E-sport: az MTK arénájában rendezik meg a FIFA 21 első hivatalos hazai versenyét

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2020.10.08. 15:53
null
Szombaton itt mutathatják meg magukat a FIFA-sok (Fotó: MTI)
Szombaton 300 ezer forint összdíjazással jön a K&H e-kupa FIFA21 bajnoksága, amely a legújabb videojáték első magyarországi tornája. A versenyt az MTK Budapest E-sport arénájában rendezik meg.

Morvai Lajos, az MTK Budapest e-sport szakosztályának technikai vezetője csütörtökön tartott sajtótájékoztatót, ahol elmondta, a FIFA videojáték első hazai versenyét a járványhelyzethez igazított körülmények között tartják meg – csak egy kísérőt hozhatnak magukkal a játékosok. A 128 amatőr játékos – akik már regisztráltak is – az utolsó fordulóban négy profi, a legutóbbi HUNESZ FIFA Masters első négy helyén végzett versenyzővel küzd majd meg, név szerint chris_majjal, tooFrezzel, Grislyjam22-vel és SuubHexszel .

Az amatőr és a profi győztesek is egyaránt 100-100 ezer, a másodikok 50-50 ezer forint értékű ajándékkártyát nyernek. A harmadik és negyedik helyezettek tárgyjutalmat kapnak, a résztvevők a tombolasorsoláson izgulhatnak.

„Az e-sporthoz ugyanaz a precizitás szükséges, mint a valódi labdarúgáshoz, a játékosok visszajelzése alapján az egyedi funkciókkal és különleges elemekkel kiegészített FIFA21 is magas szurkolói élményt biztosíthat” – fogalmazott Horváth Magyary Nóra a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója.

Majorosi Krisztián e-sportoló, az MTK Budapest versenyzője is megszólalt az új FIFA kapcsán.

„Sokkal komplettebb lett a játék, amíg tavaly a szélesebb felállások voltak inkább használhatók, idén azok a taktikák is alkalmazhatók már, ahol a csatárok kiugratására helyezik a hangsúlyt” – nyilatkozta a több hazai tornán diadalmaskodó Majorosi.

A verseny szombaton délelőtt 10 órakor kezdődik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik