Dakar: Despres volt a leggyorsabb, Szalay a 42.

TÓTH ANITA jelenti PiscóbólTÓTH ANITA jelenti Piscóból
Vágólapra másolva!
2018.01.07. 23:25
null
Szalay Balázs két szakasz után összetettben a 41. helyen áll (Fotó: dakar.hu)
Kilencven százalékban szűz homokdűnéken zajlott a Dakar rali vasárnapi szakasza, ez annak kedvezett, aki szeret „felfedezősdit” játszani. Cyril Despres volt a leggyorsabb, Szalay Balázs a 42.

 

A Pisco–Pisco hurokszakaszon, amely nem állt másból, mint végeláthatatlan dűnékből, rendhagyó módon az autósok rajtoltak elsőként (nemigen szoktak hozzá, hogy nincsenek előttük nyomok, ez az idei Dakar újítása), úgyhogy helyenként olyan érzésük lehetett, ezen a terepen előttük még senki sem járt. Az is kiderült, hogy az utóbbi időben egyeduralkodónak számító Peugeot csak taktikázott, amikor az első napon a top tízbe sem került egyetlen pilótája sem (oké, Loebnek fékgondjai is voltak), ugyanis a második szakaszon a top háromban az oroszlános márka képviselői végeztek, élükön a motorral ötször nyerő Cyril Despres-vel.

„Épphogy megérkeztünk Európából, és máris a legnehezebb dűnék között találtuk magunkat, nem csodálkoztam, amikor összetört, illetve a homok fogságába eső autókat láttam a pályán – értékelt a francia versenyző. – Nehéz volt megtalálni a ritmust, mert amikor már éppen elkezdtünk gyorsan menni, letört dűnékhez érkeztünk, amelyek óvatosságra intettek.”

Utóbb kiderült egyébként, hogy megérte hátrébb rajtolni, mert a kétszeres Dakar-győztes Nasszer al-Attijah (aki mindig bátor döntéseiről volt híres) rengeteg időt veszített azzal, hogy ő jelölte ki az utat a mezőny előtt. S ha ez még nem lett volna elég, navigátora, Mathieu Baumel tengeribeteg lett a hullámzó dűnesoron, úgyhogy egyszer azért is meg kellett állniuk, hogy ő egy kicsit összeszedje magát a ki tudja hányadik rosszullét után. (Nem ő volt az egyetlen, Carlos Sainz navigátora, Lucas Cruz is jó néhányszor nyúlt a zacskó után.) Érdekes egyébként, hogy amikor a táborban híre ment, mi történt, a hétköznapi halandók a navigátorokat sajnálták, a versenyzők meg a pilótákat. Mert „ilyesmi” miatt lassítaniuk kellett… (És ez csak egy példa arra, miként gondolkodnak a sivatagi terepralisok.)

HAT SZALTÓ UTÁN

Alig rajtolt el a Dakar második szakasza, máris jött a hír, hogy a fiatal, de rendkívül tehetséges Bryce Menzies szanaszét törte az autóját – hat szaltó után állt meg, s akkor még nem tudtuk, ám utóbb kiderült, hogy navigátora, Peter Mortensen a bokáját törte a balesetben. Újoncként nyilván nem így képzelte a rajtot. „Nagyon sajnálom, főleg a csapat miatt, amely remek autót épített, én viszont nem tudtam meghálálni a munkát. Őszintén szólva egy kis bukkanó miatt történt az egész. Nem is tűnt veszélyesnek, de úgy megdobta az autó hátulját, hogy utána már tehetetlen voltam, hatszor vagy hétszer fordultunk át, mire megálltunk…” – mondta Menzies, akinek egy éve azért kellett lemondania az indulást, mert egy rekorddöntési kísérlet közben (115 métert akart ugrani az autójával) megsérült. Sebaj, azt mondja, jövőre is visszatér, s akkor már, reméli, meg tudja hálálni a belé vetett bizalmat.

A Mini csapatnál még el sem ült az amerikai pilóta balesete miatti izgalom, amikor jött az újabb hír: szaúdi és chilei pilótájuk összeütközött. A nehéz pályán összevissza vezettek a nyomok, Jazid al-Radzsi és Boris Garafulic egy dűne két oldaláról érkezett, és mivel nagy volt a tempó, nem tudták elkerülni az ütközést. Lapzártánkkor még várták a csapat versenykamionját – s ez azt is jelenti, hogy elszállt az esélyük nem csupán a dobogós helyre, hanem talán a top tízbe kerülésre is.

Egy szó, mint száz, Despres gond nélkül teljesítette a szakaszt és az összetettben is átvette a vezetést csapattársa, a tizenháromszoros Dakar-győztes Stéphane Peterhansel előtt. A többiekhez képest kevesebb sivatagi tapasztalattal bíró kilencszeres világbajnok Sébastien Loeb a trükkös dűnékről szólva csak annyit mondott: „Néhol normál, néhol meg letört dűnéken haladtunk, és nagyon nehéz volt megérezni, éppen melyik következik. Így végig nagyon észnél kellett lenni.”

Nos… Nem mindenkinek sikerült. Jó néhányan összetörték a járművüket, szerencsére a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős nem volt közöttük, bár a magyar párosnak is pokoli napja volt. Kalandok sorát élte át, rengeteg időt veszített, de még így is csak a 41. helyre csúszott vissza az összetettben, ami azt jelenti, hogy a riválisok is megszenvedtek.

„Nagyon nehéz volt, igazi dakaros szakasz, ezt abból lehetett tudni, hogy az első száz kilométert öt óra alatt tettük meg a dűnék között. Afrikában egy-egy ilyen szakasz után vérzett el a mezőny egyharmada, s most is rengeteg autót láttunk a pályán vesztegelni – mondta Szalay, aki maga is rákényszerült néha, hogy elővegye a lapátokat az Opel Crossland X hátuljából. – A szakasz elején elszúrtam egy átkelést, a nagy dűnét simán vettük, megelőztünk vagy tíz-tizenöt autót, amikor egy sima kis lankán elakadt előttünk az egyik orvosi autó, én rossz nyomot választottam, hogy kikerüljem és elsüllyedtünk. Huszonöt percig ástunk, utána elment a töltés, és amikor defektet kaptunk, a kerékcsere után már nem indult be a kocsi, olyan gyenge volt az akkumulátor. Több mint fél órát vártunk, mire valaki hajlandó volt behúzni minket, amitől beindult a kocsi. Ezután már csak kisebb ásásunk volt, de összességében rengeteg időt veszítettünk, csodálkozom is, hogy csak a 41. helyre csúsztunk vissza az összetettben.”

Szalay a sok kaland közepette el is felejtette mondani, hogy egyszer azért kellett megállniuk, mert úgy érezték, valami ég az autóban, úgyhogy egyvalamit leszögezhetünk: a szervizcsapat ezúttal sem unatkozik majd.

A motorosoknál a gyári Honda-alakulat pilótája, Joan Barreda Bort megszerezte a huszadik Dakar-szakaszgyőzelmét, méghozzá remek hajrájának köszönhetően, s az összetettben is az élre állt. A magyarok közül lapzártánkig csak a romániai Gyenes Emánuel (37.) és Dési János (88.) ért célba.

„A dűnéken nincs még meg a tempóm, az utóbbi időben nem is motoroztam ilyen terepen, de remélem, a gyors pályákon fel tudok zárkózni, mert szeretnék sokkal előrébb végezni” – mondta Gyenes.

„Kezdésnek ez elég durva volt, olyan meredek dűnékre kellett felmotoroznunk, hogy volt, amelyiknek háromszor futottam neki. Elfáradtam, bele kell rázódnom a ritmusba, és akkor jobb lesz” – tette hozzá Dési.

Saghmeister Gábor magyar idő szerint este tizenegy óra tájban érte el a tábort. Nem volt könnyű dolga, hiszen hatalmas termetű versenyző (ruhában, felszereléssel együtt 145 kiló), a homok pedig elképesztően puha volt, ám rutinjának köszönhetően (ez a tizedik Dakarja) leküzdötte az akadályokat. Rossz hír azonban, hogy Horváth Lajos a hírek szerint a verseny feladására kényszerül. A motorjában felforrt a víz, utóbb pedig el is esett, úgyhogy a hírek szerint a közúton halad a tábor felé.

40. DAKAR RALI
2. nap, Pisco–Pisco (össztáv: 279 km, ebből szelektív szakasz: 267 km)
Autósok:
1. Cyril Despres, David Castera (francia, Peugeot 3008 Maxi) 2:56:51, 2. Peterhansel, Cottret (francia, Peugeot 3008 Maxi) 48 másodperc hátrány, 3. Loeb, Elena (francia, Peugeot 3008 Maxi) 3:08 p h., …42. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Crossland X) 2:59:24 ó h. Motorosok: 1. Joan Barreda Bort (spanyol, Honda) 2:56:44, 2. Van Beveren (francia, Yamaha) 2:54 p h., 3. Walkner (osztrák, KTM) 4:24 p h., …37. Gyenes Emánuel (romániai, KTM) 34:34 p h., …88. Dési János (magyar, KTM) 1:32:25 ó h., …118. Saghmeister Gábor (szerbiai, KTM) 2:52:02 ó h.
Az összetettben. Autósok:
1. Cyril Despres 3:21:18, 2. Peterhansel 27 mp h., 3. De Villiers, Von Zitzewitz (dél-afrikai, német, Toyota Hilux) 5:44 p h., …41. Szalay 3:04:20 ó h. Motorosok: 1. Joan Barreda Bort 3:18:36, 2. Van Beveren 2:30 p h., 3. Walkner 4:50 p h., …35. Gyenes 41:51 p h., …100. Saghmeister 3:07:12 ó h., …108. Dési 3:40:29 ó h.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik