Africa Race: fair play – magyaroknak tapsoltak a táborban

T. A.T. A.
Vágólapra másolva!
2020.01.09. 18:26
null
Hosszú, nehéz napja volt az Africa Race mezőnyének csütörtökön (Fotó: Qualisport Racing)
Hosszú, nehéz napja volt az Africa Race mezőnyének csütörtökön.

A Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László trió a szerdai szakaszgyőzelem után ennek a szakasznak is nagy lendülettel vágott neki – az összetettbeli vezetés (ráadásul az összevont autós-kamionos kategóriában) minden jel szerint jó hatással van a tempóra. Itt azonban már szembetalálták magukat a versenyzők az első hosszabb dűnesorral, és elő is kerültek a lapátok.

Előbb Kovácséknak kellett ásó-tanfolyamon részt venni, majd a kategória-társ belga Igor Bouwennek. Csak a belga annyira elásta magát, hogy egyedül nem bírt kikeveredni a csávából.

„Nagyon fennakadtak a belgák, akik ráadásul a barátaink is, úgyhogy nem is volt kérdés, hogy megállunk és segítünk nekik – mesélte utóbb Kovács. – Kihúztuk őket, s utána már semmi gondunk nem volt. Hosszú, nehéz szakasz volt, nagyon elfáradtunk.”

Este a táborban megkapták a nekik járó tapsot a fair-play díjas cselekedetért, hiszen a segítségnyújtás okán kevesebb mint egy perccel elveszítették az összetett vezetést (az autós-kamionos közös kategóriában), az erkölcsi siker azonban az övék, ráadásul nagyon sok van még hátra ebből a versenyből.

AFRICA RACE
2. szakasz, Tarda–Mhamid (össztáv: 333.13 km, ebből szelektív szakasz: 329.47 km).
Autósok:
1. Yves Fromont, Jean Fromont (francia, Buggy) 6:00:54, …Varga Imre, Toma József (magyar, BMW X6)
Kamionosok:
1. Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László (magyar, Scania) 6:29:19, …6. Fazekas Károly, Horn Albert, Csákány Péter (magyar, Scania) 50:20 p h.
Motorosok: 1. Alessandro Botturi (olasz, Yamaha) 5:52:01

Az összetettben
Autósok:
1. Yves Fromont, Jean Fromont (francia, Buggy) 10:52:06, …Varga Imre, Toma József (magyar, BMW X6)
Kamionosok:
1. Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László (magyar, Scania) 10:52:59, …6. Fazekas Károly, Horn Albert, Csákány Péter (magyar, Scania) 1:34:35 ó h.
Motorosok: 1. 1. Alessandro Botturi 10:14:49

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik