Africa Race: Szalayék elérték a „nagy homokozót”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.01.08. 21:33
null
Szalay Balázsnak és Bunkoczi Lászlónak nagyon kellett vigyáznia az autóra a királyszakasz előtt (Fotó: Opel Dakar Team)
A „nagy homokozó” gyors szakasszal köszönt be – az Africa Race mezőnye vasárnap átlépte a marokkói-mauritániai határt, és egy homokos, ámde pokoli gyors szakasszal melegített a következő napokra.

Homokon azonban egészen másképp fest a 180-190 km/órás tempó, mint az eddigi köves szakaszokon. Sokkal élvezetesebb, sokkal autókímélőbb. S ez utóbbi nagyon fontos szempont volt, mivel hétfőn „királyszakasz” egy 414 kilométeres hurok lesz Tiulit körül, ami bizony emberes feladat.
Szalay Balázs és Bunkoczi László a 10. helyen ért célba a szakaszon, az összetettben pedig egy helyet javítva, a 11. pozícióból várja a folytatást.

„A határátkelés flottul zajlott, utána viszont majdnem négy órát kellett várnunk a rajtban, ami miatt teljesen kiestünk a ritmusból. Ez csak azért volt zavaró, mert utána viszont egy rettenetesen gyors szelektív szakasz következett, amelyen gyakran közlekedtünk 180-190 km/órás tempóval. Mindent beleadtam, ami tőlem telt, nem is értettem, miért nem értük utol az előttünk rajtoló Kamazt, amelynek 150 km/óra a maximális sebessége a szabályok szerint. Ilyen magas tempónál az út egyenetlenségeire kell nagyon figyelni, mert elég ha egy icipici domb megdob, és már meg is történt a baj" – mondta Szalay Balázs.

S hogy miben más Mauritánia, mint Marokkó?

Mindenben.

„Mások a színei, mert itt a homok nem vajszínű, hanem valósággal narancssárga, a falvak is egész másképp néznek ki, és persze körös-körül, amerre a szem ellát, homok, homok és homok – mondta Bunkoczi László. – Maga a szakasz nagyon rohanós volt, és nagy eredmény, hogy mi úgy rohantunk viszonylag gyorsan, hogy közben vigyáztunk a Mokkára, amire a holnapi királyszakasz előtt nagyon nagy szükség volt.”

Az autós mezőnyben továbbra is Vlagyimir Vasziljev vezet, a nap vesztese pedig az utóbbi két szakaszt megnyerő Thierry Magnaldi, aki technikai hiba miatt kénytelen volt félbeszakítani a szakaszt, és aszfaltúton érte el a tábort.

Ami a kamionos mezőnyt illeti, ott Andrej Karginov továbbra is képtelen hibázni. A Darázsi Zsolt, Szalai Norbert (MAN) kettős hatodikként teljesítette a szakaszt, s végre mosollyal az arcán érkezett meg a táborba.

„Ezt a szakaszt most tényleg nagyon élveztem, a kamion is jól ment – néhol már elértük a 135 km/órás sebességet ami jelen állapotában nagy szó –, az itinerjelek is pontosan jöttek, ezért aztán nincs okom a panaszra. Örülök, hogy Mauritániában vagyunk, mert én sokkal jobban szeretem ezeket a homokos, autó- és derékkímélő pályákat, mint a marokkói köves szakaszokat" – mondta Darázsi.

A mezőny harmadik magyarja, a Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László (Scania) trió sajnos technikai gondok miatt kénytelen volt kijönni a pályáról, és aszfaltúton indulni a tábor irányába, ahová magyar idő szerint este kilencig nem érkezett meg, de abban biztos lehet bárki, hogy ha egy mód van rá, a szervizcsapat rendbe hozza a Scaniát, és ha időbüntetéssel is (a kihagyott GPS-pontok miatt), de Kovácsék hétfőn folytatják a küzdelmet.

AFRICA RACE 2017
6. szakasz, Dahla–Tiulit (össztáv: 744.42 km, ebből szelektív szakasz: 172.54 km). Autósok: 1. Matthieu Serradori, Fabian Lurquin (francia, belga, LCR30 Buggy) 1:13:52, 2. Vauthier, Brucy (svájci, Optimus) 31 másodperc hátrány, 3. Housieaux, Crespo (francia, Optimus) 45 mp h., ...10. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Mokka) 6:46 p h.
Kamionosok: 1. Andrej Karginov, Andrej Mokejev, Dmitrij Nyikitin (orosz, Kamaz) 1:18:37, 2. Sz. Kuprijanov, A. Kuprijanov, Tanyin (orosz, Kamaz) 2:38 p h., 3. Valtr, Pilny, Skrobanek (cseh, Tatra) 5:47 p h., ...6. Darázsi Zsolt, Szalai Norbert (magyar, MAN) 31:37 p h., ...7. Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László (magyar, Scania) időeredmény nélkül.
Motorosok: 1. Paolo Ceci (olasz, Honda) 1:22:56, 2. Sella (izraeli, KTM) 2:15 p h., 3. Azinhais (portugál, KTM) 5:19 p h.
Az állás
Autósok: 1. Vlagyimir Vasziljev, Konsztantyin Zsilcov (orosz, Mini) 16:23:13, 2. Thomasse, Larroque (francia, Buggy) 1:18:12 ó h., 3. Cserednyikov, Ciro (kazah, Ford Buggy) 1:33:07 ó h., ...11. Szalay Balázs 2:41:35 ó h.
Kamionosok: 1. Andrej Karginov 17:41:03, 2. Valtr 2:03:42 ó h., 3. Tomecek, Lala (cseh, Tatra) 2:25:57 ó h., ...5. Kovács Miklós – egyelőre időeredmény nélkül, ...6. Darázsi Zsolt 16:54:23 ó h.
Motorosok: 1. Teddy Gev Sella 20:27:29, 2. Ceci 37:38 p h., 3. Ullevalseter (norvég, KTM) 1:01:17 ó h.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik