Dakar rali: Alonso két napig tesztelt egy Toyotát

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.09.04. 15:11
A kétszeres Formula–1-es világbajnok Fernando Alonso kétnapos lengyelországi tesztelés során 700 kilométert tett meg, hogy felkészüljön a jövő évi Dakar-ralira.

Csapata, a Toyota bejelentése szerint a 38 éves pilóta kifejezetten változatos terepviszonyok között gyakorolhatott, murvás és homokos talajon egyaránt vezetett.

Alonso a tesztről azt nyilatkozta: határozottan pozitív élményként maradt meg benne ez a néhány nap, amely során az eddigiekhez képest szokatlan körülmények között is kipróbálhatta magát.

„Nagyon szórakoztató volt vezetni az autót, a teszt minden pillanatát rendkívül élveztem” – mondta a spanyol pilóta.

A Toyota hozzátette: az elmúlt hónapban Alonso komoly képzési programokon vett részt annak érdekében, hogy alaposan megismerkedjen a rali jelentette kihívásokkal és veszélyekkel. Alonso augusztus végén sivatagos dél-afrikai terepen tesztelt, ahová a tervek szerint a jövő hét végén is visszatér.

Hivatalosan még a Toyota és Alonso sem erősítette meg, hogy a spanyol pilóta januárban rajthoz áll a Dakar-ralin, amit Szaúd-Arábiában rendeznek meg. Márciusban viszont már tesztelt egy Toyota Hiluxot, amellyel a katari Nasszer al-Attijah összetettben megnyerte az idei Dakar-ralit.

Alonso 2018-ban hagyta ott a Formula–1-et, amelyben 18 idényt húzott le. A kihívásokra fogékony pilóta kétszer (2018, 2019) megnyerte már a Le Mans-i 24 órás versenyt, míg kétszer próbálkozott az indianapolisi 500 mérföldes futamon: 2017-ben a 29. lett, idén a selejtezőből nem került be a főversenyre. A megbízhatósági (endurance) világbajnokság 2018–2019-es szezonjában a legjobbnak bizonyult a Toyotával, a szintén korábbi F1-es pilóták, a svájci Sébastien Buemi és a japán Nakadzsima Kazuki csapattársaként.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik