Dakar: Mr. Dakar lépéselőnyben, riválisa tripla defektje után

Vágólapra másolva!
2021.01.12. 19:52
null
Stéphane Peterhansel nagy lépést tett a győzelem felé (Fotó: dakar.com)
Stéphane Peterhansel nyert egy kis egérutat, miután az őt üldőző Nasszer al-Attijah balszerencsés volt a Neom körüli hurokszakaszon, amelyet Fazekas Károly nemes egyszerűséggel csak katasztrofálisnak nevezett.

Törnek a járművek és törnek a csontok. A Dakar rali a végéhez közeledik, már csak három szakasz van hátra a versenyből, ám ez egyúttal azt is jelenti, hogy napról napra rakódik egymásra a fáradtság. Ha valaki javítani akar a statisztikáján, most még van rá némi esély, de arra is, hogy az ember egyetlen pillanat alatt bajba kerüljön. Éppen úgy, ahogy a motoros értékelésben második helyen álló, korábbi győztes Toby Price, aki hatalmasat bukott, eltörte a csuklóját és a vállát – úgyhogy a kórházban ért véget számára a nap és a verseny. Nagy becsapódás lehetett, mert amikor jó barátja, Ricky Brabec odaért, többször is megkérdezte tőle, hogy hol van, és kicsoda ő. Bízzunk benne, hogy enyhébb agyrázkódással megúszta, a csonttörései pedig gyorsan gyógyulnak majd.

Nem csupán fizikailag, lelkileg sem volt könnyű ez a nap a motorosok számára, hiszen éppen egy éve annak, hogy Paulo Goncalves elhunyt a Dakaron – rá emlékeztek a hondások, akik a saját rajtszámukat viselték, de külön erre a napra gyártott motoros kabátot, amelyre Goncalves becenevét nyomtatták: „Speedy Goncalves”... A szakaszt a néhány napja orrát törő Kevin Benavides nyerte meg, ám az éjszaka zenéje, hogy mennyi időjóváírást kapnak majd azok a motorosok (Brabec és Sam Sunderland), akik addig Price mellett időztek, amíg meg nem érkezett a mentőhelikopter.

A határon túli magyarok közül Gyenes Emánuel felkapaszkodott a második helyre a Malle Moto kategóriában, és a vajdasági Saghmeister Gábor is végigküzdötte magát a távon.

„Szinte egész nap köveken mentünk, végig állni kellett a motoron, úgyhogy megdolgoztattak minket az újabb célba érkezésért – mondta a szatmári Gyenes. – Veszélyes volt, sokan elestek, láttam a keresztbe fordított motorokat a pálya szélén, és ez óvatosságra intett. Hosszú nap volt, jó, hogy itt vagyok, minden a tervek szerint alakult.”

Az autósoknál Stéphane Peterhansel tett egy nagy lépést a győzelem felé – persze, ezen a Dakaron, amelyen percről percre változik a helyzet, botorság kijelenteni, de mégis ez történt. A háromszoros Dakar-győztes Nasszer Al-Attijah ugyanis három defektet kapott, és amikor már egyáltalán nem volt pótkereke, kénytelen volt lassítani. Mr. Dakar megelőzte a pályán, és már 17 perccel vezet.

„Vérbeli Dakar-szakasz volt, Afrikára emlékeztetett – mondta a tizenháromszoros Dakar-győztes Peterhansel. – Ezúttal nem az volt a fontos, hogy ki a leggyorsabb, hanem hogy ki taktikázik jobban, és nekünk ez jól ment. Tökéletes volt a navigáció, nem kaptunk defektet, és lábujjhegyen mentünk át a sziklás szakaszokon, szinte még levegőt sem vettünk, hogy még könnyebb legyen az autó. Úgy vezettem, mint egy taxis, megpróbáltam egyáltalán nem kanyarodni, nehogy egy éles kő kivágja a gumit. Nagyon nehéz kezelni négy-öt órán keresztül kezelni ezt a stresszt, tudva, hogy egy hiba is az utolsó lehet. Persze, örülök, hogy vezetünk, ez sokkal jobb, mint hátul kullogni.”

Kevin Benavides, a szakasz motoros győztese, az összetett második helyezettje: – A célban tudtam meg, hogy a bátyám bukott, és megsérült, remélem, minden rendben vele. Ráadásul ez a nap amiatt is különleges volt számomra, mert egy éve, hogy Paulo... (Goncalves meghalt a Dakaron.) Szóval megpróbáltam egész nap koncentrálni, tartani a sebességet és nem hibázni. Ez sikerült is. A szakasz végén hallottam, hogy Toby (Price) szintén megsérült, és rájöttem, hogy ez tényleg veszélyes volt. Van még három napunk, és nagyon észnél kell lenni, mert egy másodperc alatt minden megváltozhat.

A kamionosoknál a Kamaz biztosra megy – már amennyire biztosra lehet menni egy Dakaron. A Fazekas Károly, Horn Albert, Csákány Péter trió az előző napi kiesése után (tönkrement a kormányszervó, anélkül pedig irányíthatatlan egy kamion, így kijöttek a közútra), visszaállt a versenybe az experience kategóriában. Ez azt jelenti, hogy az eredményük a szakaszon számít, az összetettben azonban nem értékelik őket – ennek ellentmond, hogy kedden rajta voltak az összetett listán.

„Katasztrofális nap volt, a legnehezebb az eddigiek közül, végig olyan, mint a motokrosszban a mosódeszka, kirázta belőlünk a lelket is, ráadásul nem lehetett rajta haladni. Érdekességként még kaptunk két defektet, úgyhogy az utolsó kétszáz kilométeren már nem volt tartalék kerekünk, emiatt nagyon kellett vigyáznunk” – értékelt rettentő fáradtan Fazekas Károly, de azért szemmel láthatóan büszkén arra, hogy ezen is túl vannak. A visszaszámlálás elkezdődött: már csak három...

Fazekas Károly egysége fáradt, de továbbra is versenyben van (Fotó: Fazekas Motorsport)
Fazekas Károly egysége fáradt, de továbbra is versenyben van (Fotó: Fazekas Motorsport)

43. DAKAR RALI
9. szakasz, Neom–Neom (össztáv: 579 km, ebből szelektív szakasz: 453 km). Autósok:
1. Stéphane Peterhansel, Edouard Boulanger (francia, Mini John Cooper Buggy) 4:50:27, 2. Al-Attijah, Baumel (katari, francia, Toyota Hilux) 12:00 p h., 3. De Villiers, Haro (dél-afrikai, spanyol, Toyota Hilux) 12:19 p h. Motorosok: 1. Kevin Benavides (argentin, Honda) 4:49:15, 2. Brabec (amerikai, Honda) 1:18 perc hátrány, 3. Cornejo (chilei, Honda) 1:34 p h., ...25. Gyenes Emánuel (romániai, KTM) 1:00:51 ó h., ...67. Saghmeister Gábor (szerbiai, KTM) 4:47:20 ó h. Kamionosok: 1. Martin Macik, Frantisek Tomasek, David Svanda (cseh, Iveco) 5:05:54, 2. Margyejev, Szvisztunov, Galjaudtinov (orosz, Kamaz) 2:27 p h., 3. Szotnyikov, Ahmagyejev, Ahmecianov (orosz, Kamaz) 2:37 p h., ...18. Fazekas Károly, Horn Albert, Csákány Péter (magyar, Scania) 2:43:28 ó h.

Az összetettben. Autósok: 1. Stéphane Peterhansel 34:26:16, 2. Al-Attijah 17:50 p h., 3. Sainz 1:02:25 ó h. Motorosok: 1. Jose Ignacio Cornejo 36:51:00, 2. K. Benavides 11:24 p h., 3. Sunderland (brit, KTM) 14:34 p h., ...26. Gyenes 6:36:25 ó h., ...63. Saghmeister 28:14:52 ó h. Kamionosok: 1. Dmitrij Szotnyikov 37:42:49, 2. Sibalov, Nyikitin, Tatarinov (orosz, Kamaz) 45:03 p h., 3. Margyejev 1:13:05 ó h.


A GCK Motorsport elektromos autója (Fotó: dakar.com)
A GCK Motorsport elektromos autója (Fotó: dakar.com)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik