Autósport: LeBron James rajtoltatja a Le Mans-i 24 órást

Vágólapra másolva!
2023.06.06. 12:52
null
Az idei Le Mans-i 24 órás versenyt az NBA élő legendája fogja elindítani (Fotó: Getty Images)
LeBron James, az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) négyszeres bajnoka és legeredményesebb játékosa rajtoltatja majd el a 75. alkalommal sorra kerülő, legendás Le Mans-i 24 órás autóversenyt szombaton.

A szervezők bejelentése szerint a startra 16 órakor kerül sor, a mezőny 62 versenyautóval vág neki az egynapos száguldásnak.

„Semmi sem hasonlítható ahhoz, amikor különböző sportágakat a legmagasabb szintjükön láthatsz élőben, ezért büszkeséggel tölt el, hogy részese lehetek a történelmi pillanatnak és segíthetek megünnepelni a világ egyik legnagyobb sporteseményének évfordulóját” – mondta a Los Angeles Lakers 38 éves szupersztárja.

Az elmúlt évtizedekben több híresség is került már hasonló szerepbe, 2016-ban például Brad Pitt rajtoltatta a mezőnyt, 1971-ben pedig a szintén filmsztár – és abban az évben a Le Mans című filmben szereplő – Steve McQueennek jutott ez a feladat.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik