Stabil helyünk van Európában

Vágólapra másolva!
2011.08.25. 19:08
Viszlát Twente, szevasz Manchester United! Eldőlt minden, és ugyan románokat kaptunk, nem utazunk, ám ígéretesnek tűnik egy túra Baselba. Belehúztunk. Tegnap...

Benfica csapatképViszlát Twente, szevasz Manchester United! Eldőlt minden, és ugyan románokat kaptunk, nem utazunk, ám ígéretesnek tűnik egy túra Baselba. Belehúztunk.Benfica csapatképViszlát Twente, szevasz Manchester United! Eldőlt minden, és ugyan románokat kaptunk, nem utazunk, ám ígéretesnek tűnik egy túra Baselba. Belehúztunk.

Tegnap még nagyon simán megvertünk egy masszívnak tűnő Twentét, és ugyan Nolito nyerő szériája megszakadt, Witsel villantott, és Luisao is betalált. Nehéz nagy képernyő nélkül véleményt alkotni, hiszen a párharc előtt azt mondogattuk magunkban, hogy a legkritikusabb időszak a szezon eleje lesz, így egy ilyen sima továbbjutással csak azt bizonyítottuk, amit mind reméltünk: azt, hogy nem csak a lehetőség van meg bennünk, hanem már idén is üzemképes a csapat.

Simán nyertünk, vezettünk 3-0-ra is, Witsel a két gólja mellé hatalmasat is játszott, Aimar jelenti él és virul, és Artur is parádézott kicsit. Eseteünkben már azzal is gondjaim voltak, hogy hogyan jellemezzem ezt a játékot: iskolajáték, grundfoci, esetleg tűzijáték?

Ez valami teljesen más: korszakalkotás. Többször hallottam már, hogy a Benfica a 90-es évek közepe óta nem játszott jól, és miközben egyetértek az ilyen eretnek véleményekkel is részben, azt is meg kell jegyezni, hogy ahogy most 4-5 gyors passzal már fent van a csapat az ellenfél támadó zónájában, azt Európában sem sok helyen lehet látni.

A receptet itt most nem írnám még le, az ellentétes lábú szélsők, a középpálya támadás/védekezés arányának tökéletes megtalálása, és az a kreatív játékintelligencia, ami a támadó szekcióból árad mind-mind apró részletek csupán a nagy gépezetben, amit Jorge Jesus idénre tervezett.

Persze ne csak én foglaljam a karaktereket, beszéljenek a képek:

Ezzel pedig el is jutottunk oda, ahova ebben a posztban el szerettünk volna jutni pár napja: Európába.

Az UEFA mindenható urai erre való tekintettel húztak is nekünk egy jónak tűnő Manchester Unitedet, egy meccsturizmus és játékerő alapján ideális ellenfélnek számító Baselt, és egy, a sötét ló szerepében tetszelgő román Otelul Galatit. Jól jártunk, de azért a második kalapból lényegesen könnyebb jól járni, mint a harmadikból, így nem kell túlzottan Fortunának hálálkodni, hanem hagyhatjuk, hogy megsegítsen minket majd amikor nagyon-nagyon kell.

Mivel az ellenfeleket úgyis csak a meccs előtti posztunkban fogjuk bemutatni, mindössze egy ilyennel lepjük meg a kedves olvasókat, hogy véletlenül sem higgyék, hogy egy könnyed kis workshop lesz a C csoportban a Manchester United szereplése a többiek asszisztenciájával(lényegi rész 1:20-tól):


Benfica-2 Man Utd-1 de 2005 by MemoriaGloriosa

Most pedig jó szokásunk szerint szolgálati közlemény, jó kapcsolati tőkével rendelkező olvasóink előnyben: aki ismeri Kandó Tamást(vagy maga Kandó Tamás), az szóljon neki(vagy magának), hogy Axel Witsel neve Axel Witsel, és nem Alex Witsel, egyfelől mert ez a neve,másfelől pedig mert így sokkal jobban is hangzik. Köszönjük!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik