Leiriában búcsúzunk. Nem csak a szezontól, a keret egy részétől is. Cardozo, Coentrao és még jópáran valószínűleg most dresszelnek utoljára be a Luzban. Isten veletek, köszönünk mindent!

A télen már megéltem egy sokkot, azok után, hogy láttam David Luiz bemutatkozó meccsét, amikor még csak szertelen kiskölyökként szaladgált hátul, ám minden megmozdulásából látszott, hogy ő a mi emberünk, távozott. Most Coentraoval élhetjük ugyanezt meg, egy forróvérű portugál tinédzser a szemünk előtt nőtte ki magát a földkerekség egyik legjobb balhátvédjévé.

Pontos információk persze még nem láttak napvilágot, de azt már tudjuk, hogy jelentős változások lesznek a keretben. Találgatásokat is hallhattunk már, de elegünk van belőlük, elég lesz szembesülni velük később. Volt, akit osztottunk év közben, másokat csak egy-egy meccs erejéig kívántunk melegebb éghajlatra, és volt, akinél azt is megbántuk, hogy valaha szignózta kontraktusát. Talán Roberton kívül azonban senkire sem gondoltuk komolyan a szitkainkat...Kösz mindent!

Este az év egyik legmeghatóbb eseménye lesz a Luzban. Egy szomorú szezon után elköszönünk sokaktól. Di María, Ramires és David Luiz után még többen távozhatnak most, az a csapat, ami bajnokságot nyert, és ami Európa-liga elődöntőt játszhatott, az most talán megszűnik olyannak lenni, mint volt. Olyan ez, mint egy ballagás, amikor reggel még minden szép, még csak kicsit szorul el a torkunk, de este már teljes letargiában leszünk. Akkor fogjuk majd fel igazán, hogy milyen veszteség ért minket...

Persze van egy visszatérőnk, aki minden bizonnyal minden Benfica drukker egyik nagy kedvence: Nuno Gomes. Nem lett gyönyörű hattyúdala, hiába volt az utóbbi két évben is az egyik leggólerősebb játékos a keretben, Saviola és Cardozo túl nagy falat volt neki. Mára a keret peremére került, a folytatás neki is nagy  kérdés...

Sajnos ez egy ilyen szezon volt, sajnos ma is egy ilyen meccs lesz: pár derbin kívül nem élvezhettük ki, hogy milyen benfiquistának lenni, a legtöbbször nem a meccsre kellett koncentrálnunk, nem az eredményre, hanem a következményekre. Folyton félnünk kellett a blamától, ez a szezon csak arról szólt, hogy ahol csak lehetett, belénk rúgtak az ellenfeleink. Mert hagytuk...

De nem sírhatunk, mert sírni csak a győztesnek szabad. Mi idén nem voltunk azok...