Africa Race: rövid, de alattomos szakasz, Szalayék az 5.-ek

T. A.T. A.
Vágólapra másolva!
2015.12.30. 01:27
null
Éjszakai szerviz (Fotó: Tóth Anita)
A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős az autósok közt ötödik, a Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László trió a kamionosok között a harmadik helyen végzett az Africa Race rövid, de velős nyitó szakaszán.

 

Késett a komp. Aminek normál esetben nem lenne jelentősége, ezúttal azonban meghatározta egy terepraliverseny, jelesül az Africa Race első versenynapját. Ugyanis a késés miatt törölték a motorosok versenyét, és lerövidítették az autósok mért szakaszát: százról negyvenhét kilométeresre. Szalay Balázs és Bunkoczi László először talán még csalódott is volt egy kicsit emiatt (hiszen már alig várták, hogy elrajtoljanak), utóbb azonban kiderült, hogy ez kapóra is jött nekik.Ugyanis a 16. rajthely egyben azt is jelentette, hogy jó néhány lassúbb autó mögött indultak…

„Az előttünk indulót hamar utolértük és viszonylag hamar meg is előztük, a második azonban nem tudott félreállni, úgyhogy folyamatosan porolt előttünk, néha annyira, hogy nullára kellett fékezni az Opel Mokkát. Abszolút nem tudtunk a saját tempónkban közlekedni, így jött össze a négyperces hátrány, ami szerintem akár már szerdán ledolgozható. Maga a pálya egyébként alattomos, ahogy mi mondjuk vigyázós szakasz volt, amely rövidsége ellenére rejtett buktatókat. A huszadik kilométernél déja vu érzésünk volt, mert láttunk egy rommá tört autót, amelynek legénysége ugyanúgy járt, mint mi tavaly ilyenkor – beletiportak szemből egy homokfalba” – mondta Szalay Balázs, aki azt is hozzátette, benne abszolút nem keltett rossz érzést, hogy ugyanazon a pályán kellett végigmenniük, amelyen tavaly a hatalmas balesetük volt.

Bunkoczi László azonban bevallotta, az ő lelkének nagyon kellett, és nagyon is jót tett, hogy túl vannak a Nador–Jorf el Hamam szelektíven, amelyen abszolútban a hatodik, az autós mezőnyben az ötödik helyet szerezték meg.

„Nyitó szakasznak ez nagyon is trükkös volt, főleg úgy, hogy a rajt előtt sokat kellett várakozni, miközben én nagyon mentem volna már. Jó, hogy célba értünk, a hátrányunk sem túl nagy, s ami nagyon jó hír, hogy a szakasz során abszolút nem fájt a gerincem” – tette hozzá Bunkoczi László, majd még elmondta, a szerdai, merzugai szakaszra készül igazán, hiszen azon a pályán, a dűnék között kezdődik az igazi verseny.

A kamionos mezőnyben száguldó Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László trió az abszolút értékelésben tizedikként, a kamionosok között azonban harmadikként ért célba a rövid mért szakaszon, amelyen csupán a világverő Kamazok közül kettő tudott előtte végezni. Emiatt azonban nem volt nagyon csalódott, hiszen ő is tudja, a verseny csak most kezdődik.

„Jó szakasz volt, mind a negyvenhét kilométerét nagyon élveztük. A viccet félretéve nem volt ezzel semmi gond, előztünk is, láttunk autókat az út szélén, a harmadik hellyel pedig elégedett lehetek, hiszen két Kamaz előzött meg. A folytatás ennél sokkal több izgalmat ígér” – nyilatkozta Kovács Miklós, utalva a fentebb említett merzugai pályára.

AFRICA RACE
1. szakasz, Nador–Jorf el Hamam (össztáv: 613 km, ebből szelektív szakasz: 47 km). Autósok:
1. Jurij Szazonov, Alekszej Kuzmics (kazah, Hummer), 2. Sagirov, Jevtyekov (kazah, Hummer) 2:52 másodperc hátrány, 3. Leal dos Santos, Justo Gil (portugál, Nissan Pickup) 3:02 mp h., ...5. Szalay, Bunkoczi (magyar, Opel Mokka) 4:55 p h. Kamionosok: 1. Szergej Kuprianov, Alekszandr Kuprianov, Anatolij Tanyin (orosz, Kamaz), 2. Sibalov, Amatics, Kisamijev (orosz, Kamaz) 1:04 mp h., 3. Kovács, Czeglédi, Ács (magyar, Scania) 1:31 mp h.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik