E-sport: büntetővel jutott az MTK a virtuális Magyar Kupa elődöntőjébe

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2021.01.09. 16:10
Az MTK Budapest esport csapata a HPCL Magyar Kupában szétlövésben győzte le ellenfelét. A K&H MNEB HPCL hetedik játéknapján az első találkozó győzelmét követően vereséget szenvedtek vetélytársuktól.

HPCL MAGYAR KUPA
MTK Budapest esport–HELL Honvéd 0–0
(büntetőkkel: 7–6)

Az egyenes kieséses rendszerben zajló kupa már a negyedik körnél járt, amikor a HELL Honvéd együttesével kellett megmérkőznie az MTK Budapestnek a legjobb négy közé jutásért. Érdekesség, hogy tavaly ugyanez a páros küzdött meg az elődöntőbe kerülésért, akkor a kispesti gárda tudott nyerni büntetőkkel.

A találkozón debütált a kék-fehér együttes támadója, Batik Gergő, aki egyedüli ékként tevékenykedett a Majorosit helyettesítő Horváth,Ráczés Hajdú előtt, akik igyekeztek társukat kiszolgálni.
A rendes játékidőben nem tudtak a felek döntésre jutni, miután a védelmek áttörhetetlennek bizonyultak, így jöhetett a hosszabbítás. A támadók elkészültek erejükkel, így a kétszer tizenöt perc ráadásban jóval megfontoltabban kellett bánni energiájukkal.

Mindkét hátvédsor remek teljesítményt nyújtott, emellett kapusok is hárították az érkező kísérleteket. Százhúsz játékpercet követően sem született gól, szétlövés következett. A rúgó játékosok magabiztosan érvényesítették büntetőiket, az első hibázóra hét kört kellett várni. Ekkor azonban mindkét balhátvéd kísérletét védeni tudták a hálóőrök. A hazaiak kapusa, Bíró a következő védő eszén is túljárt, aminek köszönhetően Fehér büntetője már továbbjutást ért az MTK esportolóinak.

Az elődöntőben a másodosztályú SP Nextone együttesével mérkőzik meg az első osztály
pontvadászatának éllovasa.

HPCL I. OSZTÁLY
Genesis Gaming–MTK Budapest esport 0–1
MTK Budapest esport –Genesis Gaming 0–2

Az MTK virtuális labdarúgói a Magyar Pro Clubs Bajnokság hetedik játéknapján – előző idényben a második vonalban bajnoki címet ünneplő – a Genesis Gaming együttesével csaptak össze a hat pont sorsáért.

Az első találkozón egy öngól döntött a három pont sorsáról a vendégként szereplő MTK javára. Kissérkezett pontosan Rácz beadására, amely mindig veszéllyel fenyeget. A hórihorgas középpályást őrző Lakic azonban megelőzte Kisst, és saját kapujába fejelt a 60. percben. A hátralévő játékidőben a vezetést megszerző fővárosi együttes a korábbiaknál is több figyelmet fordított a védekezésre, és kapott gól nélkül teljesítették az összecsapást.

A visszavágón összehangoltan védekezett a Genesis Gaming, és az MTK támadói képtelenek voltak áttörni a behátráló, tömörülő hátvédsort. Az idei FIFA szériában nagyon jól alkalmazható taktika, amelyet egyre több együttes használ. Riválisuk Domján révén megszerezte a vezetést a 22. percben, majd előnyüket Stelz növelte a 74. minutumban, aki találatával eldöntötte a mérkőzést.

Az MTK játékosai ezeknek az eredményeknek köszönhetően maradtak a tabella élén, azonban a Veszprém Futsal esport–Puskás Akadémia esport párharc nem került megrendezésre a január 9-ei hétvégén. A maximálisan megszerezhető hat pont begyűjtése esetén a veszprémi gárda átveheti a vezetést a tabellán.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik