Dakar: Fazekas behúzta a célba a dűnéről leugrató Szalayt

Vágólapra másolva!
2021.01.07. 19:50
null
Fazekas Károly és egysége segített szerdán Szalay Balázsékon (Fotó: Fazekas Motorsport)
A bajtársiasság jegyében zajlott a csütörtöki szakasz a Dakaron: az egyik magyar egység segített a másiknak befejezni a napot. Giniel de Villiers nyert, többen kiestek.

Az egyik nap ő, a másik nap talán te. Régi mondás ez a sivatagban, éppen néhány napja emlegettük, hogy ezért érdemes segíteni. Nos, a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős számára most nem a segítségnyújtás, hanem a segítségkérés napja jött el. Aki pedig segített, nem volt más, mint a Fazekas Károly, Horn Albert, Csákány Péter Scania-trió.

De ne szaladjunk ennyire előre!

A csütörtöki szakasz eleje navigációs szempontból rettenetesen nehéz volt, mindenki kereste a megfelelő irányt, így Fazekasék is – egy ponton ugyanis a szélrózsa minden irányából érkeztek a kamionok. A piros magyar Scania viszonylag hamar kikeveredett az össznépi „társasjátékból”, az első ellenőrzőpontnál a 9. (!) helyen haladt, ám utóbb Fazekasék eldöntötték, ezen a hosszú, 456 kilométeres szakaszon nem kockáztatnak. A menetrend szerinti defektjüket kicserélték és már sötétedés után értek a dűnék közé, ami még inkább óvatosságra intette őket. Aztán meglátták Szalayékat, akik a céltól körülbelül harminc kilométerre vesztegeltek, akkor már több mint két órája…

A magyar autós párosnak is jól ment a szakasz eleje (volt olyan ellenőrző pont, amelyen a 17. helyen haladt át), és egészen az ominózus dűnéig – amelyről végül leesett – nem lehetett oka a panaszra.

Cristina Gutiérrez és Jutta Kleinschmidt (Fotó: Red Bull Content Pool)
Cristina Gutiérrez és Jutta Kleinschmidt (Fotó: Red Bull Content Pool)

„Jöttünk kifelé a szakaszról Coronelék mögött, és hogy kicsit jobban lássunk a poruk miatt, letértünk a nyomról, és szinte rögtön ezután leestünk egy dűnéről – mondta Szalay Balázs. – Nem volt nagy dűne, de olyan szerencsétlenül értünk földet, hogy az autó eleje is összetört, a hátsó kardán pedig teljesen megcsavarodott, nem is tudtuk leszedni, Fazekas Karcsi szerelője, Csákány Peti segített. Nagyon nagy köszönettel tartozunk nekik azért, hogy kihúztak minket a célig, és utána végig, a táborba, főleg mert nagyon sokan ragadtak bent a pályán ezen a napon, és velünk is ez lett volna, ha nem segítenek…”

No igen, éppen amiatt, hogy sokakra rásötétedett a sivatagban, a szervezők úgy döntöttek, hogy lerövidítik a pénteki szakaszt. De egyelőre maradjunk még a csütörtökön történteknél. Hiszen Fazekasék a saját eredményükkel nem törődve álltak meg segíteni, ami mindenképp megsüvegelendő, hiszen körülbelül fél órába telt levenni a kardánt, és utána következett a vontatás a dűnéken.

„Egyetlen pillanatra sem vetődött fel bennünk, hogy otthagyjuk Balázsékat – jelentette ki Fazekas. – (Csákány) Peti segített mozgásképes állapotba hozni az autót, azután meg húztuk őket előbb a szakasz céljáig, majd egészen a táborig.”

Fazekasék így minimum egy helyet (a segítségnyújtás előtt a 14. helyen haladtak át az ellenőrző-ponton), és biztosan több, mint fél órát veszítettek. Ám a fair play-díj az övék ezen a napon.

Szalayéknál is rosszabbul járt az utóbbi napokban többször is dobogós helyen célba érő Toyota-pilóta, Henk Lategan, aki nem látott meg egy mélyebb gödröt, ami megdobta az autóját, és az a duplaszaltó közben szanaszét tört. Sajnos a dél-afrikai pilóta is megsérült – kulcscsonttöréssel szállították kórházba. A szakaszt márka- és honfitársa, Giniel de Villiers nyerte meg: „Nagyon jó érzés szakaszt nyerni a Dakaron, főleg úgy, hogy az elmúlt napokban meglehetősen pechesek voltunk. De most egyszerűen minden klappolt. Volt ugyan egy lassú defektünk, amelyet kicseréltünk, de ezt leszámítva semmi dráma, annak ellenére, hogy a navigátoroknak meglehetősen sok fejtörést okozott ez a nap.”

Nem ő volt azonban az egyetlen boldog ember a táborban. Stéphane Peterhansel további két perccel növelte ugyanis az előnyét az összetettben Nasszer al-Attijahhal szemben.

A nap dupla szaltója Henk Lategané volt (Fotó: DPPI)
A nap dupla szaltója Henk Lategané volt (Fotó: DPPI)

A motorosoknál az argentin Kevin Benavides hatalmas kötéssel az orrán, mégis mosolyogva érkezett meg a táborba. A leggyorsabb volt a szakaszon, sőt, az összetettben is az élre állt, bánta is ő, hogy eltört az orra, hajtotta előre az adrenalin. „Leugrottam egy dűnéről, és az első kerékkel egyenesen beleálltam a másik homokdombba. Eltört a GPS, meg minden körülötte, ömlött a vér az orromból és hasogatott a bokám, de végül folytattam” – mondta.

A határon túli magyar motorosok közül Gyenes Emánuel a 33., Saghmeister Gábor a 73. helyen teljesítette a távot. „Nehéz volt, nagyon nehéz. Az első két ellenőrző pontig nagyon sokat kellett navigálni, de nekem jól ment, elöl voltam a Malle Moto kategóriában. Az utolsó százhuszonöt kilométeren azonban megfogtak a riválisok, egyszerűen jobban mentek a dűnében, mint én. Egymás után jönnek a nehéz szakaszok, várom a szünnapot” – mondta Gyenes.

Pénteken a szünnap előtti utolsó szakasz vár a mezőnyre.

43. DAKAR RALI
5. szakasz, Rijád–Al Qaisuma (össztáv: 796 km, ebből szelektív szakasz: 456 km). Autósok: 1. Giniel de Villiers, Alex Haro (dél-afrikai, spanyol, Toyota Hilux) 5:09:25, 2. Baragwanath, Perry (dél-afrikai, Century Buggy) 58 másodperc hátrány, 3. Peterhansel, Boulanger (francia, Mini John Cooper Buggy) 2:25 p h., ... 51. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Grandland X) 4:00:15 ó h. Motorosok: 1. Kevin Benavides (argentin, Honda) 5:09:50, 2. Cornejo (chilei, Honda) 1:00 p h., 3. Price (ausztrál, KTM) 1:20 p h., ...33. Gyenes Emánuel (romániai, KTM) 55:47 p h., ...73. Saghmeister Gábor (szerbiai, KTM) 3:36:49 ó h. Kamionosok: 1. Andrej Karginov, Andrej Mokejev, Igor Leonov (orosz, Kamaz) 5:26:39, 2. Visneuszki, Novikau, Szacsuk (fehérorosz, MAZ) 2:42 p h., 3. Szotnyikov, Ahmegyejev, Ahmecianov (orosz, Kamaz) 3:43 p h., ...15. Fazekas Károly, Horn Albert, Csákány Péter (magyar, Scania) 2:23:18 ó h.

Az összetettben. Autósok: 1. Stéphane Peterhansel 18:28:02, 2. Al-Attijah, Baumel (katari, francia, Toyota Hilux) 6:11 p h., 3. Sainz, Cruz (spanyol, Mini John Cooper Buggy) 48:13 p h., ...52. Szalay 28:10:45 ó h. Motorosok: 1. Kevin Benavides 20:15:39, 2. De Soultrait (francia, Husqvarna) 2:31 p h., 3. Cornejo 3:42 p h., ...33. Gyenes 3:09:34 ó h., ...73. Saghmeister 13:13:46 ó h. Kamionosok: 1. Dmitrij Szotnyikov 20:16:18, 2. Sibalov, Nyikitin, Tatarinov (orosz, Kamaz) 33:53 p h., 3. Macik, Tomasek, Svanda (cseh, Iveco) 51:11 p h., ...13. Fazekas 7:12:57 ó h.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik