Köszi mindent, Daniel!

2471092 24710922471092 2471092
Vágólapra másolva!
2012.08.27. 01:08
Nyolc perc játék után gyakorlatilag be is bizonyosodott, hogy elvisszük a 3 pontot Setúbalból. A kérdés gyakorlatilag csak az volt, vajon kitömjük-e...

Nyolc perc játék után gyakorlatilag be is bizonyosodott, hogy elvisszük a 3 pontot Setúbalból. A kérdés gyakorlatilag csak az volt, vajon kitömjük-e őket, vagy 1-2 gól után lenyugszunk, ahogy azt már oly sokszor tapasztalhattuk a tavalyi szezon alatt. Az első verzió történt meg.Nyolc perc játék után gyakorlatilag be is bizonyosodott, hogy elvisszük a 3 pontot Setúbalból. A kérdés gyakorlatilag csak az volt, vajon kitömjük-e őket, vagy 1-2 gól után lenyugszunk, ahogy azt már oly sokszor tapasztalhattuk a tavalyi szezon alatt. Az első verzió történt meg.

Daniel Amoreirinha 20 éves korában került a Benficához még 2004-ben, de nem igazán sikerült beteljesítenie minden portugál gyerek álmát, miszerint stabil kerettagja legyen a lisszaboni sasoknak. Három év alatt csupán nyolc meccsen léphetett pályára, sőt, ezen időszak nagy részét kölcsönben töltötte mindenfelé, majd pedig Romániába szerződött (ahol egyébként szintén beilleszkedési gondjai voltak). Daniel rendkívül csalódott volt, csalódása pedig haraggal keveredett. Nem felejtett. Melgarejóban tulajdonképpen egykori önmagát kezdte felfedezni azzal a különbséggel, hogy a paraguayi egyelőre stabil helyet tudhat a magáénak nálunk. Daniel gonosz tervet eszelt ki. Páros lábbal szerette volna kimozdítani Melgarejót stabil pozíciójából, ám terve nem jött be. A piros lap egyből villant, Daniel Amoreirinha pedig ezzel a mozdulattal a három pontot is nekünk adta.

Daniel Amoreirinha

Itt dőlt el a meccs

Jöhetett tehát a felszabadult örömfoci, ahol mindenki ledobhatta láncait. A legnagyobb súlyok talán épp Melgarejóról hullottak le az este folyamán, hisz a Braga elleni nyitómeccsen elkövetett hibái miatt kapott hideget és meleget is alaposan. Most azonban valósággal ficánkolt a pályán. Miután megajándékozta Rodrigót egy gólpasszal, gyakorlatilag ő került az ünneplés centrumába. Ha Rui Costáéknak nem sikerül nyélbe ütni az Eliseu-üzletet Malagában, akkor bizony ő lesz az első számú balbunkónk, tehát a buksisimogatás mindenképp jó kis löketet adhat neki a továbbiakhoz. Sokkal több van a fiúban mint Emersonban, ennyit már most elmondhatunk.

A meccs alatt egyszer sem szorongatott minket az ellenfél, de hát ez nem is csoda. A setúbaliak viszont igen nagy nyomásnak voltak kitéve, és ennek aztán nem is tudtak ellenállni. Még a félidő előtt Salvio és Enzo is betalált, vagyis három gólos előnnyel várhattuk a folytatást.

Salvio

Salvio: 2 meccs, 2 gól

A második félidő sajnos játék volt az idegeimmel, de nem a mutatott teljesítmény miatt, hanem az akadozó, nézhetetlen streamek jóvoltából. Nem tudom, hogy a laptopom kezdi-e lassan, de biztosan bedobni a kulcsot, vagy Amoreirinha kezdett-e csimpaszkodni a portugál sportadó antennáján valami dedós B-terv keretein belül, de tény, hogy nem tudom kellőképpen értékelni ezt a játékrészt, mivel sok mindenről lemaradtam.

Annyi viszont bizonyos, hogy a kötelezőt megtettük, hiszen a szinte végig emberhátrányban játszó Setúbal megszórása bizony kötelezőnek minősül. Jesusnak egyelőre csakis egy dolog miatt kell, hogy fájjon a feje: mit kezdjen ennyi minőségi szélsővel? Ola John ugyan még sérült, de Gaitán már másodszor maradt ki a keretből, ráadásul Nolito már sokadszor bizonyította, hogy mellőzése jogtalan. Bruno César ugyancsak a cserepadon nézte végig a mérkőzést. Kíváncsian várjuk tehát, hogyan teremt majd Jesus egy mindenki számára elfogadható helyzetet ezeken a posztokon. Nem lesz könnyű dolga, az ziher.

A meccs embere nálam Salvio, bár a második félidő nagy részét nem láttam, így lehet velem vitatkozni. Külön kiemelném még mindenki kedvenc Bohócát is, hiszen Aimar csak szűk fél órát volt a pályán, mégis kiosztott két gólpasszt.

Vitória Setúbal - Benfica 0-5

A meccs nagyobb helyzeteit, illetve góljait ide kattintva tudjátok egyenként megnézni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik