Africa Race: Kovács Miklós szakaszgyőzelemmel melegített!

T. A.T. A.
Vágólapra másolva!
2020.01.07. 20:41
null
Ács László, Kovács Miklós és Czeglédi Péter – győzelemmel melegítettek!
A Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László megnyerte az Africa Race első, bemelegítő szakaszát Marokkóban!

 

Kétnapnyi kompozás után érkezett meg a mezőny Tangerbe, és a homok helyett egy erdős területen kóstolt bele a száguldásba – ami azért még Marokkóban is ritkaságszámba megy, így hatalmas kihívást jelentett a versenyzőknek vezetői és navigátori szempontból egyaránt. Többen is hibáztak, a magyar Kovács Miklós azonban nem, így a kamionosok közül a legjobb időeredmény került a neve mellé – és az összevont autós-kamionos kategóriában is a tizenegyedik helyen végzett.

„Rövid, de trükkös pálya volt, követtük a nyomokat, de egyszer csak szembe jött velünk az egyik ellenfelünk, így rájöttünk, hogy rontottunk – mondta Kovács. – Körülbelül másfél kilométert mentünk visszafelé, rátaláltunk a helyes útra, s bár a fél erdőt összeszedtük, sikerrel eljutottunk a célig. Csak álmodni mertünk ilyen kezdésről.”

A verseny másik két magyar egysége közül Fazekas Károlyék a kamionos kategória hetedik helyén végeztek, míg Varga Imréék az autós mezőny 36. helyéről várják a folytatást.

AFRICA RACE
1. szakasz, Tanger–Tarda (össztáv: 754.24 km, szelektív szakasz: 23 km)
Autósok:
1. Sander Derikx (holland, Can-Am) 24:16, ...36. Varga Imre, Toma József (magyar, BMW X6) 40:03 p h.
Kamionosok: 1. Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László (magyar, Scania Torpedo) 28:27, ...7. Fazekas Károly, Horn Albert, Csákány Péter (magyar, Scania) 49:38 p h.
Motorosok: 1. Alessandro Botturi (olasz, Yamaha) 20:33 p h.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik