéhez, a sokkal nehezebbnek számító terepviszonyokat leküzdöttük az elmúlt másfél hétben, aztán tessék, három nappal a vége előtt így jártunk. Csalódott vagyok, nem tudom még, hogyan dolgozzuk fel a történteket. A táborba érve is egyfolytában azt számolgattuk, hogyan maradhatnánk versenyben, sajnos azonban a szabályzat tiltja a motorcserét, egyéb úton pedig nem orvosolható a probléma."

DAKAR-RALI
11. SZAKASZ (Marathon/Salta-Termas Rio Hondo, 194 km)
AUTÓSOK

1. Nasszer al-Attijah (katari, Mini) 1:53:10 óra
2. Orlando Terranova (argentin, Mini) 27 mp hátrány
3. Giniel de Villiers (dél-afrikai, Toyota) 39 mp h.
AZ ÖSSZETETTBEN
1. al-Attijah 37:12:47 óra
2. de Villiers 29:01 p hátrány
3. Krzysztof Holowczyc (lengyel, Mini) 1:28:49 ó h.

MOTOROSOK
1. Joan Barreda (spanyol, Honda) 3:26:33 óra
2. Paulo Goncalves (portugál, Honda) 17 mp hátrány
3. Ivan Jakes (szlovák, KTM) 1:35 p h.
AZ ÖSSZETETTBEN
1. Marc Coma (spanyol, KTM) 41:43:03 óra
2. Goncalves 5:12 p hátrány
3. Toby Price (ausztrál, KTM) 31:43 p h.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik