E-sport: a dobogós helyeket ostromolja az MTK

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2022.01.16. 07:26
A gyengébben sikerült rajtot követően mindössze egy alkalommal szenvedett vereséget az MTK a Magyar Pro Clubs Bajnokságban, illetve a Bajnokok Ligájában is sikerült kiharcolnia a továbbjutást. Nagyszerű formáját 2022-ben is tudta folytatni, és győzelemmel kezdte az évet a csapat.

 

A Magyar Pro Clubs Bajnokság (HPCL) tizenharmadik szezonja a szuperkupában elszenvedett vereséggel kezdődött az MTK számára, amit követően a pontvadászatban is mindössze egy alkalommal sikerült nyernie négy lejátszott találkozóján.

A vereségekre reagálva a formáció mellett némely játékos posztján is változtatott a kapitányuk, és döntését az eredmények kiválóan igazolják. A Bajnokok Ligájában való továbbjutás mellett a bajnokságban is remekelt a csapat: Kilenc összecsapáson egy döntetlen és egy vereség mellett hét mérkőzésen bizonyultak jobbnak aktuális vetélytársuknál. Védelmüket külön dicséri, hogy az utolsó három meccsen kapott gól nélkül tudták teljesíteni a kilencven játékpercet. (link: https://virtualprogaming.com/team/1218/matches).

 

Az MTK jelenleg az ötödik helyet foglalja el a táblázaton (link: https://virtualprogaming.com/league/HPCL1 ), a Hajdúnánás FK – Goolasso ellen elmaradt találkozóját bepótolva azonban a második helyezettet is utolérheti.

A január 16-ai játéknapon a Hajdúnánás FK – Goolasso és a ZTE FC Esport mellett a Grosics Alapítvány gárdájával mérkőzik meg, amely meccsek kulcsfontosságúak a dobogós helyekért folytatott harcban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik