E-sport: akár házasság is lehet a közös fifázásból

Vágólapra másolva!
2022.08.01. 18:51
null
Fotó: Észak-Magyarország/Kozma István
Címkék
A NetCoGame JátékosLét kutatássorozatának célja, hogy eloszlassanak bizonyos, a játékokkal kapcsolatban kialakult negatív sztereotípiákat, mint a függőség vagy az agresszív magatartás okozása.

 

Már több mint 80 ezren töltötték ki a NetCoGame JátékosLét kutatását, amelynek célja, hogy minél alaposabban megismerjék a játékosokat, rajtuk keresztül a játékok világát, az erre épülő gamifikációt – áll a szervezettől kapott közleményben, amely megjegyzi: a 2011 óta évről évre megismételt felmérés során ki is rajzolódtak bizonyos mintázatok, trendek, sőt, egy hét kategóriából álló, F-modellnek elnevezett játékmotiváció-tipológiai modell is, amelynek segítségével azonosítani, csoportosítani és kategorizálni tudják a különböző játékosokat. Emellett kiemelten fontosnak tartják azt is, hogy a kutatássorozat révén el tudnak oszlatni bizonyos, a játékokkal kapcsolatban kialakult negatív sztereotípiákat, mint a függőség, az agresszív magatartás okozása vagy a tévhit, amely szerint a számítógépes játékokból nem lehet semmit tanulni, azok csupán felesleges időtöltésül szolgálnak.

Talán kevesen gondolják, de a játékosok hetven százaléka a való életben is találkozik a csapattársaival. Nekem is így jött létre az a negyven fős baráti társaságom, akikkel hat éve találkozunk kéthetente, de nyaralni is együtt járunk. A közvetlen baráti körömben vannak olyan emberek is, akik egy játékban találtak egymásra, és azóta már házasok. A kutatásunk kitöltőinek tizenkilenc százaléka mondta azt, hogy jött már létre kapcsolata a játékok során” – mondta Juhász Gergő „Alta”, a kutatóközpont szakmai vezetőhelyettese, a Good People Everywhere kreatív vezetője.

Fromann Richárd, a központ alapítója felhívta a figyelmet arra, hogy a játékok által a való életben is használható tudásra tehetünk szert, mert megmutatják, hogy a nehéz helyzetekben milyen alternatív megoldási lehetőségek lehetnek, melyek azok a szerepek, világok, minitársadalmak, kapcsolatok, amelyek segítséget nyújthatnak a való életben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik